Select Page

Search Results for: attaboy

Attaboy Streat Food Bistro – Magyaros pizza

Nem is olyan rég jártam utoljára az Attaboy csapatánál, de akkor kissé rendhagyó módon történt látogatásom. Nyár vége óta gondolkoztam rajta, hogy mégiscsak követni kellene alapelvünket (ne tudják, hogy jövök) így gondoltam egyet és elkezdtem nézni étlapjukat. Első körben libás teszt burgereik kelletették fel a figyelmem, de mire rávettem volna magam a túrára, addigra kiírták, hogy elfogytak és majd csak az éles üzemben lesznek újra elérhetőek, így jártam. Az étlap maradt, meg én is a seggemen, azaz egy jó házhoz szállítás megint. Mivel ők alapból ezzel kezdték karrierjüket, nagyon nem féltem. Pizzával kezdtem el cukkolni a gyomromat és abból...

Read More

Attaboy Streat Food Bistro – Duó Burgerek

Több ízben volt szerencsém találkozni az Attaboy-al, legelőször 2012 decemberében, amikor még egészen újoncnak számítottak a piacon és kizárólag házhoz szállítva prezentáltak ételt a nagyérdemű elé. Ezután nagyjából másfél évvel később ismét próbálkoztam, majd végül utoljára idén januárban látogattam meg őket, viszont akkor már Bistrojukban rendeltem a pultnál, ami megnyitott a Síp utca 4. alatt. A nagy nyári szaunázás közepette kaptam egy levelet Tóth Szabolcstól, aki az Attaboy csapatát erősíti, hogy szeretettel meghívna egy laza beszélgetésre, ahol mesélne újításaikról és pár háttérinfót is megosztana, magyarán bemutatná, hogy miként épült fel az Attaboy brand. Viszonylag ritkán vannak ilyen postok, szóval...

Read More

Attaboy! Burger & Pizza – Hurt Locker

Az Attaboy már nem ismeretlen, már kétszer is rendeltem tőlük burger az elmúlt évek alatt. Ők azt a vonalat követték, hogy először kizárólag kiszállítva etették a tömeget. Majd közel két év után úgy határoztak, hogy megnyitják éttermüket is, ami történetesen a VII. kerültben lelhető fel a Síp utca elején. Utolsó rendelésem, ami valamikor decemberben volt még, kaptam egy kupont, miszerint ha ellátogatok hozzájuk az étterembe akkor a burger árából 40%-ot elengednek. Ahogy azt kell, ez volt az igazi csáberő és elkezdtem tervezni látogatásom idejét. A belső nekem bejön, nincsen túlcsicsázva, leginkább visszafogott, de igényesen kialakított elemek alkotják. Főként könyöklőkre...

Read More

Attaboy! Burger and Pizza – Hurt Locker Burger 100% marhahúspogácsával

Az Attaboy! nem újdonság, de már olyan régen volt a teszt, hogy megérett egy kis frissítés. Anno az első post volt ahol több képet is bedobtunk a postba, de ez talán teljesen mindegy is. Akkor egy B.L.T burgert toltam és sokáig töprengtem, hogy ugyanazon legyen a tesztalany vagy keressek másikat. Az előbbi opció azért lenne érdekes mivel kiderülne mennyit változott nagyjából másfél év alatt a recept, utóbbi pedig azért lenne jobb mivel nem ismételnénk magunkat. Beindult a nagy zsuga, egyszerre néztem a honlapjukat mivel ott van fényképes tájékoztató a burgerekről, mellé pedig megszokásból pörgettem a jó öreg Netpincért is....

Read More

Attaboy! Burger and Pizza – B.L.T. Burger marhahúspogácsával

Pár napja a BurgerBlogon kötöttem ki, ott vettem észre, hogy ők már bizony tesztelték az AttaBoy!-t, egy ideje én is szemeztem az étteremmel a netpincéren de nem jutottam el a rendelésig, így most felfújtam a pofámat és beválasztottam az éttermet az áldozatok közé. Egészen friss étteremről van szó, nem régóta található meg a listán, meglátjuk mit tud egy újonc a veterán rókákkal szemben. Az étterem igazi junkfood paradicsom, hamburger és pizza a fő csapásvonal mely mellé még beesett egy kevéske saláta, de az most off – a hamburger a tuti azt tudjuk most is. Minden burgerüket marhahúspogácsával és csirkemellel...

Read More

Kézmíves Hamburgerek – Philadelphia burger

Mostanában kicsit mellőzve voltak a házhoz rendelt burgerek, szóval simán foghattam erre, hogy miért nem voltam képes elmenni valahova helyszíni tesztre. Beindult nagy lelkesen a keresgélés, aminek eredménye szerencsére egy egészen új hely, mely a Kézmíves Hamburgerek fantázianevet viseli. Ékes magyarsággal hirdeti a már unalomig ismételt és elcsépelt kézműves jelzőt. Étlapjuk jelentős részét burgerek alkotják, ami talán nem is olyan nagy meglepetés. Esetleg, ha ezek mégsem hoznak minket lázba, akkor van esélyünk akár csirkeszárnyakat vagy éppen grillszendvicseket is rendelni. Burgereik önmagukban, de akár menüben is rendelhetőek. Philadelphia burger – 13 dkg-os marhahúspogácsa Philadelphia krémsajttal, csemegeuborka, hagyma, paradicsom, tex-mex szósz...

Read More

All American Food – New York burger

Jó sokáig húztam a vizitet, de végül sikerült megoldani. Valahogy van egy fura képességem, miszerint minél közelebb van hozzám valami, annál nehezebben tudom magam rávenni a látogatásra. Az All American Food-nál is remekül érvényesült ez a hatás, mivel mindössze 150 méterre van tőlem az egység, és naponta alsó hangon négyszer megyek el mellette. Az üzlet nem ismeretlen, mivel itt anno a Churros Up lakott itt, de az már a múlté és helyüket átvette az új csapat. A belső dizájn pár ponton változott, ilyen a falra festett Optimus prime, de ellenben a színes falak, ha emlékeim nem csalnak maradtak, ahogy...

Read More

All About Street Food – Restség burger & Kansas City Pastrami sandwich

Az All About Street Food pofátlanul közel van hozzám, alig kell otthonról kitennem a lábam és már mire hármat sóhajtok, elérem jóformán az étterem bejáratát. Nem túl figyelemfelhívó, szóval nem árt, ha józanok vagyunk mikor éppen oda tartunk. Az ajtó levezet a pinceszintre, ahol az első pillantás után kisebb döbbenet lett rajtam úrrá. Egy mini giccs görög hangulatú dózis, amit arcba kapunk egy kegyetlen ízléstelen oszloppal megfűszerezve. Az étlap több szekcióból áll össze, de kíséretemmel abban maradtunk, hogy felesben osztozunk két különböző fogáson. Egyik az gondolkodás nélkül egy burger lett, míg a másik a pastramik közül az egyik szerencsés....

Read More
  • 1
  • 2