A Grund – Sajtburger, fűszervajas burgonya | Mit ettem ma

Select Page

A Grund – Sajtburger, fűszervajas burgonya

A Grund – Sajtburger, fűszervajas burgonya

Újabb hét, újabb hétfő, nem is tudnék tökéletesebb programot ebédidőben, mint kiülni valahova a napsütésbe és elmajszolni egy gigantikus hamburgert és utána küldeni legalább egy korsó sört. Természetesen a gazdaságot hajtanunk kell, így nem ezzel, hanem munkával töltöm a napot, viszont akad itt egy burger, ami nem is olyan régen egy hangulatos este alkalmával esett áldozatomul.

A Grund nevezetű komplexumot a Corvin köz -nél találjátok, a komplexum kifejezést azzal érdemelte ki nálam, hogy nem csak egy szórakozóhely, hanem hostel is, ami még egy lasertag pályával és grillterasszal is fel van szerelve. A hely nagyon hangulatos és a már említetteken felül még egy közösségi kerttel és a gyerekeknek kedvezve egy méretes játszótérrel is büszkélkedhetnek. Azt hiszem, nem mondok meglepőt, hogy pár sör azért lecsúszott, mielőtt a hamburger elém került és a mivel a nap is nyugovóra tért már, így nem mondhatnám, hogy egy valódi fotóriport készült. A lényeg azért látszik és persze, pár sort is írok arról, amit a képeken láthattok.

Esztétika,megjelenés: A fogás két tányéron érkezik, nem is tudom mivel érdemesebb, de kezdem a burgonyával. Alufóliába csomagolva került a sütőbe, és miután puhára párolódott kettéhasítva a műanyag tányérra. A közepébe sütés után egy nagy adag fűszervajat csempésztek, aminek a nagy része szépen bele is olvadt mire elkészítettem a fényképeket. A fűszervajtól láthatóan szaftossá vált a burgonya, zöld fűszerektől pedig még látványosabb. A másik tányéron ott a burger, méghozzá elég egyedi módon tálalva. Közepes méretű szezámmagos buci, amibe csupán csak az aprónak nem nevezhető sajtos húspogácsa és némi ketchup került. A hamburger további összetevői a tányér másik oldalát foglalják el. Az alap lila hagyma, paradicsom, jégsaláta trión felül pár karika zöldpaprikát és némi savanyú uborkát is kínálnak a megfelelő vitamin bevitel érdekében. Az tuti, hogy így egészen látványos, és még arra is van esélyünk, hogy viszonylag kulturált módon fogyasszuk el az ételt.

Pont:9/10

Ízvilág: Elsőre, jó szokásom szerint a krumplinak esek neki. A krumpli a fóliában szinte olyan puhára párolódott, mint a vaj. Természetesen a közepe azért kicsit ropog, de ezt nem éreztem hibának. A fűszervaj kellemes lágy zöld fűszeres ízt kölcsönöz az egész burgonyának, nem passzol úgy a burgerhez, mint egy steakburgonya, de előételnek tökéletes. Na menjünk tovább a burgerre. Ha már nem rakták össze, én sem tettem így. A burgerbe harapva, így volt szerencsém először csak a hús ízét érezni, mindenféle zöldségíz nélkül. A hús marha, vagy ha kevert, akkor nagyon jól csinálják. A fűszerezés és a sütés tökéletes, a húspogácsa kívül finom pirult íze, a belseje fűszeres szaftjával keveredve valami zseniális. A ráolvadt sajt és a friss szezámos buci remekül kiegészíti a húst, a zöldségeket pedig ízlés szerint tudjuk variálni. A paradicsom a sali és a lila hagyma friss és ropogos, csakúgy mind a zöldpaprika is, de annak inkább a csípőssége amit fontos megemlíteni. Bár én jobban szeretem a friss zöldségekkel készült burgert, de az az egy szelet savanyú uborka remekül passzol a képbe. Az ízek nagyon a helyükön vannak és úgy variáljuk őket, ahogyan akarjuk, erről rosszat nem tudok mondani.

Pont:8/10

Mennyiség: Hát a burgonya az nagyjából 30 dekás darab lehet, de az sincs kizárva, hogy eléri a 40 dekát is. Ezt én előételként fogyasztottam, ami ilyen szerepben tetszelegve eléggé kiadós. A burger lelke a húspogácsa, ami 15 dekás tuti volt, és a bucival együtt szintén egy olyan adagot tudott képviselni, amire nem tudok rosszat mondani. A zöldségek mennyisége pont megfelelő és az arányok is jól vannak belőve. Két dolgot van csupán, aminek a mennyisége nem volt megfelelő, az egyik a sajt a másik pedig a ketchup. Szerencsére a ketchup hiányát annyira nem érzékeltem, mert a hús szaftossága tudta azt pótolni. Így együtt a füszeres krumpli és a burger tuti recept a teli hasra.

Pont:9/10

Ár/érték: Őszinte leszek, nem emlékszem pontosan, hogy mennyit fizettem ezért a két fogásért. Egy dologban viszont biztos vagyok, hogy a kettő együtt nem volt 1500 forint. Ennyi pénzért, van, hogy nem kapjuk meg ezt a minőséget még a burgerben sem. Ha meg azt nézzük, hogy egy gyorsétteremben mit kapunk ugyanennyiért, akkor egyértelmű, hogy ha már besöröztetek a Grunban, akkor itt is kell, hogy egyetek, nem a legközelebbi Mekiben. A sajttal és a ketchuppal kapcsolatban azért egy-egy gondolatot még muszáj idebiggyesztenem. A sajt, ha valami ízes cheddar lenne, az még tudna dobni egyet ezen az amúgy is remek burgeregen és abban is biztos vagyok, hogy aki ezt a húspogácsát fűszerezi, az egy ütős házi burger szószt is össze tudna dobni. Ami tuti, a következő itt fogyasztott söreimbe is bele fogok áztatni egy burgert, vagy valami más finomságot a a grillterasz kínálatából.

Pont:9/10

(ha szeretnéd tudni merre van a Grund akkor KLIKK IDE és megmutatjuk)