Select Page

Alforno – Tarjás extra pizza (32 cm)

Alforno – Tarjás extra pizza (32 cm)

Hazai pályán és a meló környékén is kezd kialakulni, az a helyzet, hogy új helyekhez nem igazán tudok nyúlni, mert vagy nem nyílnak, vagy nem csatlakoznak egyik netes rendelős mókához sem. A pénteki pizza, mindig izgalmasabb új helyről rendelve, főleg, ha olyan helyről van szó, ahol nem válogathatunk hogy milyen tésztával, milyen kiadásban kerüljön a pizza a dobozba.

Kis keresgélés után, azért találtam egy olyan helyet, ahonnan rendelve eleget tehetek a vágyamnak, hogy a rendeléstől az érkezésig izgatottan várjak, és reménykedjek, hogy életem eddigi legjobb pizzája fog megérkezni. A magát a pincéren “pizza, olasz” kategóriába sorló étterme, pizzákkal büszkélkedik, de abból számos ízesebbnél ízesebbnek tűnő megoldást kínálnak. Az alap pizzák átlapozása után, kikötöttem végül egy Tarjás extra pizzának elnevezett, tejfölös alapú pizzánál. Ebből nem tudjuk meg, hogy a paradicsommal tényleg olaszosan bánnak e, de egy szaftos pizza azért ebből a névből kisülhet.

Esztétika,megjelenés: Vélhetően az árak lentartása érdekében, nem flancolnak a dobozzal, tört fehér alap dobozban érkezik a pizza, aminek az oldalán a cím és a pizza típusa kerül feltüntetésre. A puritán doboz kinyitása után az első benyomás 100% pozitív. A tészta szélei barnára sültek, az alap és a feltétek, majdnem a legszéléig érnek. A tejfölös és fokhagymás alaptól fehér a tészta, de a többi feltétnek köszönhetően színkavalkád azért van. A tarjából és a lila hagymából mindenhova jutott, a tojás és a paradicsom, viszonylag okosabban van elosztva. A zöldségek a sütőben kellően megpuhultak, a hagymán látszik, hogy szét fog mállni a számban. A sajt mennyiségileg rendben van, összefogja az egészet, mint kis hazánkat a deviza hitel. Az első benyomás után, a képet mustrálva, jól néz ki, de nem érzem tőle magam a Ferde Torony melletti kis olasz pizzériában, ahol Luigi kínálja a családi recept alapján tákolt pizzáját.

Pont:7/10

Ízvilág:  A tészta a széleken bár barnára sült, nem igazán ropog, inkább olyan pékségesen puha. Az íze kicsit édeskés, nem az a tipikus olasz pizzatészta, az egyszer biztos. Az alap kellően fokhagymás, és pont annyi került a tésztára, amennyit elbír. A tarja, nem zsíros, nem mócsingos, enyhén füstös az íze. A lila hagyma, nagyon passzol a tarjához, és a főtt tojással alkotott hármas már tiszta húsvét. A paradicsom szeletkék sokat dobnak ezen a húsvét érzésen, kicsit elviszi az egész ízt a pizza irányában. Nem száraz az egész, hogy is lehetne száraz, de igazán ízletes, szaftos mégiscsak ott tud lenni, ahol az összes feltét együtt csücsül. A sajt íze, tipikus mozzarella, semmi karakter, semmi jellegzetesség, inkább csak a maga ragacsosságával, íztelenségével dobja fel a tésztát.

Pont:7/10

Mennyiség: A képre tekintve, látható, hogy az extra pizza, tényleg extra. Van rajta 5 különböző feltét a bőséges alap felett, aminek egy igen tömör, láthatóan laktató pizza az eredménye. A tészta nem az az igazán vastag, inkább vékonyabb kiadású. Azért csak vékonyabb kiadású, mert nem az a vékony tésztával kérem fajta, hanem inkább az, ahol a feltétek vastagsága üti a tészta vastagságát. Hozzá tartozik az egészhez az is, hogy itt is sütés előtti méret a 32 centi, mire kiért hozzám, sajnos egy centi elveszett belőle. A veszteséget leszámítva ez a 31 centiméteres pizza is elegendő volt ahhoz, hogy tele tegyem eme remek pénteki napon a pocakomat.

Pont:8/10

Kiszállítási idő: Átlagos 39 percet olvashatunk, ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk az 1 hónapja a Netpincéren keresztül is elérhető étterem adatait. Ha még egy kicsit jobban belemerülünk, akkor azt is olvashatjuk, hogy a kommentelőknek is bejön a pizza, csak az a baj, hogy ez az átlagos szállítás náluk sem igen sikerült. Olvashatunk 70 perc körüli szállítást is…Én a szerencsésebb flótások közé tartozom, 51 perc után megérkezett a futár, aki biztosan nem tévedt el, mert a pizza még melegen került az asztalomra. Ez egy gyenge pont lehet, de az is lehet, hogy az új környezet miatt több a szállítás, és még nem sikerült felvenniük a ritmust.

Pont:5/10

Ár/érték: Az Alforno Tarjás extra pizzáját 1350 forintért kaparinthatjátok meg. Ennyi pénzért nagyjából ezt a minőséget máshol is megkapjuk, viszont ezt egyáltalán nem kritikusan mondom. Mindent egybe vetve, nekem ízlett, és pár hónap elteltével, ha lesz még rá lehetőség, fogok tenni még egy próbát, hogy mégis mit is tud mutatni egy paradicsomos alapú pizzájuk. Közepes vastagságú tészta, bőséges, megfelelő minőségű feltétek, nem egy villámgyors szállítás, kedvező árral kombinálva, pár szóban ez az,a mit az Alforno nyájtani tud.

Pont:7/10