gasztrobetyar | Mit ettem ma

Select Page

Szerző: gasztrobetyar

Burger King – Grilled Dogs

Július 19. Eme nagyszerű napon tartják a nemzetközi hot-dog napot. Talán ezen is kissé felbuzdulva a Burger King kínálatába csempészte a klasszikus virslis fogásokat. Egyszerre három verzióval rukkoltak elő, melyek között találunk sima pirított hagymás ketchupos-mustárosat (Crispy), sajtos-jalapenosat (Chili cheese) és Whopper feltéttel szereltet is. Menüben is rendelhetjük őket, de lehetőségünk van csak önmagában azaz “szendvicsként” rendelni csupán. Előbbi felfogásban 990 forint, míg önmagában 590 forintot kóstál függetlenül attól, hogy melyik verziót választjuk. Szokásukhoz híven egy egészen pofás és dögös kajafotóval hirdetik a triót. A biztonság kedvéért mindhármat górcső alá vettük, hogy azonnal teljes képet kapjuk arról, hogy van-e...

Read More

Don Pepe – Buffalo Pork

Újabb étlapszekció van kibonatkozóban a Don Pepe kínálatában, ami jelenleg két elemet tartalmaz, de gyanítható, hogy nem áll meg ennyinél a történet. Ciabattás szendvicseket sütnek ki kemencében, melyek már a leírás alapján is eléggé étvágygerjesztőek főleg, de ha még az ételképet is mellévesszük lesz csak nyálcsorgatás igazán. A két lehetőség közül a Buffalo Pork nevű példányt teszteltem most. Ahogy a neve is sugallja, ez bizony malacalkatrészt tartalmaz. A tarja adja a lelkét az egésznek, ami mellé még bacon is kerül, illetve némi húsmentes hozzávaló is. Nem pulled pork szendvicsről van szó, ami mostanában kezd igazán divatos lenni és egyre...

Read More

Budapest Barbecue Company

Egyre többet találkozunk a BBQ kifejezéssel kis hazánkban, azaz tagadhatatlanul elkezdte hódító hadjáratát. Sokak tán némi túlzással úgy gondolják, hogy a BBQ lesz az új “burgermánia”, de én személy szerint erre egyelőre nem tenném rá az életem. A legfontosabb, hogy gazdagon legyünk türelemmel feltankolva, ha belevágunk egy sütésbe. A BBQ nem az a kategória, amit 10 perc alatt letudhatunk, ezeket bizony hosszú órákon át kell készíteni. A helyet egy testvérpár nyitotta meg, akik nem idegenként csöppentek a vendéglátásba, előzetesen a burgerek világában tevékenykedtek. Egyikük szakácsként, míg másikuk pincérként dolgozott a nagy egyesülés előtt, így jókora tapasztalattal vágtak bele az...

Read More

Planet Sushi Allee

Nem fénysebességgel, de egyre több keleties ízvilágot képviselő étterem jelenik meg a fővárosban. Ezek a helyek kezdenek mindenki számára elérhető és megfizethető világot elhozni, már nem kell a minőségi keleti éttermekre úgy tekinteni mint egyfajta úri hóbortra, amit halandó csak fél havi fizetése árán tapasztalhat meg. A Planet Sushi dupláz, immár nem csak az Oktogonnál vannak jelen hanem bevették a budai oldalt is, mivel megnyitott új üzletük az Allee-ban.  Letisztult belső, két emelet és két terasz is várja a vendégeket. Nyári hangulatunk kimaxolása végett a két teraszon ücsörögve például az utcában lévő szökőkút csobogása is végig ott fog duruzsolni...

Read More

Csabi Konyhája – Bikini beach

Csabi Konyhája – ismerősnek tűnhet mint blog, mint személy, de még úgyis, mint egy hely, ahol hetente kétszer hősünk, azaz Csabi készít ételeket. Hétköznapi nevén a hely Bikini Beachen fut, ami a VIII. kerületi Vas utcában található egy hostelbe ágyazva. Nyáron megvan a laza terasz hangulat akár medencével, egyedül csak a tengerre néző panoráma hiányzik. Csabi rendszerint előre jelzi, hogy mikor, milyen kajával kecsegtet, én történetesen a burger estre tévedtem be. Nem faggattam ki a hosszútávú terveiről, de gyanítom, hogy nem egész szezonban ugyanazt a burger összeállítást fogja nyomatni, lesz bőven frissítés a koncepcióban. A pontosság kedvéért viszont íme...

Read More

Damniczki Budapest – Cukrász Manufaktúra

Pár pillantás és a naptári nyár is beköszönt, aminek eredménye, hogy minden harmadik üzlet előtt találunk egy fagyis pultot. Rendkívül csábító ajánlatokkal bírnak, miszerint gigantikus óriás gombócokat 1-200 forint körüli összegért megkapunk. Ezek többnyire jó kis felfújt, térfogat növelt fagylaltok, melyek ízre azért távol vannak a prémium minőségtől. Szerencsére, ha minőségre pályázunk, akkor sem kell elhagynunk az országot mivel van jó pár korrekt cukrászda. Szóval a trükkös albán fagyi varázslókon túl, találunk pár remek helyet, ahol a fagyi szenvedély és nem feltétlen kizárólag profit vadász eszköz. A Damniczki cukrászda ismét vadító dolgokkal készült a nyári szezonra, de talán fontosabb,...

Read More

Don Pepe – Chili con carne pizza

Az olasz és a mexikói konyha külön-külön is zseniálisak, de ha ezt a kettőt összeeresztjük, akkor gyanúsan valami egészen érdekes dolog fog születni. Ez a fúzió most a hónapban meg is valósul, mivel egy olyan pizzát lehet rendelni, aminek feltétét chili con carne adja. Eléggé vad párosítás, de kép alapján igencsak ígéretes. Májusban van lehetőségünk csupán tesztelni ezt, így hajrá még akad rá pár nap! A Don Pepe laborjában a kísérletezési kedv kicsit sem akar csillapodni, az ő gyermekük ez a brutál pizza. Extra pizzának van sorolva, ami egyet jelent a bőséges feltétlistával. A teljes leírás elolvasása már fél...

Read More

8. Belga sörfesztivál

Szépen lassan elfogadható tartományba kúszik a hőmérséklet, amivel együtt egyre több sörfesztivál üti fel a fejét. Több nemzet büszkélkedhet söreivel, de a mostani hétvégén megrendezésre kerül a 8. Belga sörfesztivál a Bálnánál. Kijelenthetjük már, hogy májust ilyen rendezvény nélkül lassan elképzelni sem tudunk. A mostani eseményen 45 különböző sörfőzde 250 különböző termékét találhatjuk meg melyek közül 65 darabot csapra verve is megízlelhetünk. 250 különböző sört végigkóstolni nemes feladat lenne, de ha nem szeretnénk három hétig ott ácsorogni a három napos fesztiválnál, akkor segítségünkre lehet a sörkalauz, ami útmutatást ad arról, hogy az egyes termékek milyen ízvilággal rendelkeznek. A repertoárban...

Read More