Select Page

BelD’or – Mex Burger

BelD’or – Mex Burger

Pont egy hete volt a Kecskeméti utcában lévő Street Burger tesztje amiben már említettem, hogy van egy új kiszemelt áldozat, történetesen szinte a szomszédban. A három burgeres (Goodbar Goodburger, Street Burger, BelD’or) egymástól karnyújtásnyira van, egyikből a másikat remekül szemmel lehet tartani. Több ízben nyargaltam át az utcán az elmúlt napokban, a három közül egyértelműen a mai tesztalanyban láttam a legkevesebb vendéget, olykor az egyfős személyzet az egyik asztalnál ülve csodálta az utca történéseit. Az ilyen látvány nem feltétlen tartozik a vendégcsalogató kategóriába, de már annyira beleéltem magam, hogy nem hagyhattam ki a vizitet.

Nem szabad szemet hunyni, hogy ez inkább egy belga söröző ahol lehet falni is egyet. Az étlapot (pillanatnyilag csak angol étlap volt) vizslatva végül a Mex Burger menü lett a befutó, amihez egyéb leírás nem tartozik így a pincértől érdeklődtünk, a menü salátát és belga sült krumplit jelent amiből előbbi egyből a burgerbe kerül bele. A sörök között főként belga söröket találunk, de van pár magyar kézműves termék is. A pincérhölgy egészen meglepett, szerettem volna rendelni még mozzarella golyókat melyekben jalapeno rejtőzik, de lebeszélt róla mondván csurig leszek a menüvel is. Szégyellem, de nem volt lehetőségem sört tesztelni így maradt egy bodzás limonádé.

A menü tőlünk fél méterre készül egy pult mögött, így van lehetőségünk élvezni az illatokat már azelőtt, hogy megkapnánk. Körülbelül 10 perc alatt elkészült, rajtunk kívül talán mér 1-2 asztalnál volt vendég, szóval nem mondhatni telt háznak. A belső hangulatos órákon át ellehet is üldögélni pár korsó sörike társaságában.

Esztétikai megjelenés: Egy hagyományos tányéron érkezik a menü, a buci kicsi meglepett, hosszúkásabb és olyan, mint egy átlagosabb zsemle, semmi extrát nem látni rajta. Pirítva egyáltalán nem lett, pedig nem ártott volna neki, így kicsit olyan hatást kelt akár egy fullosabb szendvics. A következő meglepetést a húspogácsa tartogatta, ami nem is pogácsa mivel formája inkább, mint egy építőkockáé vagy egy kilapított fogaskeréké. Ezalatt a salátaágy, amiben pár kocka uborka, salátalevél és pár apró csík répát is felfedezhetünk, gyanítom ez a zacskós előre feldolgozott zöldségmixből került ki. Szószként majonéz és belga szósz van jelen a húson. A belga sült krumpliról regényt lehet írni, jól mutat, olajban kisütött gyorsfagyasztott verzió, ezt volt szerencsém látni ahogy elkészül. Fűszerezés helyett alaposan sóval lett behintve, sajnálom, hogy nincs opció egyéb megoldásra vagy csupán nem tájékoztattak róla. A már említett limonádé egy fél literes vödör méretű pohárban érkezik, látványra teljesen rendben van.

Pont: 8/10

Ízvilág: A buci ízre is olyan akár egy bolti nagyobb zsemle, ha picit pirítva lenne legalább ropogna hébe-hóba. A hús teljesen olyan mintha fogtunk volna egy belga kolbászt és belepréseltük volna egy ilyen formába. Ízre nem igazán illik bele egy burgerbe, enyhén fűszeres íze jobban illik egy kolbászba csomagolva. Az alatta található saláta átlagos, csuda nagy élményekkel nem tud szolgálni sajnos. A szószok kellemesek viszont elvesznek a hagyma mellett, amiből pár katona került a buciba. A mexikói élményt keresem-kutatom, de sehol nem találom, fogalmam sincsen ez mitől lett gy elnevezve. A köretként érkezett burgonyától kicsit többet vártam, helyenként kellemes ropogós, de találtam olyat is melynek közepe kissé nyers maradt, igaz ezt nagyban befolyásolja az elkészítés módja is. Az üdítő finom és friss, de lelkem szakadt meg, hogy nem ihattam sört, de esküszöm ezt még be fogom pótolni. Az összkép nem túl meggyőző, egy teljesen átlagos szendvicsként is el lehetne adni, annyira nem számít burgernek szerintem ilyen hússal felvértezve.

Pont: 7/10

Mennyiség: A zsemle szép nagy ezzel semmi probléma, a hozzá tartozó lapított kolbász is megfelelő méretű, együtt egész normális adagot adnak. Súlyra nehéz megtippelni is mivel méretre nagynak tűnik, viszont falatozás közben érezni, hogy nem éppen az az agyontömött húspogácsáról van szó, annál sokkal könnyebb. A saláta ágy bőven elég, kicsit több paradicsom is elférne benne, ha kell én szívesen áldoznék pár salátalevelet cserébe. Kicsivel több szósz kellene hozzá, így kicsit száraz marad foltokban. A burgonya bőséges adag ez még lenyomja mágát a “burgert” is. A mozzarrella golyókat kicsit hiányolom, lenne még neki hely, annyira nem lettem fülig csurig a menüvel, igaz azért panaszra sincsen okom. Az egészet belapátolva egy erős négy órás adag gond nélkül megvan a Mex Burger menü.

Pont: 8/10

Ár/érték: A teljes menü 1390 forintba kerül, nem mondanám soknak főleg azt figyelve, hogy egy rendes belga sör 990 legalább. A burgerek közé nyugodt szívvel nem sorolnám be, nekem idegen kicsit az effajta hús bele. A legnagyobb kérdés bennem, hogy ez mitől lenne mexikói úgy, hogy csípősségnek nyoma sincsen benne. Különösebb gond nincsen a hellyel, de inkább ide sörözés céljából térnék be ezentúl, ha falatoznom is kell mindenáron akkor már valami egzotikusabbat rendelnék például kagylót. A legendás belga burgonya nekem a BelFrit-nél jobban bejött, főleg a fűszerezése miatt. A limonádé 590 volt, de inkább mindenki igyon sört egy ilyen helyen. A körzetben lévő három burgeres közül igaz, hogy dobogóra kerülne, de csak a legalsó fokára. A követező alkalommal ha betérek csak folyékony betevőt kérek, de ígérem lesz róla villámpost.

Pont: 7/10