Select Page

Big King Vs. Big Mac

Big King Vs. Big Mac

Az igazi ősi állóháború, a Burger King vagy McDonald’s a jobb kérdés. Egészen megosztó, hogy melyik gyorsétterem kínálja a jobb junkfoodot, minden oldalon vannak pro és kontra érvek dögivel, de egységes elfogadott eredmény talán sosem lesz. Volt egy pillanat, hogy reménykedhettünk a csodában, miszerint egy nap erejéig közösen forgalmaz egy extra burgert a két étteremlánc. Luther King álma megvalósult, viszont a Burger King-é nem igazán, mert a McDonald’s visszautasította a felkérést. (Mi így képzeltük el a McWhopper-t)

Big King, ezzel a szendviccsel megy neki az ősi ellenségnek a Burger King idehaza is, amit most ezerrel reklámoznak is. Kísértetiesen van egy áthallás a két elnevezés között, illetve, ha egymás mellé biggyesztjük a két ételfotót, akkor bizony kétpetéjű ikreknek is nézhetnénk őket. Az elképzelés egészen azonos, pár foltban tér el csupán a két szendvics. Próbáltuk úgy szétkapni és összehasonlítani a kettőt, hogy a markáns különbségek kitűnjenek. Nem egyszerű atomjaira bontani két már elkészített szendvicset, de igyekeztünk a legjobbat kihozni a helyzetből.

Nem egy szintet képvisel a csomagolás

Nem egy szintet képvisel a csomagolás

Beszereztük hát a két remeknek ígérkező szendvicset, melyeket maximum 5 perc eltéréssel gyártottak, milyen jó is, hogy van olyan hely, ahol farkasszemet néz egymással a két brand. Előkerült a mérleg, a tolómérő, a lézerszike és nekiláttunk a boncolásnak.

Big King

Illendő talán a kihívóval kezdeni, igazi ez csak kis hazánkra igaz, lassan 20 éve már, hogy megjelent a tengerentúli kínálatban ez az összeállítás, igaz akkor még nem Big King néven próbálkozott. Egy időre nyugdíjba küldték, de végül 2013 óta ismét próbál teret hódítani az ellenség, a Big Mac elől. A csomagolás egy teljesen egyszerű papír, akár lehetne egy hagyományos sajtburger is. Az erre nyomtatott felirat teljesen megtévesztő, de ezt most hagyjuk is. A mérlegelésen az egész szendvics 218 grammal zárt, amiből a hús súlya összesen 60 gramm.

Big King

Big King

Szokásos felépítés, viszont a termékképhez képest ebben a sajt valami rejtélyes napkitörés vagy egyéb hatására teljesen szósszá olvadt és közel sincsen lapka sajt formája, ahogy a kép azt jelzi. Némi uborka és hagyma, illetve a saját szószuk, ami gyanúsan hasonlít a legendás Big Mac szósz színére. Pontos kalória adatokat nem találtam, sem a csomagoláson, sem pedig a honlapjukon, de a wiki szerint 490-et jelent egyetlen Big King szendvics elfogyasztása.

Big Mac

A csomagolás azonnal egy szinttel minőségibb, ez bizony dobozt kap feje fölé és nem holmi papírba burkolózik. A felépítés és az elképzelés nagy különbségeket nem mutat, két hús és közte egy réteg zsemle, és persze a zöldségek és sajt a végére. A mérlegelés 201 grammot mutat, ami azért érdekes, mert honlapjukon egy adagot 219 grammal jeleznek. Kis matek és ez majdnem 10% eltérés negatív irányba.

BigMac

Big Mac

A két hús együttes tömege 65 gramm, ami bizony kicsit megelőzi a King-et, viszont ez is egészen kevés valójában. A sajt itt megtartotta azt a halmazállapotát, melyet a fotója is sugallt. Dobozán, de honlapjukon is egészen részletes leírást találunk arról, hogy milyen elemek rejtőznek benne, de a nagy lényeg, hogy egyetlen Big Mac 509 kalóriával kínálja meg szervezetünket.

Ízekre bontva

Húsban nálam a Big King “kiütéssel” nyert, sokkal inkább érződik marhahúsnak, mint a Big Mac-féle pogácsa. Állagra előbbi egy tömörebb, vaskosabb példány, míg a McDonald’s termékében egy egészen vékonyra lapított verziót találunk, aminek íze bizony alulmarad a konkurenciával szemben.

BigMac - Big King

Big Mac – Big King

Sajtban a megolvadt, már-már szószos kiadás sokkal intenzívebb ízzel bír, így itt a King nyert ismét. A bucit nagyon feszegetni nem kell, mindkettő esetében egy felejthető kiadásról van szó, szolidan szezámmal szórva. Szószok tekintetében a jellegzetes Big Mac szószt nem sikerült lenyomni, a Big King-féle egészen steril, alig érezni, hogy egyáltalán lenne benne bármi is.

Érintetlenül

Érintetlenül

Árban a Big King a bajnok jelenleg, de mivel ez még egy jó kis beetető időszak, talán nem kell annyira ujjongva örülni a 690 forintos árcetlinek. A Big Mac 990 forintért került a zacskóba, ami némileg több, de majd kiderül, ez mennyire egyenlítődik ki, feltéve ha marad kis hazánkban örök érvényűen a Big King burger. Összességében nálam a Burger King nyert most, a hús és a sajt íze viszi a hátán az egészet, míg a Big Mac esetében az igazán kiemelhető ízt egyedül a szósz adta.