Select Page

Black Cab Burger – Cabbie Burger

Black Cab Burger – Cabbie Burger

Már vagy másfél éve, hogy ellátogattunk a Mester utcai Black Cab Burgerhez. Azóta sokat változott a világ és ez burgergyártó iparos csapatra is igaz, mivel az Urániánál megnyitották második üzletüket, ami már jelentősen nagyobb embertömeg befogadására alkalmas. Az idei nyár második felében sikerült kinyitniuk, ha jól olvastam némi önkormányzati huzavona késleltette a nyitást.

A péntek éjszakai táncversenyt nem is lehetett volna jobban levezetni szombaton, mint egy kajálással és erre most BCB csapatát kértem fel. A belső sokkal tisztább, mint a Mester utcában és jelentősen nagyobb is. Külön figyelmet fordítanak a szelektív hulladékgyűjtésre és ezt becsülettel hirdetik is bent, ami szerintem követendő példa.

A Long Island egyik mellékhatása a teljes ötlettelenség ezért sikerült végül ugyanazt a Cabbie Burgerre rárepülni, mint másfél évvel ezelőtt, annyi módosítással, hogy dupla húst kértem bele. Természetesen össze is állíthatjuk magunk életünk burgerét, ahogy azt imádjuk, ehhez többlépcsős válogatót kell teljesíteni.

Cabbie Burger – Marhahús, grillezett bacon, angol cheddar sajt, majonéz, aprított jégsaláta, paradicsom, fehér hagyma, csemegeuborka, jalapeno paprika, ketchup, mustár, BBQ szósz és ezt egy pirított zsemlében prezentálva

A normál dupla méretezés 10 cm átmérőjű zsemlét és 200 grammos húspogácsát jelent, ami jelen postra is érvényes. Sorszámos hívórendszer minden igényt kielégít, de a teraszon ülve a hátunk mögött lévő viszonylag kijelzőt nehéz felfedezni, főleg ha szűzként érkezünk a helyre.

Esztétikai megjelenés: Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan helyen jártam, ahol helyszíni fogyasztás esetén is becsomagolják a burget. Saját logós papír, amit akármennyire is figyelmesen és óvatosan használnak, picit megnyomja a bucit. A kicsomagolás nekem kicsit gyorskajáldás élményeket idéz bevallom. A dupla hús dominál a burgerben, melynek oldalára picit ráolvadt a grillezett cheddar sajt. Erre kettősre jön egy teljes szélességű bacon takaró. A zsemle fedeléhez tapadt egy szép kerek paradicsom, ami kapott némi BBQ szószt is ahogy látszik. A zöldségágy ésszerűen a hús alatt található, leginkább a jégsaláta és a fehér hagyma látszik. Összességében egyedül a bucinál a pici nyomódás, ami felróható, de nem katasztrófa.

Pont: 8/10

Ízvilág: Ha a csomagolás hajaz kicsit mondjuk hajaz a gyorskajás burgerekre, akkor az első falatnál helyrerak minket, mivel ízre ég és föld a kettő. A hús kellemes, omlós és enyhén fűszerezett. Közepesen van átsütve, így érezni a tiszta marhahús ízét. Apropó rendelésnél kérhetjük, hogy milyen módon szeretnénk a pogácsát, ők ezt ajánlották, amit ilyenkor illik is elfogadni. A sajt és a BBQ jól harmonizál, utóbbi épphogy édeskés, nem nyomja el a többi hozzávaló ízét. A bacon ropogós állaga mellé társul egy enyhén sós ízvilág, de ezt is visszafogja kicsit a már említett BBQ szósz. A buci belső fele pirított, így jól összefogható a burger, nem fog atomjaira omlani. Az egészét nézve egy finom és ízletes burgerről van szó, sajnos a múltkori látogatásomnál tett ízemlékek elkoptak, de szerintem akkor se volt semmi baj.

Pont: 9/10


Mennyiség: A főbb adatokat sikerült elcsepegtetni már, a buci 10 centi átmérő és a hús 200 grammos. Az alap verzió 100 gramm, ami azért az átlagos mennyiség alatt van. A dupla hús mindenképpen ajánlott, ennyibe senki nem fog belerokkanni és sokkal jobban is mutat vele a burger. A köretet nemes egyszerűséggel elfelejtettem rendelni, de talán ezt fejemben uralkodó masszív tompaság okozta. Az alap verzióból lazán lemegy a kettő ebben biztos vagyok és ezt a nemes kísérő társaságom is igazolta. Duplával már jobb a helyzet, de erősen ajánlott mellé egy burgonya köret, úgy már kitesz egy rendes étkezést egy átlagos emberfia számára. Arányaiban minden stimmel, ekkora zsemlébe nem nagyon kell többet rakni, extra plusz pont a sok baconért.

Pont: 8/10

Ár/érték: A legalapabb normál 1000 forint kereken és ebben van a 100 grammos pogácsa a 10 centis bucival párosítva. Következő lépcső a “nagy” itt már a zsemle 12.5 cm-re hízott, a húspogácsa pedig 150 grammra, ára pedig 1200. A “normál dupla”, azaz a tesztalany buciban visszatér az alap 10 centis átmérőhöz, viszont a hús már dupla azaz 200 gramm. Ez a példány 1400 forintot kóstál, míg a “nagy dupla” az előző elvet követve már 300 gramm húst tartalmaz pogácsájában, árcetlije pedig 1700. A köret erősen ajánlott és legközelebb én is kipróbálom, ha törik, ha szakad. Tömören, ha tendencia továbbra is ezt a fejlődő irányt követi, akkor várom, hogy megnyisson a harmadik Black Cab Burger is a városban. Esetleg, ha lehetne kérni csomagolás nélkül akkor aztán végképp boldog lennék….(vagy most is így van?)

Pont: 8/10

(ha szeretnéd tudni pontosan merre találod az Astoria és Blaha között a Black Cab Burgert, akkor KLIKK IDE és megmutatjuk!)