Select Page

Bubba’s water grill – Halburger vs. rántott tintahal karikák

Bubba’s water grill – Halburger vs. rántott tintahal karikák

Kisebb véleményvita folyik a kajás blogokon, mióta a Bubba’s water grill áthajózott a budai oldalról a pestire. Az egyik oldal állítja, hogy Budán jobban muzsikáltak, míg a másik ezzel szemben azt vallja, hogy a minőség semmit nem csorbult és ugyanolyan jó, mint volt első helyén. Teljesen függetlenként és előítéletek nélkül kezdtem el pörgetni az agyam, hogy meg kéne valóban látogatni új helyükön Bubbáék csapatát. Budán én nem próbáltam szerencsét, így viszonyítási alapom igaz nincs, de ezt már aligha fogom tudni pótolni.

Aztán derült égből jött a meglepetés. Egy végtelenül kedves ismerős felajánlotta -az ég egy adta világon semmi köze az étteremhez-  hogy meglep egy Bubba-ból zsákmányolt vacsorával, mindezt házhoz szállítva ingyen és bérmentve. Így, sok választási lehetőségem nem volt, illetve a helyszíni terepszemle is csúszik későbbi időpontra.

Esztétikai megjelenés: Egy széles doboz és két műanyag tál, amiből az egyik egészen nagy és párás, míg a másik pici és inkább pikszis, mint tál. A doboz hibátlan, saját logós és tök vidám az egész, viszonylag könnyen vissza is zárható, ha hirtelen mennünk kéne vele valahova. A tál erősen bepárásodott, amiből következtethetünk rá, hogy valami odabent forró, viszont a szellőzés minimális. Felnyitva látjuk, hogy ebben pár tintahal karika és egy gerezd citrom lakozik, úgy félig megtöltve a tál térfogatát. Az utolsó kis műanyag tégely a mártogatós szószt rejti, kifújt a lista. A burger bucija nem tűnik sajátnak, első ránézésre akár a McDonald’s vagy egyéb gyorsétteremben található is lehetne. Pirítva lett és nem is kicsit, ez már kezdi elérni a “pöppet odaégett, a belső fele kapitány!” szintet A húspogácsa értelemszerűen eltér a megszokottól, a halpogácsa színe soha az életben nem lesz olyan, mint egy marhahúskorong. Zöldség kapott helyet a pogácsa felett és alatt is, ami végig szószban úszik. A köret burgonya, ezt a fajtát egyre több helyen látom visszaköszönni. A tintahal karikák bundája jól átsült, mást nagyon nem lehet róla regélni.

Pont: 8/10

Ízvilág: A burgonya nem rossz, kicsit én a biztonság kedvéért megsóztam, alapból nekem picit sótlan volt. Állagra normális, de elalélni azért nem kell tőle. A tintahalkarikák jók lennének, ha a pára nem áztatta volna át az egészet. A bundája egyáltalán nem ropog, szinte kenhetővé ázott. Ennek legfőbb oka a pára, ami menekülési útvonal helyett lecsapódott, amit végül felszippantottak a karikák. A szósszal és a citrommal kicsit lehet rajtuk menteni, de csodát ne várjunk. A burger bucija pont olyan, mint amit jósoltam a látottak után. A burger húspogácsája (a hal szinte zöldség), kicsit megfoghatatlan helyzetbe hoz. Rengeteg halas burger nincsen a trófeáim között, így hasonlítani is egészen nehéz. Fűszerezve nincsen. A szósszal itt is dobnak az egészen, de nekem valahogy kimarad a hal ízének élménye belőle. A buci kicsit odaégett morzsái beárnyékolják az összképet, sajnos a viszonylag sok öntet sem tudja elnyomni ízét.

Pont: 6/10


Mennyiség: Akárhogy is forgatjuk, ez az egész így, egyben azért nem kis adag. A karikák azt hiszem 5 fős legénységgel voltak jelen, amik úgy, mint előétel, tökéletesen elegendőnek bizonyultak. Mártogatás elég, nagyjából pont elfogy mire a karikák végére jutunk. A burgonya köret bőséges, önmagában is egészen korrekt adagnak bizonyul. A burger nem bálna méretű, hal révén a húspogácsát én 12-14 dkg környékére saccolom, de majd egyszer ennek pontosan utánajárok, félek, a látvány megviccel. Zöldségek és a szósz mennyisége is hibátlan, a burger arányaiban igazi mestermű, ezt nagyon jól eltalálták a konyhán. Jól laktam vele, ez nem kérdés.

Pont: 9/10

Ár/érték: Árról itt beszélni tán nem is lehet, hisz ajándék lónak ugyebár ne nézzük a fogát. Tudom, hogy ha nekilátnék ásni kicsit a netet, akkor bizony pikk-pakk meglenne a menü ára, de úgy vagyok vele, hogy el kell mennem egy helyszíni tesztelésre is. A szállítás során a minőség egyáltalán nem javul, sőt… Az étterem részéről rendkívül korrekten kezelik a pár kissé negatív véleményt a változással kapcsolatban. Annyit sikerült leszűrnöm, hogy minél eredetibb receptet igyekeznek felhasználni, aminek elsajátításához nem két kilométert tettek meg a legénység tagjai. Mondjuk úgy, hogy ez az előjáték, és még a nyárig meglesz a terepszemle és a tisztább teszt is.

Pont ?/10