Select Page

Ciao Étterem – 50 centis pizza

Ciao Étterem – 50 centis pizza

Ahogy már több ízben is bizonyítottuk nem vagyunk a fővároshoz kötve. Van egy kis város, ahol viszonylag sűrűn megfordulunk és ha már arra járunk akkor a helyi egységek konyhájának termését is górcső alá vesszük. Ez a város Paks, a mostani “áldozat ” pedig a Ciao Étterem. A hely új, az elődje sajnos a tűz martalékává vált. Mivel régen pizzéria névre hallgatott, így magától értetődő, hogy pizzával indítunk, de gasztrobetyár jóvoltából olvashattok majd a burgerjükről is.

Esztétika,megjelenés: A pizza vonalat újra gondolták, és a kész ajánlatok helyett magunk válogathatjuk a feltéteket. Saját doboz, ami nincs túl designolva de minden fontos infót megtudhatunk róla. A pattintás után egy feltétekben gazdag magyarosnak szánt pizza került a szemünk elé. A tésztát vékony kiadásban prezentálják, amit a számos általunk választott feltét tesz színessé. A paradicsomos alapra, a társaság összetétele miatt elsősorban húsféleségek kerültek. Szalámi, paprikás szalámi,  bacon sonka és némi kolbász. Persze gondoltunk az egészségre is, így egy kis zöldség, egészen pontosan hagyma és pepperoni koronázta meg a húsokat. A legfelső szint szép adag sajt, ami a sütőben töltött időnek köszönhetően barnára sült. Kinézetre köszönő viszonyban sincs a régi bolti lapra tákolt pizzájukkal.

Pont:8/10

Ízvilág: A tészta is megsült, nem csak a sajt pirult rá a tetejére, a szélek ropognak is, ahogy illik. A paradicsomos szósz, nem kényezteti az ízlelőbimbókat, bár az is megeshet, hogy a sok füstös hús miatt nem tudott érvényesülni. A pirult sajt ad némi extra ízt, de személy szerint jobban szívlelem ha nyúlik. A szalámi bacon és társai rendben vannak és szerencsére zsírban sem tocsogott a pizza. Íz téren is mindenképpen előre léptek, a tészta kezelésen lehetne még javítani, mert ahol nem ropogós volt ott egyszerűen vékony és kicsit száraz.
Pont:6/10

Mennyiség: 50 centis átmérő biztosítja, hogy nagyobb társaság is teletegye a pocit. Én kettő szeletet vállaltam, ami a súlyosságának köszönhetően késő esti vacsi helyettesítőnek megfelelt. Amúgy három embernek bőven elég, de ha jót akartok akkor 4 felé vágjátok.

Pont:10/10

Kiszállítási idő: A rugalmasság nagy erény, nem csak bizonyos ősi szakmában, de kiszállítás téren is. Ha jól emlékszem 21-ig van konyha, vagy addig veszik fel a rendelést, de azért az étteremvezető szerzett embert, hogy megkapjuk a pizzát akkor is ha már az említett 21 óra után járt az óra. Ez követendő példa, főleg mert van olyan hely is Pakson, ami 10-ig lenne, de 9-kor már nem elérhető… A végeredmény még így is pont egy hajszállal az egy órás szintidő alatt meglett, ami derék főleg, hogy a semmiből kerítettek futárt.

Pont:10/10

Ár/érték: Az árat saját magunk alakítjuk, azzal, hogy feltéteket választunk A szóban forgó pizza 3700 forintba került, amiért 5-6 különböző, elsősorban húsféleség került a tésztára. Ha belegondolok ez nem sok és némi finomhangolás után könnyedén a legjobb lehet a városban.

Pont:7/10