Cucina Di Francesco – Tonhal saláta | Mit ettem ma

Select Page

Cucina Di Francesco – Tonhal saláta

Cucina Di Francesco – Tonhal saláta

Végre elérkezett az év első igazán nyári hétvégéje. Az emberek megtámadták a strandokat, most aztán kiderül, hogy kinek mit sikerült magával művelnie a vastag ruhás időszak alatt. A nagy meleg, nem csak a lustálkodást és a strandolást eredményezi, de azt is, hogy aki jót akar magának, a nehezebb ételeket kicsit félreteszi. A szervezetünk küszködik eleget, még hozzászokik a 30 fokos melegekhez, így jobb, ha csülök-köröm pörkölt helyet például salátával jutalmazzuk a kemény munkáért.

A kialakult helyzet, engem arra vett rá, hogy olyan kategóriából válasszak, ami húsevő mivoltunkból, időről időre feledésbe merül. Nem igazán csekkoltam, hogy mikor írtunk utoljára saliról, inkább csak fogtam magam és az Árkádban a Főzelékfaló olasz vonalon mozgó különítményének salátakínálatából választottam. A hely neve Cucina Di Francesco és nem csak salátákat, hanem többek között olasz tésztákat és pizzát is kínálnak az éhes vásárlóközönségnek.

Esztétika,megjelenés: Az a helyzet, hogy ahogy megláttam ezt a Tonhal salátát, a többi lehetőség, el is homályosodott. Kerek tányéron, lefedve, csupa jó és egészséges hozzávaló ízlésesen elrendezve. A rövid tömör összefoglalás után, nézzük csak miket is rejt a doboz. Középen egy nagy fekete olíva, körülötte pedig egy maréknyi tonhal. A hal konzerv, ez nem meglepetés, személy szerint még nem láttam olyat, hogy valaki nem ilyen alapanyaggal készítette volna. Az alapot salátalevelek képezik, erre halmozták a többi zöldséget. A tartalmat, ami annyira nem látszik lila hagyma, saláta, rukkola, és uborka adja. A díszítő sor, amitől még színesebb és még tartalmasab a fogás, negyed paradicsom és tojás cikekke sorozata, némi lollo rosso salátával. A kinézet elsőosztályú, csak valami pofás salátás tálban mutathatna jobban.

Pont:9/10

Ízvilág: A tonhal sima sós lében várta, még a végső felhasználóhoz kerül, ennek köszönhetően, a hal ízét lehet elsősorban érezni, nem viszi el az olaj íz. A zöldségek, frissek, ropogósak, minden a helyén van. A paradicsom végre nem csak piros, íze is van és a tojással kiegészülve remekül passzol a halhoz. Ami még említésre méltó, hogy a lila hagyma apróra vágva van a saliban, ennek köszönhetően nem erőteljes az íze, illetve alapvetően nem egy erős ízű változatot használnak. Öntet illetve pizzakenyér, vagy egyéb kiegészítő alapesetben nincs a pizzához, gondolom opcionálisan elérhető, ezekkel még tovább lehet fokozni az élményt. Salátáról lévén szó, extrát nem érzetem, de hozta amit hozni illik.

Pont:8/10

Mennyiség: Őszinte leszek, ha már salátát eszek, akkor nagy szerepet játszik a döntésemben, hogy mekkora adag is az a saláta. A maroknyi tonhal mellé, alaphangon érkezett másfél tojás és másfél paradicsom. Kisebb étvágyú hölgyek esetében, már ez is megfelel egy étkezésnek és akkor még el sem jutottunk a hal alatti zöldségkavalkádhoz. Nekem a 80 kilómhoz elegendőnek bizonyult, némi pirítóst vagy pizzakenyeret, max a még tutibb ízélmény miatt toltam volna hozzá.

Pont:9/10

Ár/érték: Na ez lesz az a pont, amikor elgondolkozunk azon, hogy miért van az, hogy az ilyen saláták kb. mindenhol olyan 1500 forint körüli áron mozognak. A képen látható saláta, ami nem csak jól nézett ki és friss alapanyagokból készült össze vissza 850 forintba került. Ennyiért még egy mekis menüt sem kapunk, nem hogy egy laktató és egészséges ételt. A hely elérte, hogy a következőkben ha az Árkádban flangálok és megéhezek és még a józan eszem is jelzi, hogy minőségre kellene törekedni a kajáláskor, akkor biza eszembe fognak jutni. Szóval, csak annyit jegyezzetek meg, ha Árkád és sali, akkor a Cucina Di Francesco-val nem igazán lehet hibázni.

Pont:10/10