Select Page

Curry House – Masala Pappad, bárányos Biryani és Sevai Kheer

Curry House – Masala Pappad, bárányos Biryani és Sevai Kheer

Nem is oly rég kezdtem el kacérkodni az indiai ízekkel, akkor a Tandoori indiai étteremnél tettem próbát és egyben megfogadtam, hogy nem hagyom ennyiben, ások tovább a keleties ízek világában. Alig három héttel később úgy alakult, hogy egy kuponos akció keretein eljutottam a Curry House-ba.

Kuponnal érkezve nagyon nem kell válogatnunk az étlapról, csupán annyit kell eldöntenünk, hogy csirkés vagy bárányos fogást kérünk, illetve ezeket milyen szinten óhajtjuk csípősen. Az étterem kicsi félhomályban úszik, amihez enyhe, de folyamatos füstölő illat párosul. A falon indiai motívumok, de bármerre pillantunk egy kis kelet köszön vissza, legyen akár az csak egy sima váza.

A személyzet kedves, bár kicsit fura volt, hogy van aki kizárólag angolul tud kommunikálni a vendégekkel. Kérdés esetén rendkívül kedvesen válaszolnak, így pillanatok alatt felvilágosítanak, hogy mégis mi lesz az, ami ma terítékre kerül.

Esztétikai megjelenés: Az előétel a Masala Pappad maximum öt perccel a rendelés leadása után már meg is jelent, ránézésre olyan, mint egy tortilla lap amin zöldségek pihennek. Valójában egy indiai kenyérfajta, amire hagyma és paradicsomkockákat tesznek, fűszerként pedig a jellegzetes koriander és chili kerül. A főétel fém tálban érkezik, fűszeres rizs melynek szemei közé belecsempészték a bárányhús darabokat. köretként jár mellé joghurtos zöldségmix és Curry House Alu, ami burgonyakockákat jelent jellegzetes fűszeres indiai szószban megmártva. Mindent ízlésesen díszítenek fűszerrel, így a heti dózis minden bizonnyal megvan. A desszert pörkölt cérnametélt, amihez jár mandula és mazsola, az egészet pedig szósszal öntik le. Személy szerint nekem az instant leveseket juttatja eszembe, de esélyes, hogy a nagy teszt során nagy volt a csak a trauma.

Pont: 9/10

Ízvilág: Az előétel kellemes ropogós kenyérre épül. Könnyű törni és a hagyma-paradicsom kombója finoman oldja a száraz érzést. A burgonyakockáknál leginkább a paradicsomos szósz dominál, a fűszeresség itt kicsit háttérbe szorul. A joghurtos saláta finom, hőmérséklete kellemes hűvös így a fűszerektől kicsit túlhevült szánkat le tudjuk hűteni. A benne lévő zöldséges frissek és lédúsak, klappol minden. A közepesen csípős bárányos Biryani pillanatok alatt visszahevít és kikényszerít pár mélyebb sóhajtást, ez csíp. A hús omlós, semmi nyoma mócsingnak vagy rágósabb részeknek. A rizs hibátlan, gyanúsan pár tonnát már átfőztek a konyhában. A desszert a látványa már kicsit eltántorított, de kóstolás után lettem belé szerelmes, ez nem az én ízvilágom, inkább egy süti. A fővonal itt is a fűszeresség, amit egy jól átgondolt menüvel tálaltak.

Pont: 9/10


Mennyiség: Az előétel pont annyi, ami ahhoz kell, hogy alaposan felcsiklandozza a fantáziánkat. A főételnél talán egy picivel több bárányhúst eltudnék képzelni a tál rizsbe rejtve, a képeken nem látszik, de nagyjából 5-6 kockát rejtettek el benne, valahogy 70:30 arányban volt. Mennyiségre a köretekkel kiegészítve bőséges, senki nem távozik egy ilyen menü után éhesen. A desszert ránézésre elegendő lenne, de itt inkább csak pár faalt kóstolásig jutottam. Összességében egy laktató háromfogásos menü ami bőven eléri az 5 órás határvonalat nálam.

Pont: 9/10

Ár/érték: Az ilyen kuponos ajánlatoknál mindig látjuk a megamagas %-os kedvezményeket, amik rohadt jó marketing fogások, de sokszor nem a valóságot mutatják. Lényeg a lényeg, két fős kupont 5980 forintért lehetett megvenni, ha csirkével kérjük akkor fejenként száz forinttal jöhetünk ki olcsóbban. A kiszolgálás kedves és figyelmes, szerencsére nem volt telt ház, így szinte várni sem kellett a kiszolgálásra. A számlát egy csilli-villi tálban hozták ki, amiről nekem egyből az indiai ZS kategóriás rettenet akciófilmeket és azok világát idézte, rettenet! Rendkívül figyelmesen szájfrissítőt tettek az asztalra, ami leginkább ízre az ouzot koppintja. Az indiai vonal tuti nem áll le, keresgélek tovább…

Pont: 8/10

(ha szeretnéd tudni merre van a Curry House, akkor KLIKK IDE és megmutatjuk!)