Select Page

Darshan Udvar Étterem – Lasagne

Darshan Udvar Étterem – Lasagne

A tegnapi borzas után gondoltam, hogy nem árt ha kicsit elszakadunk a hamburger-pizza csodapárostól, így nagy lendülettel nekiálltam keresni az új áldozatot. Többen is ajánlották már a Darshan Udvar Éttermet, így lecsekkoltam, hogy hozzám szállítanak-e ééés minő szerencse, igen! Bőséges kínálattal bír az étterem, itt is van borzaska de az túl ötlettelen lenne mára.

Több perces sakkozás után végül egy lasagne lett a befutó, ezt az ételt szerintem a lakosság 99%-a ismeri. Nem tartozik a bonyolultabb ételek közé, elkészítése talán nem igényel több száz éves tapasztalatot. Főbb vonalaiban tészta, darált hús és sajt kell az elkészítéséhez, de mindenki kedve szerint tuningolhatja. Mivel első alkalommal rendelek az étteremtől ezért a leírás alapján kapok ajándék desszertet is, nyam-nyam!

Esztétikai megjelenés: Két doboz érkezik, amiből az egyik erősen bepárásodott, ez főként a télies tavasznak és annak köszönhető, hogy az étel feltehetően még eléggé meleg. A másik doboz a már említett desszertet tartalmazza. A dobozok nem az elitből kerültek ki, ismét inkább az olcsóbb kategória képviselőivel van dolgunk. A lasagne kissé háromszög alakú, melynek legfelső tészta szintje kissé odakozmált, helyenként Pákó bőrszínével vetekszik. Kicsit fed a kormos részből a ráolvadt sajt, de azért így is marad látható terület belőle. Ha félbe vágjuk akkor egy fokkal jobban látni, miként épül fel az étel, semmi extra nincsen benne. A desszert kissé összerázódott a belvárosi etapon, nem a legszebb amit életemben láttam.

Pont: 6/10

Ízvilág: Pár falat letuszkolása után megállapítható, hogy ismét egy ronda és finom effekttel van dolgunk, kissé tartottam tőle a látottak alapján, de teljesen felesleges volt mert az egész úgy finom, ahogy van. A kormos résznél azt hittem, hogy ropogós széndarabokba fogok ütközni, de egy egészen minimális égett apró falat volt, így látatlanban nem mondtam volna meg, hogy szinte fekete. A sajt lehetne egy fokkal jobb, se ízre, se állagra nem a legjobb egy erős közepessel bír. Kellemes paradicsomos íz uralkodik az egész ételen, ezt egészen jól eltalálta az étterem. A desszert szintén kisebb meglepetést okozott, sok étterem az ilyen ajándék desszerteket nem éppen a prémium kategóriából állítja össze, de ez egészen korrekt lett, nekem ízlik.

Pont: 8/10

Mennyiség: Arányiban a lasagne az utolsó centiig rendben van, megfelelő a tészta-hús arány. Sajtból szerintem mehetne rá több, nem törne az össze senkit lelkileg ha egy kicsit az oldalára is jut, nem csupán a tetejére. Az egészet bedarálva, nem érzem azt a szétrobbanok teltséget, de az alap éhségemet kellemesen csillapította, úgy körülbelül bő három órára. Netán négyzetesebb formában jött volna, akkor az hozott volna annyi pluszt, hogy gond nélkül elérje a négy órát. Az egészet megfejeljük a somlóival akkor azért közel sem lehet probléma, egy ebédre tökéletesen megfelel.

Pont: 7/10

Kiszállítási idő: Az étterem 19-re lapot húz, mivel 40 percet adnak meg várható kiszállítási időnek, ami szerintem kicsit túl bátor gondolat. Az ilyen bátor próbálkozások csak arra jók, hogy a vendég minél hamarabb panaszkodhasson ha késik az étel, amihez így az étterem szolgáltatja az alapot. Az én rendelésem 56 perc alatt ért ki, igaz a futár úgy nyitott, hogy nagyon sajnálja a késést, de akkor is ez 16 perc plusz ami százalékosan már nem kevés a 40-hez mérten. Nem tartozik a lasagne azon ételek közé melyeket hosszú órákon át kell előkészíteni vagy sütni, így mondhatni ez kissé lassúra sikeredett.

Pont: 6/10

Ár/érték: Nem a legolcsóbb fogás amit választhatunk ebédre mivel a Darshan Udvar 1350 jó magyar Forintot kér ezért az ételért. Kicsit inkább a drága kategória fele dönti a mérleget, ha a fentieket figyelembe vesszük talán 1-200 Forinttal vékonyabb árcetli jobban ráillene erre az ételre. Mindenképpen jó húzás az ajándék desszert az első rendelőknek, de ettől még annyi marad az annyi. A kaja finom viszont egy hajszállal lehetne több és a kiszállítási időn is lehetne kicsit még javítani. Lesz még második esély ebben egészen biztos vagyok, akkor talán egy pizzát vagy egy magyarosabb étel lesz a célpont, még alszok rá párat…

Pont: 6/10