Select Page

Dob Pizza – Vidám Pizza (32cm)

Dob Pizza – Vidám Pizza (32cm)

Tegnap nehezen indul el a hét, de az év második hétfőjén is túl vagyunk, és ha már kedd, akkor jön az ötlet, hogy rendeljük meg az ebédnek valót. Az ötlet jó, de bizony az időjárás nem a futároknak kedvez, így egy hétvégi áldozat elemzése fog következni. Talán ha megnéznénk, hogy melyik kategóriában van a legtöbb bejegyzésünk, akkor a pizza simán kikerülne győztesnek, de ez nem az a dolog, ami eltántorítana minket attól, hogy újra és újra, újabb és újabb pizzákkal kényeztessük magunkat, és osszuk meg veletek, milyen is volt a pizza, amit kaptunk a pénzünkért.

A Dob Pizza ki tudja mióta létezik, NetPincéren már az 5 éve nálunk felirattal büszkélkedhet. Ez mindenképpen jó jel, és az is biztos, hogy ettünk már olyat amit ők készítettek, de bizony még nem kerültek fel az oldalra.  A választásom az egyik aktuális akciós pizzájukra esett,gondolván, hogy ha már akcióznak, annak bizony a beetetés a célja. Amiről szó van az a vidám pizza, 32 centis kiszerelésben.

Esztétika,megjelenés: Haladjunk csak ma kívülről belülre, bár az evést inkább a szelet hegyes felétől szoktam kezdeni. A pizza átlagos méretű szélekkel van megáldva, amiken az is látszik, hogy kellőképpen megsült. A paradicsomszósz szép pirosra festi a tésztát, amire közepes mennyiségű apró kockákra vágott csirkemell került. A pizzát tovább színesíti a kukorica, ami bár sárga színt hoz az összképbe, de azt bizony nem értem, hogy mitől lesz ez az egész vidám.

Pont: 6/10

Ízvilág: A tészta nem csak megsült, finom is, az átlag vastagságot képviseli, nem az olaszos vagy a vastagtésztás vonalat. A paradicsomszósz íze nem karakteres, szaftossá teszi a tésztát, de semmi extra. A csirkemell csíkok inkább kis kockák, grillezett néven futnak, de a fűszerezésük nem túl erős, viszont semmi jel sem mutat arra, hogy maradék mellből került volna a pizzára. A kukorica édeskés, én pont ezért szeretem.

Pont: 6/10

Mennyiség: Megint leírom, mert nem lehet elégszer elismételni, hogy egy 32 centis pizzával illik jól lakni, faltétek mennyiségétől függetlenül. Ez a pizza pont nem az a kategória, amitől ki fogunk pukkadni, mindenből csak annyi van rajta, hogy ne legyen kevés. Csirkemell és kukorica is kerülhetett volna rá még, és a paradicsomszószból is löttyinthettek volna rá még egy kanálkával. A várakozásaim hiábavalóak voltak, hiába az akció, a mennyiség bizony nem fog masszív rendelőtábort eredményezni a Dob Pizzának, ha a feltéteket veszem alapul.

Pont:6/10

Kiszállítási idő: 45 perc átlagos kiszállítási idő, az lenne csak az idei év csodája, ha lemenne ez az átlag 30 perc körülire.  Elgondolkodtam, hogy kíváncsiságból rendelek egy pizzát, de az időjárásra való tekintettel inkább elmaradt, nem akartam hideget enni ebédre. Ha jól emlékszem, két téllel ezelőt, még a pécsi éttermek képességeit tesztelve, egy ilyen havas, ónos esős időszakban egy két óra alatt kiszállított pizzát sikerült magamévá tenni, amit robogóval hozott a futár, azóta is minden tiszteletem az övé.

Pont:5/10

Ár/érték: Mint említettem akciós pizzáról van szó, így 1100 forintért kaptam meg.  A kínálatot elnézve, a 3 feltétes pizzáik az 1250 – 1300 forintos kategóriákba sorolandóak, ami már biztosan sok ezért a végtermékért. A feltétek terén kis plusz beleférne, szerintem úgy is meglenne nekik a szükséges haszon. Az  akció elcsábított, de legközelebb, valami magasabb kategóriás alkotást választok. A  Dob Pizza jó, de nem kiemelkedő, ha valamit megkívántok az étlapról hajrá, senkit sem beszélnék le róla, de bizony ismerünk már több jobb helyet is.

Pont:6/10