Don Pepe – Camem Burger | Mit ettem ma

Select Page

Don Pepe – Camem Burger

Don Pepe – Camem Burger

A hónapban egészen sok havi ajánlatot vagy akciót sikerült felhajtani. Sajnos a sor végére maradt egy burger, ami kicsit más, mint a megszokott sablon. A Don Pepe havi burgere a Camem Burger névre hallgat. Egészen beszélőnév, de közel sem fed fel mindent önmagából elsőre. A leírás alapján kiderül, hogy nem a megszokott marhahúspogácsa alapokra építkezik.

Camem Burger – Csirkemell panko morzsában, grillezett camembert, paradicsom, jégsaláta, Don Pepe burgonya és öntet

A csirke alapú burgerek sosem mozgattak meg annyira, de ez a panko morzsa egészen ügyesen dolgozik a fantáziámmal. A másik extra benne egyértelműen a camembert sajt, többnyire Cheddarral szokták szerelni burgereket, szóval itt ez is más, mint a többi.

A Don Pepe burgonya és a hozzá tartozó öntetet, ha elhagynák mellőle én tuti büntetnék érte, az stabil pontja kell legyen a világ végéig ha havi burger akcióról van szó.

Esztétikai megjelenés: Az első és igazán szembetűnő eltérés a marhás burgerekkel szemben, hogy a csirkét közel sem lehet olyan formásra regulázni, persze ha nem daráljuk pépessé. Aranybarna bundáján pihen a már ezerszer magasztalt DP szószból egy réteg, ami tovább közrefogja a közel egy centi vastag grillezett sajtot. A zöldségágy a hús alatt kap helyet, egy pofátlanul szabályosra vágott paradicsom és a jégsaláta. A buci a szokásos, teljesen rendben van továbbra is. A burgonya legalább másfél tucat katonát jelent, a tányér nagyobbik hányadát ez foglalja el. Összességében csak azt bánom, hogy a sajt megvizslatásához szét kell szedni a burgert vagy éppen félbe vágni egy csodaéles késsel, önerőből inkább csak bujkál.

Pont: 9/10

Ízvilág: A csirkemell zseniális, a japán morzsa olyan kellemesen ropogóssá varázsolja, mintha egy lágy chipset is ropogtatnék a hús mellé. A sajt és szósz egyvelege kicsit a gitáros burger irányba tereli a kalandot, ha erősebben rámarunk a zsemlére, akkor vagy megcsúsznak vagy kicsit kinyomódnak és csepegni kezd. A sajt remekül harmonizál a csirkével, ha tutira hajtanék akkor felezném a sajtot és alá is tennék egy szelettel. A zöldségek hibátlanok. A burgonya fűszerezése nálam továbbra is toplistás, ezt nem tudják elrontani a konyhában. A pikszisben lévő szósz egyezik azzal, ami a burgerbe került, szóval kétszer nem ér dicsérni. Összességében kellemesen csalódtam a csirkés burgerben.

Pont: 9/10


Mennyiség: A marhahússal szerelt verzióknál 200 gramm a hús tömege, itt a csirkénél én nem találtam erre utaló adatot, de nagyjából hasonló érzetre. A panírja pont jó vastagságú, végig kellemesen ropog minden falatnál. A sajttal nem vicceltek, vaskos szeletet vágtak bele a konyhában, ezt máshol simán két burgerre méretezik, bár ha névadó hozzávalója a burgernek akkor bizony legyen túlméretezve. Alapból a burger egy erős három órás adag, amihez ha hozzárakjuk a köretet akkor megjön a bő 4-5 órás kajakóma. A szósz tökéletesen elég mind a burgerben és mind a körethez mellékelve.

Pont: 9/10

Ár/érték: A havi akciós burgerek egy lehelettel drágábbak, mint a fixen étlapon szereplő példányok. Az árcetli 2190 forint, ami nem tűnik vészesnek főleg, hogy egy ekkora camembert szelet van benne. A csirkehús nekem rendkívül pozitív csalódás, nem nagyon hittem eddig a csirkés burgerek létjogosultságában. A köret zseniális a szósszal kombinálval, már ezért is megérte. Szánom-bánom, hogy egy nappal a finish előtt sikerült eljutni a tesztig, de majd októberben szemfülesebb leszek! A másik, amire ráhajtok a kézműves pizzájuk melynek szélei sajttal vannak töltve és elvileg két nap múlva az összes étteremben elérhető lesz.

Pont: 8/10