Select Page

Don Pepe – Húsgolyók mártásokkal

Don Pepe – Húsgolyók mártásokkal

A múlt héten valamikor belefutottam egy hirdetésbe, miszerint a Don Pepe új 2013/14-es étlapja már él és virul az éttermekben, mely pár újdonsággal kecsegtet a nagyérdemű számára. Mivel szerintem az emberek többsége főként pizzát szokott rendelni az étteremtől, egyértelművé vált, hogy ezzel szembe megyek és rendelek valami kevésbé megszokottat. A szinte még szűz étlapot pörgetve eljutottam a Pepe Speciál részleghez, ahol tényleg igazi újdonságokba futunk bele.

A sertésoldalas és a húsgolyók között vacilláltam hosszú perceken át, de végül utóbbi győzött így ő lesz a mai áldozat. A leírás szerint marhahúsból, hagymából, zsemléből, tejből, parmezánból, petrezselyemből és tojásból áll össze, azaz szinte mondhatni fasírtról beszélünk. A golyóbisok mellé hat különböző mártás közül választhatunk, vannak újak és vannak régi ismerősök is a listán. Kérdés nem férhet hozzá, hogy mint csípősség függő a “pokol” nevű mártást választottam.

Esztétikai megjelenés: Méretes tojás alakú tányéron érkezett az étel, külön tálkába tálalva a szósszal. Balról jobbra haladva elsőként a tucatnyi húsgolyóval találkozunk, melyek mérete talán a képek alapján kicsit csalóka, de átlagos tenyér esetén egy hüvelyk- mutatóujj összeérintésével bezárt kör alakú gombócokat kell elképzelni. (“megfulladszkisunokám” nagymama fasírtja méretének fele kb.) Tovább haladva a saláta van soron, csíkozott, tehát nem kell nagy lapulevél méretű átkokkal harcolnunk vagdosás nélkül is fogyasztható méretű. Közvetlen itt/rajta még két gerezd paradicsom is díszeleg, aminek közvetlen szomszédságában egy apró petrezselyem van. Méretes hasábburgonya a köret, amely láthatóan rendesen fűszerezett, remélhetőleg valamilyen steakfűszer által. A pokol öntet egészen híg, kicsit sűrűbbre számítottam, fogalmam sincsen miért.

Pont: 9/10

Ízvilág: A sereg golyóval kezdtem az ebédet, a leírás alapján ropogniuk kellene a fogaim között, viszont ez most nem nagyon tűnt fel, picit többet kellett volna talán sütni még, mert inkább omlós lett, talán a képeken látszik, hogy nem száradtak ki. Az állagától eltekintve viszont, erősen megközelíti a anya/mama etalon fasírt ízvilágát, de utánozni senki nem tudja valójában azokat. Kellemes fűszerezés és ami meglepőbb, hogy a parmezán mennyire érződik benne. A zöldségek semmi kirívót nem nyújtanak, hozzá a kötelezőt nincsen velük semmi baj. A krumpli fűszerezése a képzeletbeli dobogóra helyezi a köretet, nagyon illik az ételhez ez az ízvilág, amúgy állagra a krumpli maga is tökéletes. A már említett pokol mártás meglepett, alapból a köret is bír egyfajta pikáns ízzel, de a mártásba megforgatva egészen egyedien csíp, fura ilyen módon  még nem sokszor éreztem kaját csipkedni, nem hardcore, de kellemes érzést ad.

Pont: 8/10

Mennyiség: A tizenkét darab golyó már magában sem kis adag, közel négy darab mamutfasírttal egyenértékű. A zöldségekből ennyi kell egy ételbe, én ennél többet már kecskekajának hívnék, pont jó így. A hús után a legnagyobb csapást a gyomrunkra a köret végzi, igazán laktató és sok, arányaiban talán a többihez viszonyítva több mint kellene. A mártással a Don Pepe sosem spórol, mindig akkora adagot adnak aminek felét is megenni bajnoki teljesítménnyel ér fel. Pár sóhajtozás után az egészet sikerült belapátolni, a végeredmény egyértelmű, hogy bőséges adag, azaz egy erős négy, de meg merem kockáztatni a könnyed öt órás adagot is, persze ezt átlagos emberként mondom, Fekete László biztos nevetne az egészen.

Pont: 10/10

Ár/érték: A tegnapi hamburgerezés után sikerült, egy drágább ételbe belefutnom, hát nem olcsó a húsgolyók speciálja a Don Pepe-nek na, 2280 Forint a drágább kategóriába sorolja az ételt, persze tudom lehet ebédelni 20-30 ezerért is, de próbálok átlagember szinten osztályozni. Maga az étel rendben van, a ropogás megteremtését egy apró mozdulattal lehet orvosolni, így ez talán nem oly nagy katasztrófa. A többi ajánlatot is tervezem kipróbálni idővel, úgy érzem nem kell rohanni van még rá időm, talán akkor az angol “csodakonyha” gyermekét a Fish & Chips kerül terítékre. Aki kicsit is rajong a pikánsabb ízekért annak ajánlott a fenti összeállítás, egész jó ilyen téren.

Pont: 7/10