Dr. Pizza XI. kerület Kelenföld – Grillterasz – Yello pizza (32cm) | Mit ettem ma

Select Page

Dr. Pizza XI. kerület Kelenföld – Grillterasz – Yello pizza (32cm)

Dr. Pizza XI. kerület Kelenföld – Grillterasz – Yello pizza (32cm)

A hét elején úgy döntöttünk, hogy mindenféle fontos teendőnket félretéve, csak úgy leülünk valahova és eszünk valamit. Az utunk a XI. kerületbe vezetett, ahol némi bolyongás után a Dr. Pizza Grillterasz feliratra, és egy udvarra lettünk figyelmesek, ahol pár asztal és napernyő jelezte, hogy itt bizony vendéglátás folyik.

Az ott italozók jó hangulata is hozzájárult ahhoz, hogy ne gondolkozzunk tovább, fogtuk magunkat és helyet is foglaltunk. Alapból egy-két italra voltunk kihegyezve, de én természetesen éhes hassal érkeztem, így rögtön rendeltem egy pizzát is, elvégre a Dr. Pizza XI. kerületi kirendeltségénél vendégeskedünk.

Esztétika,megjelenés: A kellemes környezet mellé gyors és kedves kiszolgálás társult. Mivel 4 fős társasággal érkeztem és csak 1 pizzát rendeltünk, a felszolgáló hölgy rákérdezett, hogy hányan fogjuk fogyasztani. Ennek eredményeképpen érkezett meg a 32 centis pizza félbevágva, két tányérra tálalva. Ahogy fenti is látszik a választás a Yello pizza, amit tejfölös alappal büszkélkedhet. A fehérje felelős alkatrészek a kisebb szeletekre vágott füstölt tarja, és a vastag karikákként a sajt alá kerül tojás. A rengeteg mozzarella alatt, láthattok még nagyobb fehér összetevőket, na ott nem a tejföl folyt össze, azok bizony feta darabok. Ami nem látszik az a fokhagyma, minden bizonnyal ízben jelentős szerepet fog vállalni. Amit még külön kiemelnék, az a tészta. Látszik a szerkezetén, hogy nagyon könnyed, és bár nem nagyon lestem az órát, de pillanatok alatt érkezett és szépen megsült.

Pont:8/10

Ízvilág: Szóval a látvány levett a lábamról és már tudtam, hogy valami nagy hiba kell ahhoz, hogy egy ilyen pofás pizza ízben ne tudjon mutatni. A tésztával kapcsolatban már voltak dicsérő szavaim, de úgy gondolom, hogy nem volt még elég. A tészta tökéletes szerkezetű, a vastagra sütött szélek egyáltalán nem tömörek, és az íze is hibátlan. Nem tudom, hogy most találták e ennyire a tésztát, vagy ez náluk a szokásos, de ha ez van mindig akkor bizony le a kalappal. A vastag szélektől a vékony középig haladva, képbe kerülnek a feltétek is . A tejföl és a fokhagyma, még mindig hibátlan kombó, az arányok is rendben vannak. A tarja kellően füstös, remek minőségű, zsíros széleknek nyoma sincs. A tojás megfőtt, a fetával együtt, felteszik a pontot az íre, így remek ízharmóniát alkotnak a feltétek. Van egy hely a XIV- ben, amiről még nem írtam, de legutóbb ott éreztem, hogy nagyon eltalálták a pizzát. Na az a helyzet, hogy most megtaláltam, hogy a XI-ben ha megéhezem, hova fogok betérni. Nálam ez hibátlan, majdnem bementem a tésztareceptet elkérni.

Pont:10/10

Mennyiség: Éhesen érkeztem, de a jobbik felem pocakja is korgott, így alakult ki a fél-fél pizza helyzet. Ami biztos, hogy hasonló méretű tányérral rendelkezem én is, amire pont ráfér a 32 centis pizza, így centi híján is állítom, hogy veszteségről nem kell beszélnünk. A fél pizza mellé, két korsó sört fogyasztottam el, és így elegendőnek bizonyult egy hétköznapi vacsorának. Jó étvággyal megáldottak, rendeljetek nyugodtan egész pizzát, legrosszabb esetben, elcsomagoltatjátok a maradékot, mert otthagyni úgysem fogjátok.

Pont:8/10

Ár/érték: A Dr.Pizza XI. Grillteraszon, kicsit úgy éreztük magunkat, mintha nem is Pesten lennénk. Jó hangulat az asztaloknál, közvetlen felszolgáló hölgy, normális árak és szép környezet. A néha elhaladó villamos rántott csak minket vissza a pesti valóságba, de a jó hangulatot ez sem bírta elrontani. A pizza 32 centi kiadásban 1490 forintunkba került, ami nem tartozik a legolcsóbbak közé. Ilyen esetekben szerencsés, hogy ár/érték a kategóriánk neve, mert bizony mindent egybevetve ez simán megéri. Minőségi kaja, gyorsan és valóban elég volt kettőnknek egy könnyed hétköznap esti vacsorára. Ha suli, meló után kicsit ki akartok kapcsolni, ezt a helyet bizony bátran merem ajánlani.

Pont:10/10