Select Page

Dzsungel Étterem – Bújkáló ormányos

Dzsungel Étterem – Bújkáló ormányos

Egy ideje már tervezgettem a látogatást a Dzsungel Étterembe, ami nagyjából félúton van a Nyugati és az Oktogon között a Jókai utcában. A pincébe lejutva négy különböző teremben foglalhatunk helyet, mindegyik külön világot varázsol elénk. Kalózok, szavanna, dzsungel és óceán névre keresztelték a négy különböző helyiséget, melyből én történetesen a legutolsóban foglaltam helyet.

Hangulatos mi tagadás, három akvárium díszíti melyből az egyik extra nagy. Természetesen különböző halakkal teli mindegyik, így remek tátogó pajtásokat kapunk az étel elfogyasztása mellé. Nincs vége a hangulatteremtő elemeknek, a falat kagylókkal és egyéb tengeri csodákkal tömték tele, illetve mindegyik asztal rejt magában egy külön kis óceánfenék részletet szép nagy csigaházakkal és hasonlókkal megrakva.

Az étlap végeláthatatlan, mind a négy teremhez külön szekció tartozik, de nincsen megkötve, hogy már pedig az óceánban csak onnan lehet választani. Fényképes szerencsére így nem kell vaktában lövöldöznünk egy-egy fogásnál, bevallom például egy Hajó 12 óránál fogást sehogy nem tudnék elképzelni. Van krokodil és kenguru is, tehát idehaza egzotikusabbnak számító húsfajtákat is kipróbálhatunk.

Lágy háttérzene mellett szinte elröppent az a körülbelül 15 perc amennyit várakozni kellett az általam választott Bújkáló ormányos fogásra. Akárhogy nézem egy jó 80%-os teltház mellett ez igazán jó eredmény. A fogás maga ezt takarja: bazsalikomos fetasajttal töltött sertéskaraj görögsalátával mindez megvadítva még steak burgonyával.

Esztétikai megjelenés: Az első amit megjegyeztem, hogy bakker ez totál olyan akár az étlapon, akár onnan is kiemelhették volna. Számomra azért egészen ritka élmény az ilyen amikor ennyire egyezik. A két szelet karaj akkora, hogy sapkának is jó lenne. A töltelék benne szinte kirobban belőle, úgy teli van pakolva. A görögsaláta is példaértékű, igényes és látványra bizony tökéletes. A burgonya kicsit meghunyászkodik az alagsorban, de ha megbolygatjuk az egészet akkor hamar meglátni azt is. Nagyon nincs mit túlragozni ezen, úgy tökéletes ahogy van, ezért érdemes étterembe látogatni, mivel ilyen tálalást kiszállítással aligha lehet megoldani.

Pont: 10/10

Ízvilág: Jó ropogós bundát kapott a karaj, melyben a fetasajtos töltelék még gőzölgött mikor tálalták. A töltelék egy ici-picit túl sós az én ízlésemnek, de ez tényleg a maximum amit fel lehet róni és talán ez az egyik ami leginkább egyénfüggő egy ételnél. Maga a karaj kiváló, könnyen vágható a bundával együtt is, nem kell rettegni, hogy ellövünk egy falatot a szomszéd asztalig véletlenül. A görögssaláta hagymáját kicsit félve kóstoltam, de még pont azon a határon van ami még randi alatt is belefér, mivel a több összetevő gyorsan hatástalanítani tudja a kellemetlen, gyilkos leheletet. A steakburgonya egy csipettel több fűszerrel jobban muzsikálna, illetve érdemes kimenteni a saláta mellől mivel az érintkező példányok könnyen átáznak és akkor nem olyan kellemes már. Összességben egy igazán finom fogás, minden pontja rendben van.

Pont: 9/10


Mennyiség: Az biztos, hogy ha a dzsungelben ilyen adagokat szolgálnának fel akkor rohadtul elhízna az őserdő egy pillanat alatt, és a madarak alatt is összerogynának a fák akár a kártyavár. A két szelet karaj már megizzasztott amiben felfoghatatlanul sok a töltelék, egy pillanatig se spúrkodtak rajta az egyértelműen érződik. A görögsaláta és a burgonya nagyjából egyenlő arányban oszlik el. A salátában minden alapanyag jelen van egyikből sincsen kevés vagy éppen túlzott mennyiség. Az egész bődületes adag ami mellé ha leborítunk egy korsó sört akkor úgy fogunk kigurulunk az étteremből. Bő 5 órás megvan és pár izzasztó sóhajtást is okozott már a végén, engem legyőztek.

Pont: 10/10

Ár/érték: Egyáltalán nincsen elszállva, teljesen korrekt és ilyen éttermi szolgáltatáshoz megfelelő a 2190 forintos összeg az ormányosért. Igaz nem a legegzotikusabb fogás az étlapon, de például a krokodilhúsra vágyok is megvannak 4 ezer forint környékén. A sör fajtától és mérettől függően nagyjából 450 és 850 forint között mozognak. Felbátorodtam így esélyes, hogy még egyszer betérek ide és akkor nem kislányoskodom és megpróbálkozom valami egzotikusabb fogással is, bár erre sem lehet semmi panaszom. Nyugodt szívvel ajánlom a helyet, randira és céges összeroffenésre is egyaránt alkalmas és ne feledjük el, hogy a belső nem hétköznapi, legközelebb szavannát veszem ostrom alá, remélem azért ott nem oroszlánok sétálgatnak fel-alá az asztalok között.

Pont: 9/10

(ha szeretnéd tudni, hogy a betondzsungel közepette merre találni ezt a kis oázist, akkor KLIKK IDE és megmutatjuk)