Select Page

Eker Török Étterem – Csirke gyros tál

Eker Török Étterem – Csirke gyros tál

Pár nappal ezelőtt jött, egy olvasói étterem beküldés a térképre. Ismerős volt a neve az étteremnek, többen ajánlották már, így aztán rávetettem magam egy látogatásra, nagy baj nem lehet belőle. A pitás gyroskról már nagyon leszoktunk, nem igazán teljes post értékű kaják, nem igazán lehet róluk sokat írni, illetve képeket se lehet változatosan lőni róluk. Kolléga utolsó gyrosos élménye után megtudtuk, hogy az igazi görög gyros nem az amit tucatszám kapni az utcán (azok főként törökök), hanem nagyon autentikus receptje van amibe nem lehet csak úgy mindent beledobálni.

A Móricztól maximum két percre van az éterem, ránézésre nagyon jól hozza a kötelező török étterem vonalat, esküszöm az összeset egyetlen sablon alapján tervezik meg, annyi eltéréssel, hogy néhol más színeket alkalmaznak. A beltér eléggé nagy, van galéria is így bőséges vendégsereg befogadására képes. A pultnál találunk állandó fogásokat, és talán változó lista is van, de nálam most az örökzöld gyros tál lett a nyerő, melynek alapját a csirkehús szolgáltatja majd. A köret választható, nálam most valamiért a hasábburgonya lett a kiválasztott. Szokásos kérdés nem maradhat el itt sem, azaz hagyma? csípős? mehet? – ó hát persze hadd szóljon!

Esztétikai megjelenés: Nem az utcai frontnál vártam az ételre, így semmit nem láttam abból, hogyan készül el, egyből a kész végtermék robbant elém. Tégla alakú tányérra szerelve jött, legalább nem a hagyományos tányérok ismét, egy üde színfolt már ez is. A hús alaposan elfed mindent, például a köretből tökéletesen semmit nem látni, elrejtőzik alatta. Két sarkánál egy-egy negyed kis pitadarab, ennél egy kicsit lehetne többet is mellékelni hozzá szerintem. Jobb oldalára kerültek a nemhús feltétek, lilakáposzta, hagyma és némi paradicsom. Ezekre került rendesen fűszer, főleg a hagymának jutott, meglátjuk mi sül ki belőle. Az öntetek joghurtos és tán nem Erős Pista alapú csípős szósz, bár félek van hozzá némi köze. Hajszálnyival eltér a megszokottól, de olyan nagy csodát nem mutat.

Pont: 8/10

Ízvilág: A hús finom, ezt jól eltalálták, mind állagra és ízre rendben van, pont amilyen szeretem, picit néhol még ropog a széle is, perfekt! A hús alá beásva meglett a krumpli köret, ami mivel a legaljára szorult iszonyatosan átázott, rendesen tocsog szerencsétlen, sajnálom, hogy nem oldalra került valahova, így eléggé értékelhetetlen. A lilakáposzta még továbbra se kedvencem, illetve fenének kell a gyorshoz, vannak jobb alternatívák is erre. A pita olyan, mint akárhol máshol, ismeri mindenki milyen íze és állaga. A fűszer a hagymán olyan mintha ott sem lenne, nem tudom, hogy ennyire light vagy elnyomja a hagyma, aminek viszont karakteres íze van cserében. A szószok átlagosak, a csípős lehetne kraftosabb sokkal, így csak csiklandoz.

Pont: 7/10

Mennyiség: Ránézésre azonnal látszik, hogy a hús erőfölényben van a többi feltéttel szemben, szinte az egész tálat letakarja, így erre egy rossza szavunk nem lehet. A hús után a köret talán a legfontosabb, amiből viszont tényleg kevés jutott, összesen 6 darab hasábbal találkoztam, ami azért egy tálnál pofátlanul kevés, főleg úgy, hogy még vékonykák is szerencsétlenek. A zöldek jól eloszlanak egymás között, egyikből se került sok bele, ennyi talán elég is. A szószokból egy kanállal mehetne több, mert így ha a tetejét lecsipegetjük a húsnak, akkor azzal a lendülettel a szószoknak is búcsút inthetünk. A pitát nyugodt szívvel lehetne duplázni, ez két negyed hamar eltűnik, nem hiszem, hogy egy teljes pita olyan nagy csapás lenne pénzügyileg az étteremnek. Lehet hihetetlen, de a húsból feláldoznék a köret oltára előtt, és akkor jobban harmonizálna, jobban passzolna az egész egy ebédre. Belapátolva egy light négy órás adagot érzek, megszokott adag egy tálnál.

Pont: 7/10

Ár/érték: A tál egészen pontosan 1280 forint, amivel tökéletesen hozza az átlagot, egy ilyen étel szinte mindig ennyibe kerül városszerte. Teljesen elfogadható, pár helyen lehetne rajta javítani, és akkor sokkal jobban megindulna a történet a “húdejóvolt” kategória fele. A sok Star Kebabozás után olyan nagy extrát számomra nem tudott az Eker felmutatni, kicsit igényesebb talán, de ezt is étterme válogatja, nehéz eldönteni. Akik a körtér környékén járnak nyugodtan ugorjanak be, igaz a környéken van még vagy százötven gyrosos, de többségük csak egy lyuk, itt legalább le lehet ülni a teraszon és hallgatni a város zenéjét.

Pont: 7/10