Select Page

EPIC Burger – EPIC Burger

EPIC Burger – EPIC Burger

Éppen a Corvin sétányon frissen kinőtt karácsonyi instant vásárt próbáltam kikerülni, mikor két bódé között megláttam egy “burger” feliratot. Megálltam és megstruccoztam kicsit, hogy mi is az teljes egészében és boldogan nyugtáztam, hogy egy újabb burgerező, hisz még alig van pár a városban.

Kicsit utánatúrtam a neten történelmüknek, az egész már 2014-ben beindult, de végül a grand opening 2015-re csúszott. Az üzlet maga egészen letisztult és látszik, hogy átgondolták párszor, hogy mégis miként alakítsák ki. A déli pörgésben a kisebb embercunami révén nagyon nem tudtam ezt körbefotózni, szóval majd legközelebb erről részletesebben.

Az 5-6 fős személyzet remekül összedolgozik, de ehhez kell a megfelelően gépesített háttér is. Neve alapján csakis a burger jöhet, melyet két irányban kezdhetünk meg. Egyszer bízhatunk kreativitásunkban és saját magunk rakhatjuk össze a kezdetektől vagy hagyjuk, hogy az előre megálmodott összeállítások egyikével lepjenek meg minket. Nálam utóbbi nyert, nem éreztem az alkotóerőt vénáimban, jobb lesz nekem az előre megkomponált.

Epic Burger – marhahúspogácsa, pácolt marhahús, bacon, cheddar, BBQ szósz

Igazi húsbajnok, bár kicsit sajnálom, hogy az étlapon nincsen feltüntetve, hogy pontosan akkor ez mennyi hús is valójában, de leírás alapján azért nagyon nem kell kétségbeesnünk. Köretként egy laza steak burgonya, hogy teljes legyen a kép és a menü. Megkapjuk a sorszámunkat, amit ha meglátunk a sarokban elhelyezett kijelzőn, akkor repülhetünk is az átadópulthoz.

Esztétikai megjelenés: A tálalás egyszerű és mosogatóbarát is egyben. Papírtálca, ami kap egy sima saját logóval megfestett papírt és meg is vagyunk. A köret egy papírzacskót még kikönyörgött és tényleg minden megvan. Szalvétát és extra alapszószt találunk az asztaloknál kint, illetve evőeszközt is ott tudunk zsugázni magunknak. A burger egészen pofás, a buci egy egészen világos árnyalatban pompázik szemünk előtt, aki fedelének tetejére kapott egy laza szezámos hintést. A belső része kapott egy könnyed vajas kenést, ha jól láttam miközben készítették. A buci lelkében jól elkülönül a két fajta hús, alulra jutott a pácolt verzió, míg egyből rá a pogácsa. A BBQ főleg az alsó szintre jutott, míg a másik a hátára a sajtot és a bacont kapta meg. A zöldség ment a pincébe és meg is vagyunk. A köret alaposan megsült, nincsenek nyers hasábok az egészen biztos. Félbevágásnál kiderül, hogy a húspogácsa inkább teljesen átsült és nem pedig medium. Nem tudom, hogy a kasszánál pont azt írták volna ki, hogy alapból úgy készül vagy pont nem.

Pont: 8/10

Ízvilág: Elsőre megcsapja az orrunkat egy könnyed paradicsomos illat, ami gyanúsan a BBQ szószból szökik kifelé. A köret lazán sózott és nekem tökéletesen megfelel, olaj vagy hasonló utórengés nincsen benne szerencsére. Ropogóssága megvan, teljesen jó kiegészítője lesz a burgernek. A buci kellemesen szellős, ízre sokat nem ad, de a belsejére kent extra nekem kijön ízben. A húsok egészen jól megvannak egymás mellett és a pácolt nekem kifejezetten tetszik. Apró szeletekre vágott, durván szaftos, ami szinte olvad szánkban. A húspogácsa mediumként jobban passzolna, mivel közelebb kerülnének egymással a szaftosságukat illetően. A bacon picit elveszik az előző két hús mellett, mivel azok ízre és mennyiségre is sokkal jobban dominálnak. Pirítva lettek a szeletek, de sósságon még szerintem lehetne kicsit húzni szerintem. A szósz foltokban nekem súrolja annak határát, hogy átcsapjon már túl édesbe, de végül megúsztam. Sajt egy pillanatig beleszól a húsok játékbába egy fanyar gondolattal, de utána sebesen távozik is. A zöldségek itt csak jelképesen vannak, de ez így van rendjén egy ilyen csúcs-hús-burgeben.

Pont: 8/10


Mennyiség: Ahogy már fent említettem, én pontos grammokat nem találtam, pedig valóban szorgosan fürkésztem a feliratokat minden irányban. Megoldás persze, annyi lett volna mindösszesen, hogy rákérdezek a személyzetnél és gond megoldva. A marha alkatrészek már önmagukban is sokkolni tudják az embert, de ehhez még jön a buci a többi és még persze a köret is. Szószokból a BBQ bőséges, de annyira, hogy alsó hangon egy kisebb doboz szalvétát használtam el miközben elfogyasztottam, pedig nem tartozom a rendkívül disznó módjára falatozó egyének közé. A köret még tol egyet rajtunk, nem biztos, hogy végül jó döntés volt mellé rendelni. Összességében azonnal követeli szervezetünk az ágyat, miután végzünk az Epic burgerrel, ez adagra tényleg epic!

Pont: 10/10

Ár/érték: A burger önmagában 1590 forint, míg a köret némi felárért érkezik, ami egészen pontosan 390 forintot jelent a végösszegben. Így a kettővel még kicsit a két ezres lélektani határ alatt elbicegünk. Mennyiségre egészen jól hozza nekem az epic érzést, a plusz marhahús is megadja, de az összképből nekem még valami extra pici csavar hiányzik. Félre ne értsetek, nem mondom, hogy rossz burger lenne egyáltalán, csak egyre nehezebb már a kissé telített piacon egy igazán nagyot durrantani a sokat próbált kalózok számára. Az étlapon még akad pár csábító ajánlat, amiért talán még be is fogok térni. A déli tömeget ajánlatos elkerülni, de akkor sem volt vészes a várakozási idő.

Pont: 8/10

(ha nem tudod, hogyan néz ki a Corvin sétány üzletsora, akkor KLIKK IDE és segítünk kicsit térképen betájolni)