Select Page

Fecske Presszó – Sajtos-baconos hamburger

Fecske Presszó – Sajtos-baconos hamburger

A napokban jött egy olvasói tanács, hogy merre térjünk be burgerezni egyet. A szépség benne, hogy már jártunk ott csak a lustaság győzött és folyamatosan tologatva lett szerencsétlen post. A jó idő megérkeztével párhuzamosan jelentek meg a vendéglátó egységek előtt a teraszok, nincs is jobb, mint nyáron valahova kiülni. A mai áldozat is teraszával fogott meg, a Szabó Ervin könyvtár szomszédságában található, és az egység neve Fecske Presszó. Folyamatos nyüzsgés és emberáradat jellemzi a környéket, szóval egy üres asztalt találni délután felér egy lottó ötössel.

Pár asztalnál láttam, hogy hamburgert falatoznak, így azonnal eldőlt, hogy én is csatlakozom hozzájuk és burgert fogok tolni. Az étlapon olyan rettenetesen sok választási lehetőség  nincsen, semmilyen csúcsmenő, egyedi csoda burger nincs a felsorolásban. Sablonos sajtos-baconos mellett tettem le a voksom, ebben aztán végképp semmi extra nincsen, de talán ezekkel nem lehet brutálisan mellé lőni. A leírás alapján jön karikakrumpli köretként, így teljes lesz a menü legalább.

Esztétikai megjelenés: Kissé meglepett a csomagolás, a burger fele olyan alufóliás borítást kapott, mint akármelyik gyros. Célja nem teljesen tiszta, ha ezt fogva kellene enni, akkor én igazi balf*sz vagyok, mert sehogy nem akart sikerülni. Ezt lehámozva, legalább jobban bele tudunk tekinteni, jobban látszik, hogy mi van benne. A zsemle nekem egy kicsit olyan, akár egy sima bolti vizeszsömle csak kicsit méretileg felturbózva, hiányolok róla egy kevéske szezámmagot legalább. A hús zöldségágyon pihen, ami paradicsom, hagyma, uborka és egy salátalevélből áll. Maga a hús tojás formájú és jó vastag, láthatóan nem száraz kicsit szaftosabb, és alaposan átsült a színéből adódóan. A fedélre tapadt a sajt és a bacon, ezek teljesen rendben vannak jól mutatnak. A krumpli helyenként 2 centiméter vastag karikákból áll, és sajnos fűszerezés nyomát se látni.

Pont: 7/10

Ízvilág: A köret izgatta a fantáziám, hát sajnos ha tudna beszélni akkor bizony könyörögne a fűszerért, állagra amúgy okés, de szegénynek pár csipet só is már megváltás annyira ízetlen. A zsemle azért ízre más, mint bolti testvérei, egy fokkal több pirítást még elbírna, de amúgy azért jó. A hús omlós, egy kicsit finomabb darálással lehet jobb lenne, de így sem érheti igazán panasz. Fűszerezés terén a szakács nagyon óvatos, pedig lehetne bátrabban is operálni velük. A zöldségek viszont megleptek, egyáltalán nem a bolti vízízű vackokat képviseli, például a paradicsom olyan ízletes, mintha otthon termesztené az ember magának, rendes eredeti magyar napfénnyel neveltetve. A sajt elvész, nem igazán karakteres, a bacon lágyan sós, ez sokat javít a felső szekció eredményén. Nem rossz, de fűszerezéssel, illetve egy szósszal, sokat lehetne rajta javítani, kissé száraz így.

Pont: 7/10

Mennyiség: A hús nem egy tenyérnyi brutális pogácsa, inkább szolidan adja elő a mai mutatványt, egy kicsivel lehetne nagyobb. Arányait nézve egészen jól eltalált a recept, a krumpliból kicsit talán sok is lett, elnyomja szerencsétlen hamburgert. Az egészet hamar sikerült legyűrnöm, és ez nem azért volt, mert alig láttam már az éhségtől, hanem azért mert úgy az egész kicsit kicsi lett, én nagyobbat vártam akár a lányok többsége éjjelente. Az egészet meg kellene hizlalni és akkor sokkal jobb lenne, igaz a krumpli itt is sokat hoz, de elvégre hamburgert kértem nem burgonyát, így jobb lenne ha a köret kerülne a háttérbe. Adagra krumplival egy halovány három óra, ennél találkoztam már combosabbakkal is.

Pont: 6/10

Ár/érték: Mikor megláttam az étlapot bíztam benne, hogy ennyiért halálba tömnek, de ez már csupán álom. Az ára ennek a hambinak és a többinek is egységesen 1620 forint, ami a fentieket figyelembe véve szerintem drága, ebből pár százat nyugodtan le lehetne vonni, úgy reálisabb lenne ellenértékként. A könyvtár közelsége miatt nem érzem indokoltnak az ilyen magas árat, de talán a Baross utca pár évvel ezelőtti átalakulása okozta. Második nekifutás nem tudom, hogy lesz-e, a streetfood bódé a terasz mellett azért egészen csalogató, hááááátha. Amondó vagyok, hogy egy sörrel grátiszban lenne ez a menü akkor már megérné, de így nem feltétlen éri meg az árát.

Pont: 5/10