Select Page

Fehér Sas Panzió és erdei étterem – Baconba göngyölt jércemell aszalt szilvával, sajttal töltve

Szerző: | 2016. máj. 31. | Egyéb

Úgy hozta a sors, hogy hétvégén egy lélegzetvételnyi időre elhagytam a nagy falu határait és egészen a Bánkútig keveredtem, ahol történetesen sikerült is egyet falni a Fehér Sas Panzióban. Erdő fogja körbe, a sípálya oldalában található egységet, amit valamikor 1930-ban húztak fel. Nem az évezred építészeti csodája volt az biztos, de legalább egészen egyben van és látszik, hogy karbantartják. Az étterem szekció étlapja nincsen túltolva, pár kötelező alapfogáson túl, egy-két érdekességet is találni.

A halas vonalat nem éreztem annyira közelinek magamhoz a napsütéses hétvégi délutánon, így maradt egy hagyományos fogás, mégpedig jércemell, az ahhoz kötelezően társítandó hozzávalókkal. Köretnek fűszeres burgonya, leöblíteni pedig egy alkoholmentes üdítővel kizárólag. A konyha egészen gyorsan abszolválta a feladatot talán 20 perccel rendelés leadás után már előttem is termett az áhított fogás.

átlagos külcsín

átlagos külcsín

Látványra akkorát nem csapott, hogy az Alföldig repüljünk tőle, egy teljesen átlagos tálalásról van szó. A jércemell néhol picit ledobta magáról a bacont, de ezt könnyedén visszahelyezhetjük arra, ha zavarna minket. A fűszeres burgonya színe egészen megbabonázza az ember szemét, de közel sem annyira, hogy feltűnjön, hogy ezen a fűszer elbújt. Narancs, paprika, rukkola és némi paradicsom, melyek a díszítés feladatát látják el leginkább.

jércemell feat. bacon

jércemell feat. bacon

A jércemell nincsen szétszárítva szerencsére, állagra egészen omlós és önmagához képest kifejezetten szaftosnak is mondható. A rágöngyölt bacon már nem szerepel ilyen frenetikusan, többnyire zsírós és szinte alig van íze. Sós hatás semmi, ez picit csalódást keltett. Az aszalt szilva igazi rejtőzködő, alig találkozunk vele pár falatnál, viszont akkor olyat durrant arcunkba, amit hosszú percekig képtelenek vagyunk felejteni. Oké, hogy aszalt, de olyan szinten édes és durván szilvás élmény, amint nyújt, hogy csak pislogtam az elején. Sajt, azaz a leírás alapján van benne, ami a valóságban kissé máshogy mutatkozik, egyetlen falatnál, ha sikerült érezni.

fűszermentesen

fűszermentesen

A köretnek álmodott burgonya, csak papíron ismeri a fűszeres jelzőt, ízre totálisan üres, erre aligha borult véletlen bármilyen kiegészítő a konyhában, maximum üres forró levegő. A zöldség fronton minden a helyén, a paradicsom egészen jó, a rukkola tépi az arcunk, míg a narancs a nagy hőségben frissít egyet testünkön és elménken egyaránt. Adagra nincsen semmi baj, kellően laktató volt ebédre, ahhoz, hogy még ne hason gurulva kelljen elhagynom a terepet.

az össz szilva

az össz szilva

Árban a jérce 1990 forintot jelent, amihez jön a 400 egységet számláló köret is. Nincsen vadul elrugaszkodva a földtől az étterem, de azért ennyiért van esélyünk élménydúsabb ételt is kifognunk máshol. A környék szépsége viszont szinte mindenért azonnal kárpótol, persze, ha olyan jól időzítünk, hogy gyereknapon jövünk erre, amikor sok tíz gyerek vonyítva rohangál fel-alá, akkor más a helyzet picit.

Esztétika

Ízvilág

Mennyiség

Ár/érték