Gyradiko – Gyros – olvasói post | Mit ettem ma

Select Page

Gyradiko – Gyros – olvasói post

Gyradiko – Gyros – olvasói post

R.B. nevű olvasónk küldte be, köszönjük!

Sokat hallottam, sok helyen arról, hogy a Gyradiko gyros mennyire jó. Gondoltuk leteszteljük. El is mentünk a párommal a minap. Belépve az étterembe, éreztem az illatokból, hogy jó helyen járunk. Egyébként is nagyon éhesek voltunk, de amikor megéreztük az illatokat, keselyűk módjára álltunk a sorban és áhítottan vártuk, hogy sorra kerüljünk. Leadtuk a rendelést, majd meglepődésünkre, kértek tőlünk egy nevet. Mint utóbb kiderült, a vendégeket a saját nevükön szólítva hívják a kiadó pulthoz, amikor a megrendelt ételük elkészült. A nevem hallatán felpattantam és a kiadó pultban a képen látható tál várt.

Hozzá kell tennem, egyszer volt szerencsénk Görögországban, Arachova-ban nyaralni, ahol életünk legjobb gyros-át fogyasztottuk el, így mondhatom, hogy bőven volt viszonyítási alapunk, az itt megevett gyros-hoz.

Visszatérve a helyre és a tálra. A pita valóban megfelelő állagú, jól átsütött, enyhén olajos és kellőképpen fűszeres volt. A hús görögországi íz élményeket idézett bennünk. Jól átsült, mégis omlós volt. A tzatziki sűrű joghurtból készült és abszolút nem hasonlítható budapesti, társaihoz. Volt még sült krumpli és hagyma is tálon. Utóbbiról megtudtuk, hogy Görögországból importált, úgy mint a pita is, de hoznak be fűszereket és teákat is. Ezeket a kasszában álló srác mesélte, amikor távozni készültünk. Megköszöntük és távozás előtt váltottunk vele pár mondatot. Említette azt is, hogy érdemes megkóstolnunk legközelebb a szuvlaki, bifteki tálakat is. Kiderült, hogy a tulajdonos görög származású, így már nem csodálkoztunk azon, hogy valóban eredeti görög ételeket készítenek. Visszatérünk még…