Gyros Kerkyra görög ételbár | Mit ettem ma

Select Page

Gyros Kerkyra görög ételbár

Gyros Kerkyra görög ételbár

Immár két hete, hogy ellátogattam az Akácfa utcai gyrososhoz, amire sokan ráfogják, hogy a város legjobb kompozíciója  ott van. Engem annyira mélyen nem babonázott meg, de sokkal inkább érdekes, hogy a megjegyzések döntő többsége a Kerkyra görög vonalat javasolta. (még egy pro burgerező kulisszái mögül is, hűtőolvasztó mosollyal)

DSC_0783

Régóta terveztem esküszöm, de mikor anno eljutottam az objektumhoz, akkor esett le, hogy ünnepnap van és nem fog a két szép szememért kinyitni. Eljött az újabb alkalom, így már csak egyetlen feladatom volt, eljutni 19 óra előtt az ajtóig. Kisebb városnézés után meg is lett újra az Eötvös utca sarka, ahol nem kis sor fogadott. Bejutva meglepő pörgésre lettem figyelmes, csak úgy repkedtek a rendelések és kérdések, szó szerint kapkodtam jobbra-balra a fejem.

DSC_0782

A belső nem éppen legújabb belsőépítészeti trendek jegyeit viseli magán és a könnyed kajaszag is megvan a levegőben. Bent helyet találni nagyjából a lottó 5-össel egyenlő eséllyel dolgozik, így vagy várunk, vagy kicsattogunk vele másik helyszínre. Étlapot kerestem, de én nem találtam, így mikor sorra kerültem, általános fogalmatlanság lett rajtam úrrá. Ekkora elhangzott a mentőkérdés: “nem voltatok még nálunk?”. Ezután gyors kóstoló és egyeztetés, meg is volt a rendelés, két gyros pitában, hagyma nélkül. Utóbbi gondolat a Tzatzikire visszagondolva egészen értelmetlen, mert az öntet kellemesen hagymás önmagában már.

DSC_0788

Ülőhely esélytelen, így két autentikus görög üdítővel feltankolva irány a közeli Hunyadi tér, ahol egy szökőkutat bambulva, neki lehet állni magának a gyrosnak. Szembe megy a városban található hasonló nevű fogások 80%-ával, de erre a tökéletes magyarázat a görög-török eltérő irányelv. A pita vastagságban alázza a török testvérét (tortillátval tekertet). A másik szembetűnő, hogy hasábburgonya kerül bele, amit szintén ritkán tapasztalhatunk máshol. A répasaláta jellegzetes színével egyből kitűnik a hús mellett. Tzatziki és sajt is megvan, illetve egy paradicsomkarika is elbújt félig köztük. A csomagolásnak köszönhetően remekül egyben marad, nem akar szétesni vagy szétfolyni kézfejünk szorításában.

DSC_0786

Ízre tényleg más ligát képvisel a városban, mint az átlag. Kellemes, egymással pazarul harmonizáló ízek alkotják az egészet. A hús jól megpirult, amitől picit ropogósabb, ahogy azt a gyros lexikonban leírták. A hasábburgonya friss és szintén ropog, enyhe fűszerezést kapott, passzol hozzá. A tzatziki mesteri, állaga pedig kellően sűrű ahhoz, hogy ne akarjon rácsöpögni metálfekete nadrágunkra. A répasaláta frissíti, míg a sajt olvasztja szánkban az ízlelőbimbóinkat. Az összkép tényleg patent. Megerősítést kaptam, attól aki, eddig az Akácfa utcaira tette voksát és csatlakozott az instant teszthez. Az üdítő nálam kapufa, a szénsavas narancs nekem semmiben nem különbözik egy Fantától például.

DSC_0781

A kissé kapkodásszerű menetnek köszönhetően inkább kurta post lett az egészből, de ezzel együtt ígérem, hogy még a közeljövőben visszatérek egy “gyros tálra”, aminek addig megkeresem a görög megfelelőjét. Két gyros pita és két ilyen “csodálatos” görög nedű együtt mindössze 2200 forintot kóstált, amit nem mondanék semmiképpen sem soknak, főleg ha ilyen finom a kaja. Ahogy a német mondaná, “I’ll be back” és lesz egy komplex, teljesebb post.

(ha ennyi is elég volt, hogy betámadd a helyet, akkor KLIKK IDE és megmutatjuk térképen merre kell navigálnod)