Hamburger Palace – Betyár burger óriás

Hamburger Palace – Betyár burger óriás

Az utcán botorkálva futottam bele egy szórólapba amin egy hatalmas klasszikus hamburger pislogott. Breaktáncos múltamnak köszönhetően pillanatok alatt lábbal kisimítottam a papírt, így nem kellett az erősen mocskos, ázott lapot fogdosnom, illetve pár elismerő pillantást is begyűjtöttem a 70+os nagymamáktól a buszmegállóban. Hamburger Palace a név melyet jó mélyen emlékembe véstem. Másnap mikor a munka hősét játszottam, meg is kerestem a neten őket, hogy rendeljek tőlük. Nem nagyon találkoztam velük eddig egyik ételrendelő portálon sem, meglepő manapság már.

A hamburgerek három részre osztódnak, szárnyas, vega és a hagyományos. Ezek mindegyike két alkategóriára oszlik aszerint, hogy mekkora méretű bucival óhajtjuk elfogyasztani. 17 különböző összeállítás melyek között van pár egészenen megacuki is, mint például a Tüki Toji burger. A cukiság tovább árad, mivel rendeléshez nem a megszokott kosárba, ezt kérem vagy hasonló kifejezéssel ellátott dombra kell klikkelni, hanem egy “Pocakomba”-t kell megütnünk.

A cukros lila ködöt eloszlatva egy Betyár Burgernél tettem le a voksomat, micsoda ego szint lépés! A másik nagy esélyes a húsimádó volt, de talán a 3 db húspogácsa és tarja már túlzás lenne. Visszatérve a betyárhoz, ezekből fog kerek egésszé avanzsálódni: óriás buci, majonéz, salátalevél, 2 db hamburger hús, paradicsom, kígyóuborka, hagyma, mustár, ketchup, csalamádé, kolbász és hegyes erős paprika. Ebből is látszik, hogy retro recepttel dolgoznak a konyhán, jó kis csalamádé nyamm!

Esztétikai megjelenés: A dobozért jó nagy piros pont, saját logós és masszív egy ilyenben sokkal biztonságosabban lehet burgert szállítani. A szendvics azért kapott egy jó adag alufóliás csomagolást is, ez így a szibériai hidegben sosem árt. Kicsomagolva masszív hagymaillat üti meg az irodaház felét, tényleg durva milyen erős. Tányérra költöztetve megdöbbentő mérete, ez tényleg óriási. Egy nevét nem vállaló kolléga a normál méretet kérte, ami ez mellett tényleg elbújhat, szóval lehet Viktor megbánta azóta. Igazi nagy bucis látvány, azaz fedél leemelés nélkül semmit nem látunk az egészből. Viszont amint megskalpoljuk sokkal látványosabb kép tárul szemeink elé. A másik érdekesség, hogy a feltétlistán túl kaptam még ezt-azt, mint például bacon és tarja. Pár kolbászkarika a fedélbe préselődött, de jutott lentre is így le lehet fotózni. Az egész egy vaskos salátaágyon pihen és azt a kifejezett csalamádét nem találtam -na bumm, nem bánom. Nem egy topmodell, de azért nem is “csufika”.

Pont: 7/10

Ízvilág: A buci hagyományos, enyhén édeskés és szerencsére egészen könnyű. A húspogácsák alaposan fűszerezettek, főleg a bors érződik ki belőlük. A szószok közül a domináns egyértelműen a mustár, ami sajnos sok feltét ízét nemes egyszerűséggel elnyomja. A kolbász csípős és nem is szarozik, rendesen odapirít minden egyes katonával. A hegyes erős paprika cserébe totál semmi, személy szerint nem is éreztem, hogy lenne benne csípős zöldség. Ketchup szerintem nem került bele, viszont pár csepp majonéz igen így egyre biztosabb, hogy a konyhában kissé káosz uralkodott. A hagyma elfogyasztva is ütleg, ez még holnap is randigyilkos lesz. Pár ponton lehetne rajta polírozni (kevesebb mustár), de vannak cserébe igazán jó dolgok, mint a karcos kolbász. Ajándékba kaptunk egy doboz hasábburgonyát, ami tökéletesen hozza az “akciós” ízvilágot, azaz só és ketchup mindenképpen kell hozzá.

Pont: 6/10

Mennyiség: Ránézésre is rémisztő, ez tényleg óriási burger. Mivel az ősi stílusukat követi, így talán kár lenne ráálmodni egy mérettel kisebb bucit, jó ez ahogy van. A két húspogácsa súlya szerintem úgy 25-30 dkg körül mozoghat amit tovább fejel a bacon és tarja ajándéka. A mustárból tényleg kevesebb kéne, nagyon elnyomja a többi feltét ízét, kivétel a hagymáét amiből szintén tengernyi került bele, gondolom Makó közvetlen beszállítója az étteremnek. A többivel nincsen probléma, minden stimmelt. Az egészet egyszerre megenni felér egy beutalóval a kajakóma előcsarnokába, simán félbevágható és megvan két könnyebb étkezés is belőle. Bőségesen túl az öt órán, ha hozzázsugázzuk az ajándék burgonyát totál-metál.

Pont: 9/10

Kiszállítási idő: A saját e-mailjük nem vacakol, tájékoztat, hogy valahol 40 és 90 perc között van rá esély. Ebből utóbbi egészen szívszorongató érzést vált ki, de inkább elkezdtem felásni a címüket, hogy megtudjam mekkora a köztes távolság. 2.1 kilométer amit a kétsávos kivezetőn kell abszolválni, szóval nem több, mint 4-5 perc. A végeredmény 64 perc lett, ami egészen közepe az étterem által megadott intervallumnak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pakk két óriás és egy normál méretű burgert jelentette. Nem világbajnok idő volt már jobb is.

Pont: 5/10

Ár/érték: A blokk fürkészése alatt ismerősnek tűnt a cím, illetve a cég neve is. Ma-zsola 2000, azaz Mazsola Konyhája. Ismét egy fél klón étterem, mert összehasonlítottam a Netpincéres étlappal és azért van eltérés a hamburger szekcióban. Ezen a traumán túljutva azért mondhatjuk, hogy 1250 forintért egészen jó fogásnak számít. A kisebbik Betyár -400 forintot jelentene, de nekem a látottak alapján egyértelműen az óriás a befutó ár/érték szempont alapján. Nem követi a mai burgertrendet, marad hagyományos elképzelésű, de mégse mirelit hulladékból építkezik. Mivel főként burgerekkel dolgoznak így nem tervezem a következő fordulót megejteni a Hamburger Palace-al.

Pont: 8/10