Select Page

Határmenti Vigadó – Újházy tyúkhúsleves és a csárdagazda kedvence

Határmenti Vigadó – Újházy tyúkhúsleves és a csárdagazda kedvence

Úgy dobta a gép, hogy hétvégén az ország nyugati szegletét látogattam. Egyesült a klán és egy hihetetlen nemes alkalomból kifolyólag ellátogattunk egy ebédre Bozsokra. A település neve talán keveseknek cseng ismerősen, ez egy határ menti falu ahol 3-400 lélek él, szóval nem éppen egy metropolis. A közelben található a Sibrik család kastélya illetve az Írott-kő kilátó is ahonnan kétségtelenül pazar kilátásban lehet részünk ha felkeressük. Kőszeg alig 9 kilométerre fekszik ahol akár olyan csodáknak lehetünk szemtanúi, mint a becsületkasszás virágárusítás. A vigadó maga igazán hangulatos, viszont a vendégek 80%-a labanc, szóval jobb ha előre szoktatjuk fülünket a harsogó ékes német nyelvhez.

Három helyiségre osztható, van egy belső teljesen fedett terem, egy szabadon vadszőlővel részben árnyékolt rész és egy rendes, teljesen árnyékolt nyitott rész. Szerencsére utóbbi alatt vertünk tanyát így meg lehet úszni a déli órákban igencsak erősen pirító napsugarak simogatását. Az étlap igazi csárda szellemben lett összeállítva, főként magyaros ételek ahol minden négylábú és pikkelyes szinte fellelhető. A jóformán végig telt házzal operáló egység nagyjából 20 perc várakozás után prezentálta a levest, majd ezután egy bő 30-40 perccel később érkezett meg a főétel, de itt valahogy sokkal békésebben és türelmesebben lehet várni, mint ahol a 9-es busz aromáját kell szívni.

Esztétikai megjelenés: A levest egészen más léptékben mérik, mint amihez az én gyomrom szokott, a fazék amit elém vágtak számomra azt jelentette, hogy ezt még felezni kell, de nagyot tévedtem mivel ez egyetlen személyre lett tervezve. Igazi piros, ám bár kicsit lepattogott retró edény, meglepő benne, hogy az idő nem változtatta répa sárgává akár egy 8 éves Dachiat a nap. Pár keveréssel fel lehet zavarni az aljára ült alapanyagokat, igazi gazdagon szerelt kiadás, jó nagy húsdarabokkal és zöldségekkel. A csárdagazda kedvence a leírás alapján rántott karajszeleteket jelent melyek parasztkolbásszal, sajttal, póréhagymával, paprikával és paradicsommal vannak töltve. Köretként fűszeres burgonya jár mellé. Igazi hegyomlás adag ez is, három szép nagy szelet karaj melyek alatt bő tucatnyi burgonya és az egész finoman reszelt sajttal megszórva. A leves után ezt elnézve készítem magam a gyomorrepedésre, de ennél nemesebb halál talán nincs is. Összességében egy teljesen korrekt tálalás, semmi fölösleges csicsa, egyszerű ám mégis szép.

Pont: 9/10

Ízvilág: A levesben a hús puhára, omlósra főtt. Ízre teljesen jó, ahogy a nagykönyvben megvan írva. A zöldségek szintén jól teljesítenek, viszont az én ízlésemnek túl sós lett. Lehet éppen egy olyan fazekat sikerült kifognom amibe bátrabban vagy éppen szerelmesebben adagolt a szakács, de nekem ez már sok volt. A karaj panírja kellemes ropogós és szerencsére alig köszön vissza belőle pár olajcsepp. A töltelékek közül a póréhagyma nekem totálisan elmaradt, viszont a paradicsom és a paprika végig dominált. A kolbász íze kicsit pikáns, de ennél talán egy sokkal intenzívebb, karakteresebb verziót is elviselne. A sajt trappista, ízre semmi extrát nem jelent, egy erős átlagos, de seggre tényleg nem kell tőle ülni. A köretként kapott burgonya szolidan fűszerezett, állaga pedig egészen vegyes képet mutatott. Voltak jó ropogósra pirult példányok, de akadt nem egy olyan is aminek a közepe bizony még erősen nyers maradt.

Pont: 8/10

Mennyiség: Képek alapján talán senkiben nem ébred kétely afelől, hogy ez a két fogás nem lenne elegendő egy főétkezésre egy főre számítva. A leves nyugodtan osztható két főre is és még úgy sem lesz hiányérzetünk, nálam például karácsonyig kipipálva a leves kvótám. Hússal és zöldséggel egyaránt gazdagon bántak, alaposan megpakolták. A főfogás három szelete szintén a vaskos kategóriába sorolandó, töltelékek közül egyedül a kolbászból bírnék többet beleálmodni, helyenként már hiányoltam ízét. A köretből nyugodt szívvel osztogathatunk osztrák szomszédainknak is akkor is marad bőséges adagunk a hús mellé. Fűszerességével nem vagyok teljesen kibékülve, lehetne bátrabban is próbálni a dolgot, ne adj Isten akár mellé egy szósz is elférne. Összességében aki ezeket benyomja garantáltan legurul a domboldalról, igazi emberpróbáló mennyiség, amire ha ráborítunk egy korsó sört akkor semmi másra nem vágyunk csak pár óra alvásra.

Pont: 9/10

Ár/érték: Ahhoz képest, hogy köpésre a határ az árak kicsit sincsenek elszállva, pedig a jó pár jól táplált osztrákot ellátva akár vadabb árakkal is dolgozhatnának, akkor is lenne vendég gazdagon. Hétvégente asztalfoglalás nélkül nem sok esélyünk van ami azért egészen jó garancia a minőségre egy alig 400 lelket számláló községben. A leves ekkora dózisban 590 forint amit ha eldobunk két fele akkor gyalázzuk a menzás árakat. A csárdagazda kedvence újabb 1590 forint kóstál ami szintén nem mondható drágának. A vigadó követi a magyar virtust miszerint brutális adaggal és jó árakkal lehet megfogni a vendéget, mindezt úgy, hogy maga az étel finom is. A kilátás és a levegő tisztasága mindennél többet jelenhet egy pestinek aki a BKV busz árnyékéban cseperedett fel. Második esélyre azért nem látok esélyt mert nem éppen járok minden második nap a határ mentén, viszont akit erre vet az élet nyugodtan térjen be, igazi kulináris élményben lesz része.

Pont: 9/10