Kalandtúra a Kaukázusban | Mit ettem ma

Select Page

Kalandtúra a Kaukázusban

Szerző: | 2016. jún. 15. | Egyéb

Hosszú idő után ezúttal egy rendhagyó írással jelentkezem. Mély hallgatásom oka egy utazás, és az arra való felkészülés volt. Az ezen utazás alatt elfogyasztott és megismert orosz, de legfőképp kaukázusi ételekről következzen egy szigorúan szubjektív írás – ezúttal nélkülözve a szokásos szempontokat.

Utazásom fő célja a hegymászás volt, dehát hegyre nem lehet csak úgy felszaladni megfelelő energiabevitel nélkül. A felkészülés jegyében eszméletlen mennyiségű tésztát sikerült magamba tömni, többnyire bolognai változatban. A reptéren még megküldtem a szervezetet egy Burger King menüvel (ki tudja mikor lesz ilyen legközelebb alapon), de ezekről ennyi elég is.

A festői szépségű Mineralnije Vodi-ban fogyasztottam el az első helyi ételemet. Ismerősök jelezték korábban, hogy a saslik hatalmas divat arrafelé, mindenképpen azzal tömjük magunkat. Így is tettünk, kerestünk egy megfelelő helyet és már rendeltünk is. Vagyis volna, ha beszélt volna bárki a pincérek közül bármilyen nem orosz nyelven. Szerencsére egy másik vendég a segítségünkre sietett és sikerült megrendelni az áhított saslikot – melyet a konyhában, fatüzelésű sütőalkalmatosságon készítettek (szakács barátunk egyébként bátran dohányzott a konyhában….) el.

Semmi cicó, némi krumpli, és csirkehúsos nyárs, minimál diszítéssel. Enyhén fűszeres volt, leginkább a balkáni csevapra hasonlító íze volt. Ja és kaptunk mellé kenyeret is. Bár nemmel feleltünk, amikor az angolul tudó vendég megkérdezte kérünk-e kenyeret de ő „soványak ezek, hozz nekik kenyeret” (valószínű) felkiáltással mégiscsak rendelt azt is. Meglepő volt, hogy az összes étteremben elérhető a nyárs csirke, sertés, marha és bárányhúsos változatban is. Elsőre még cifráztuk és 8-an szinte 8 félét rendeltünk, de később az egyszerűség kedvéért mindenki mindig ugyanazt ette. Egyszer is elég volt activity-zni mindenhol.

Csirkesaslik

Csirkesaslik

A szállodában természetesen még Oroszország ezen részén is jár reggeli a szobához, így volt alkalmunk kétszer (na jó másfélszer) is reggelizni. Szinte királyi lakomában volt részünk, összesen három fogást hoztak szépen sorban a pincér leányzók. Elsőre tejberizs. Ennek a közepébe itt egy darab vajat dobtak. Megolvadva ez vadította tovább az ételt. Egészen érdekes koncepció. Ezután következett a személyes kedvenc, a ham&eggs. Ugyan az én stílusomnak egy kicsit még „taknyos” volt, de azért boldogan lapátoltam befelé. A sonka ízre rendben volt, a mennyisége is, összegezve tiptop volt. Utolsó fogásként hozták a palacsintát és a lekvárt. Én magam jobb szeretem valamilyen sós dologgal lezárni az étkezést, dehát itt most ez jutott.

Ham&eggs

Ham&eggs

Mivel másnap korán indultunk tovább, megpróbáltuk jelezni, hogy szeretnénk, ha valami szendvics félét kapnánk reggelire, amit el tudunk vinni magunkkal. Ez nem jött össze, és mivel hajnalban az étterem (világklasszis dizájnja volt) még zárva van, az lett a vége, hogy elkészítették este a reggelit nekünk és felhozták a szobákba, aztán mindenki megehette, amikor akarta. Szóval másnap hajnalban hideg tejberizs, hideg ham&eggs és hideg palacsinta volt a menü.

Elérve a kaukázust egy kisebb túra után újra a saslik-é lett a főszerep. Ezúttal komolyabb vadat lőttem, és a marhás változatra esett a választás. Itt ez egy kissé rágósra sikerült, ettől annyira nem dobtam hátast. Ízre lehetett volna fűszeresebb is egy hangyányit. Viszont itt is megfigyelhető, hogy bizony a krumpli mennyiségét nem viszik túlzásba itt sem. További változás, hogy megjelent a kapor, mint alapelem a kaukázusi konyhában. A savanyúságra, a húsra, a levesre, mindenhova ezt szórják. Ezzel mindössze annyi volt a bajom, hogy ez az egyik fűszer a kettőből, amivel ki lehet kergetni a világból. De precíziós munkával sikerült szinte teljesen eltüntetnem a tányéromról. Kárpótlásként viszont a sör az finom volt!

Marhasaslik

Marhasaslik

Itteni szállásunkon is kaptunk reggelit, kiváncsian vártuk, hogy mivel etetik a hegymászókat, ugyanis a szálloda kimondottan erre a célcsoportra lő. Elérkezett a várva várt reggel, és már gőzölgött is a vajas, tejberizs az asztalunkon. Hurrá! Ezután nem várt fordulat jött, ugyanis ham&eggs helyett itt már csak eggs volt a következő fogás. Szomorúan be kellett látnom, hogy bizony húsmentes reggeli lesz ebből. Ezután a szokásos palacsinta-lekvár kombináció érkezett zárásként. De érkeztek új versenyzők is extraként, mint az alma, a szelet sajt és a nápolyi. Ez így már egy szép kerek egészet alkotott, és mivel az utóbbiak ki voltak már téve az asztalra, az elfogyasztási sorrend is ránk volt bízva.

Ezután következett 5 nap böjt, amíg a hegyen múlattuk az időt. Vagyis nem böjt, de mivel a hegyen azt ettünk ennyi ideig, amit felcipeltünk magunkkal, ezért nyilván nem a mama töltött káposztája volt az, amivel a zsákunkat teleraktuk. Ebben az időszakban gyakorlatilag nem sok eltérés volt a reggeli és a vacsora között – szinte ugyanaz volt a menü. Bögrés leves. Instant leves. Smack leves. Helyben beszerezett instant krumplipüré. Csoki. Műzli. Zacskós tészták. Diákcsemege. Mogyoró külön. Mazsola külön. Szárított gyümölcs. Kissé eltaktikáztam magam hús ügyileg, ugyanis én azt helyben szerettem volna beszerezni, nem vittem magammal pár szál Csabait. Ez hiba volt, ugyanis a helyi kínálat meglehetősen harmatos volt, ezért inkább nem is vettem. Szerencsére voltak, akik nem bízták a véletlenre ezért egy kis business után a kritikus napokon hozzájutottam egy-egy adag Gyulaihoz (az izotóniás italpor kiváló cserealapnak bizonyult). 4000 méter környékén a víz már nem 100°C-on forr, ennek hála a komolyabb tésztás kaják bizony nagyon aldente-re sikerültek. Az étkezés maga pedig fő tevékenyésg volt. Vagy a hegyen meneteltünk, vagy pedig havat olvasztottunk. Egyéb folyadékforrás híján egy vacsora nagyjából 3 órán át tartott, mire mindenki teleette magát, és feltöltötte másnapra a kulacsait.

Étkező 3800 méteren

Étkező 3800 méteren

Az utolsó napokra gyakorlatilag az összes kaját megutáltam már. Viszont érdekes felfedezéseket tettem. Az instant krumplipüré gyakorlatilag bármivel jó. Szotyi, mogyoró, kolbász – mindegyikkel kiváló.

A hegyet megmásztuk, visszatértünk a városba és azonnal megtámadtunk egy éttermet, hogy végre normális kaját együnk. Viszonylag rövid idő alatt sikerült megismerkedni két helyi versenyzővel – Maxim-mal és Igor-ral, akik miután megtudták, hogy megmásztuk a hegyet rendületlenül elkezdték hozni a vodkákat és a következő 6-10 órát ezen a helyen töltöttük. Maxim döntött egy személyben, hogy mit is együnk, így itt bárányból készült a nyárs. Friss zöldséget is rendelt – de ezt a vodkához leginkább, illetve az ecetes hagyma is a vodka mellé érkezett. Tovább egy helyi specialitást is megismerhettünk. A palacsintát itt vajjal és sajttal töltötték meg, és ezt ettük előételként. Zseniális találmány, szuperjó volt. A többi étel ízéről viszonylag csekély emlékem raktározódott el. Ebben lehet közrejátszott a 8 üveg vodka elfogyasztása is. Nem bizonyított, de elképzelhető. Mindenesetre az étel biztosan finom volt.

Győzelmi vodka

Győzelmi vodka

Lábjegyzet: nagyjából mindenki ugyanannyit ivott, de amíg mi szépen módszeresen elkapáltuk magunkat 12:30-tól kezdve, addig Maxim és Igor állapotán semmi változás nem volt tapasztalható dél és este hat óra között. Profik.

Visszafelé két gép között volt szerencsém még betérni Moszkvába egy villámlátogatásra. Szerettem volna ott is kipróbálni valamilyen helyi ételt, de csak olasz, francia, görög és egyéb nemzet konyháját találtam, amerre jártam. Végül egy orosz mekiben kötöttem ki, ahol a Big Mac-re raboltam rá. Klassz viszont, hogy arrafelé vannak kitéve hatalmas érintőképernyők, és ha kártyával fizetünk, akkor magunknak tudjuk megrendelni az ételt. A pultnál már csak át kell venni. Ezt itthon is el tudnám viselni.

Záróakkordként még a reptéren ettem egy „mindentbele tálat”, csak hogy teljen az idő. Sok zöldség, krumpli, gomba, hús. Volt benne minden, de klassz volt. Talán az olajból egy kicsit visszább vehettek volna, de végülis volt némi deficitem zsiradékbevitel kapcsán úgyhogy akkor jólesett.

Összességében nem csalódtam igazán egyik étkezés során sem, nem lett minden a kedvencem de bőven el tudnék lenni jóideig ezzel a koszttal.

Külön köszönet a főszerkesztő Úrnak a felkészítésért. Cserébe messzire magasra repítettem a Mitettamma hírét 😉