Kandalló Kert – Klasszikus és kecskesajt burger

Kandalló Kert – Klasszikus és kecskesajt burger

Már bő egy éve, hogy látogatást tettem a Kandalló nagy teraszos egységénél, azaz a Kandalló Kertnél. Akkor egy dupla burgert veséztem ki, így eljött az idő egy frissítésre és második esélyre. Másodmagammal felkerekedve irány a már jól ismert Klauzál utca!

A kert kialakítása talán annyiban változott, hogy több sörpaddal állunk szemben, de a fő csapás szinte koppig ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt. A szomszéd parcellán található kamu üvegtigris kocsit megfejteni továbbra se tudom, komolyan ebben tanyázik a parkolóőr?

Az étlapon pár újítás viszont egyből szemet szúrt. Klasszikus burgerük mellett egy kecskesajtos indította be igazán fantáziámat, hiába nincsen benne hús.

Kecskesajt burger – grillezett kecskesajt, hagymalekvár, háziszósz, saláta és a buci, amiben szárított áfonyadarabok rejtőznek

Biztos a kánikula engem is megviselt… Másik érdekessége, hogy bucijában szárított áfonyadarabokat rejtettek el. Menüsítve is lehet kérni a burgereket, ami annyit tesz, hogy jár hozzá egészen szolid felárért burgonya chips és coleslaw saláta.

Esztétikai megjelenés: Változott a tálalási elképzelés. Egy téglaformájú retró kistepsiben (?) került elhelyezésre a burger, ami egészen pofás, de egyszerre kissé macerás, ha galád módon késsel-villával akarjuk flancolni a burgert. Sokkal nem kellene alacsonyabb oldalfallal szerelni és akkor sokkal praktikusabb lenne. A menüs példány tömöttebb látványt mutat egyből, mivel a burger mellé fér az extraként érkező köret. A kecskesajtos burger egzotikusabb kinézetével egyből csábítja az éhes szemeket. Bucijának teteje fonott akár egy kalács, amin csak úgy csillog a napfény. Közepén, mintha csak egy sapkát kapott volna, szórtak rá mákot. Oldalról tovább izgat, a vaskos kecskesajt uralja a teret a buci két fele között. Alatta egy szolid réteg hagymalekvár és zöldség. A bucit mindenképpen érdemes félbevágni, mivel ekkor látszik enyhén belilult színe, amiben ott fityegnek az áfonyadarabok. A klasszikus hozza a kötelezően elvártat, itt fekete szezámmagok díszítik a fedelet. Oldalról látszik a 13 dkg-s marhahús pogácsa, amire lágyan rásimult az olvadt cheddar, illetve kapott egy keveset a házi ketchupból is. Alul a hagyományosnak mondható zöldségágy és kész is a mutatvány. A chips nagyon frankó, nagy szirmokban érkezik, többségét még félbe is törtem fogyasztás előtt.

Pont: 9/10

Ízvilág: A kecskesajt jó, a kecskesajt finom. Magas zsírtartalma érződik rajta, amihez hozzájön egészen tömény és egyben markáns íze. Semmi kétely, ez bizony uralkodik minden egyes falatnál. Pontosan nem tudom visszafejteni, hogy a sajt gazdakecskéje éppen milyen legelőn és milyen zöldet csócsált, de ízre nekem nagyon bejött. A buciban az áfonya szolidan érződik, viszont sajnos ez a példány kissé száraz lett, néha töredezett is. A hagymalekvár szerencsére nem túl édes, nem rontja el a sajt nyújtotta élményt. Zöldségek hozzák a kötelezőt, nagyon nincs mit róluk írni. A klasszikusban a buci jobban vizsgázott, közel nem jött ki belőle annyira a száraz hatás, mint vega szomszédjánál. A hús lágyan szaftos, ideális médium zamatos marhahús ízzel. A felette lévő paradicsomos szekció kifejezetten jó, a karika és a ketchup párosa egészen különleges egyveleget alkot. A chips frankó. Kellemesen ropog és ha mártogatjuk a tejfölös alapú szószban, akkor minden álmunk teljesül. A coleslaw lágyan majonézes, olyan hihetetlen nagy élvezetet ez nem váltott ki belőlem.

Pont: 8/10


Mennyiség: Meglepődtem. A vega burgereknél mindig van bennem egy kevés félsz, hogy nem tudja a húshelyettesítő megoldás pótolni a hús gyomorra kifejtett “terhelő” hatását. A kecskesajtnál ez teljesen alaptalannak bizonyult itt a Kandallóban. Nem hittem volna, hogy ilyen laktató tud lenni, csak pislogtam felette. Pontos adatot nem tudok róla írni, hogy hány gramm volt, de bőven elég, az biztos. A klasszikust, ahogy már említettem 130 grammos húsra építik, ekkora bucihoz ez teljesen elég. Mindkettőről elmondható, hogy arányaival semmi gond nincsen, a hús és a sajt képes uralkodni mindkettőben, míg a többi kiegészítő szépen beáll a háttértáncos szerepébe. A menüztetés erősen javallott, a két körettel egészen jól lehet lakni, legyen szó bármelyik tesztelt burgerről.

Pont: 9/10

Ár/érték: Alapáron a burgerek szerintem egyáltalán nem nevezhetőek drágának, mivel egységesen 1250 forintot kérnek érte. A menüs felár pedig már meglepően olcsó, mivel menüben csupán 1690 forintig emelkedik a végösszeg. A kecskesajtosat nyugodt szívvel ajánlom azoknak, akik már kezdenek belecsömörleni a sok egyforma alapburgerbe és szeretnének valami újabbat, egyedibbet kóstolni. A buci remélem nem alapból ilyen, de majd egyszer visszatérek megnyugtatni magam miatta. Sörök emlékeim szerint 600 körüli pénzösszegtől indulnak, vannak csapra vert és üveges példányok is. Desszertjük a Panna Cotta, ami már joghurt tesztnél is felütötte fejét, mint ízvilág, de sajnos a sör mellé nem tudtam elképzelni, így ez most kimaradt. Legérdekesebb pontja túrámnak mégis, akkor érkezett el, amikor várakozás közben a pult dekorációját kémleltem, egyszer csak szemet szúrt egy lőcs, vagy csak szerintem az? Egy képet lentebb azért nyomtam róla a biztonság kedvéért. Fülledt nyári estére remek választás lehet a Kandalló Kert, lágy háttérzenével rögtönzött elferdülésekhez adhat alapot.

Pont: 9/10

(ha szeretnéd tudni a pontos címet, akkor KLIKK IDE és megmutatjuk térképen, szépen és jól)