Keksz – Nyári tojásos lecsó gazdagon, roppanós virslivel | Mit ettem ma

Select Page

Keksz – Nyári tojásos lecsó gazdagon, roppanós virslivel

Szerző: | 2017. máj. 23. | Egyéb

Ebben a nagy, szinte nyári melegben, ránk tört a salátát vacsorázhatnék, így nyakunkba vettük a belvárost, hogy megtaláljuk a salátázáshoz ideális helyet. A türelem híján segítségül hívtam az internetet, és már meg is volt a kiszemelt, a Keksz, a Madách téren. Korábban, már teszteltük, hogy hambi téren mit tud a belvárosi, reggelit egész nap kínáló étterem és az eredmény alapján eljött az idő, hogy tovább lépjünk.

Szombat este a helyre megérkezve, szinte minden asztaluk foglalt volt, de azért a hátsó részben találtak nekünk egy szabad asztalt. Amint megkaparintottuk az étlapot, nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a saláta kínálatba, de ahogy azt a cím is mutatja, a végeredmény valami egészen más lett. Miközben nézegettük, hogy miből épüljön fel a tökéletes saláta, az egyik pincér elhaladt mellettünk egy adag lecsóval, így az összes addig kiválasztott saláta összetevőről megfeledkeztünk.

ennek nehéz ellenállni

Szóval, a saláta ötlet bukott és már rendeltünk is két adag tojásos lecsót, ahogy az írás mondja, gazdagon, roppanós virslivel és házi kenyérrel körítve. Némi várakozást követően, meg is érkezett a lecsó, nagyon ízlésesen, kis bográcsban tálalva, mellette két benga szelet kenyérrel. A bográcsból kifelé ágaskodó virslik, extrán gusztusossá varázsolják, a nagy szelet paprikákban bővelkedő lecsót. A tojástól a szaft jó sűrű, némi kevergetés után, a füstöl hús, sonka/szalonna darabok is előkerültek.

virsli peace

A virslik egészen a mini bográcsa aljáig érnek, így húsféleségben sincs hiány. A lecsó igazi házias ízét, a füstölt hús és a füstös roppanós virsli teszi kerek egésszé. Bár a tojástól a szaft sűrűbb, azért a találunk kifejezetten folyós szaftot is, amiben bátran mártogathatjuk, a puha, egészen friss házi kenyeret.

ez messze van a salátától

Az ízek és a látvány is a legjobb házi lecsó élményeimet idézik. Ehhez, jár egy belvárosi, igényesen kialakított kis étterem, amibe talán jobb úgy betérni, ha nem ül nagyjából 20 nőstény a szomszédos asztalnál. A személyzet gyors és kedves, az étel ízre és mennyiségre is tuti és még gyorsan az asztalra is tud kerülni. Amíg várja az ember az 1380 forintos tojásos lecsóját, elkortyolhat egy jó házi limonádét, telis-tele citrusokkal 500 jó magyar forintért. Ezzel az árazással, drágának sem nevezném a Keksz -et. Összességében azt mondanám, ha valakivel bedobnátok egy jó lecsót, akkor ez a hely ideális lehet. Sajnos most sem tudtuk meg, hogy milyen salátát tudnak az asztalra tenni és abban is biztos vagyok, ha legközelebb betérek, akkor inkább a szendvicsek közül fogok választani, mert abból is suhant el mellettünk egy kívánatos darab.

Esztétika

Ízvilág

Mennyiség

Ár/érték