Select Page

L2 Bistro – Chili con carne

Szerző: | 2016. Júl. 27. | Egyéb

Egy ideje már szemeztem egy hellyel, ami nem olyan régen sikerült észrevennem a nyetpincér felületén pedig állítólag már 4 éve van lehetőség tőlük ezen a felületen rendelni. A szemezésnek itt volt az ideje véget vetni, úgyhogy kattintottam is, és olyat választottam az étlapról, amit igazából már nem is tudom mikor rendeltem utoljára. A kínálatban  amúgy megtalálunk mindent, a pizzák és a saláták mellett számos tészta és frissensült között kereshetjük meg a kedvünkre valót. A facebook oldalukat görgetve amúgy gusztusos képeket találunk az ételekről és az is kiderül, hogy menüre is betérhetünk hozzájuk. 

Ahogy már említettem egy olyan fogást választottam, amit már jó ideje nem, főleg azért, mert jobb szeretem otthon, a saját szájízem szerint elkészíteni. A chili con carnera az oldalon keresve egy 2013 -as írásunk az első találat, így itt az ideje, hogy ismét előkerüljön ez, az amúgy népszerű étel.

Chili con carne, pizzakenyérrel

Az étel a főételek között kapott helyet, vélhetően azért, mert olyan igazi köret nem társul hozzá, bár szerintem a brassóival együtt simán helyet foglalhatna a készételek között is. Előre, mivel erről nem találtam információt, nem tudtam, hogy a pizzakenyér érkezni fog hozzá, de ennek köszönhetően pozitív csalódással kezdődött az étkezés.

Csomag

Csomag

A fóliáktól és a doboztetőtől való megszabadulás után, elégedetten vettem tudomásul, hogy az alufóliába burkolt pizzakenyér még meleg, viszont nem ázott el. A dobozban a chili con carne szépen elterülve várta, hogy nekiessek. Ránézésre, semmi extrát nem tapasztaltam.  Sötét szaft, normál méretű babok némi kukoricával és tisztességes adag darált hússal. A nagyobb alkatrészeken kívül közelebbről nézve a chilit hagyma és paprika darabokat is felfedeztem a dobozban.

Ropogós, meleg pizzakenyér

Ropogós, meleg pizzakenyér

A kinézet a köretnek köszönhetően kicsit jobb mint az átlag, nézzük az ízeket, mennyire sikerült eltalálniuk. Az első falat mindig izgalmas, itt dől el, hogy a csípősség, mennyiben fogja meghatározni az élményt. Eleinte, nem éreztem, valahogy csak egy-két falat után jött az érzés, és bár erősebbet kívántam, de azért meg, megmutatta magát a chili. A bab szinte krémesre főtt, a kukorica még kicsit roppant és ami a legjobb, hogy a hús nem volt zsíros, így az egész fogás egy kellemes élményt nyújtott. Be kell, hogy valljam, hogy azért a végeredmény nálam az lett, hogy amit én készítek, még mindig sokkal jobban bejön, de ha nem vagytok a konyha ördögei, akkor az ízek alapján is jó választás lehet.

Egy falat

Egy falat

A dobozba került chili bőségesen és a 4 nagyobbacska cikk pizzakenyérrel már egy igen laktató lakomát alkotott. A felénél egy kicsit elkezdtem csalni, némi tejföl felhasználásával fokoztam tovább az élményt és mire a végére értem, abszolút eltelített az adag. Nagyobb étvágyúaknak azért lehet marad némi hiányérzete a adag elfogyasztása után, de átlagos étvággyal biztos vagyok benne, hogy elég.

A Chili con carne 1290 forintos árcédulával szerepl az L2 Bistro étlapján, amivel az egyik legkedvezőbb árú étel. Ezért kapunk egy enyhén csípős chilit, amit így az is el tud fogyasztani, aki pontosan azért kerüli a fogást, mert sok helyen túl erősen készítik el. Hétköznap ebédidőben 1 órát és 9 percet kellett rá várnom, ami nem egy szép eredmény, de mivel időben megrendeltem, így a déli harangszó után pár perccel már neki is eshettem az elfogyasztásnak. A hely nem okozott csalódást talán legközelebb, a pizzájuk lesz az amit megnézek.

Esztétika

Ízvilág

Mennyiség

Ár/érték