LA-GUNA ÉTTEREM ÉS PIZZÉRIA ZUGLÓ – Görögös csirkemell

Szerző: | 2016. jún. 9. | Egyéb

A La-Guna Étterem és Pizzéria már többször is megfordult oldalunkon. Az eddigi pozitív tapasztalatok alapján,  ebben a gőzerővel strandszezonra készülős időszakban is úgy döntöttem, hogy keresek magamnak valamit az étlapjukon. Aki komoly célként tűzte ki a beachbody-t az még talán nincs elkésve, kis odafigyeléssel és a megfelelő saláták variálásával júliusra még formába lendülhet. Az étlapon rengeteg saláta van, sőt az összetettebb ízeket kedvelők, még prémium saláták közül is csemegézhetnek. 

Hogy, őszinte legyek, én is saláta kategóriából akartam kiválasztani az áldozatomat, de végül máshogyan alakult. Bár a prémiumok közül bármelyiket szívesen megkóstoltam volna, végül az éhen maradástól való félelem rávett, hogy inkább valami csirkemellel szerelt fogást válasszak.

Görögös csirkemell

Grillezett csirkemell fetasajttal és tzatzikivel

Tudom, nem egy saláta, de a natúr csirkemell és a rizs, még vacsorára is kiváló fogás lehet, főleg ha jól van elkészítve. Na lássuk, hogy ez a nem túl bonyolultnak tűnő fogás, milyen formában került az asztalomra.

Nem valami kreatív kivitelezés

Nem valami kreatív kivitelezés

A fogás két dobozban érkezett, így a tzatzikinek esélye sem volt eláztatni a csirkét vagy a köretet. A dobozon látszik, hogy volt egy nagyobb fékezés útközben, vagy a futár táskája megborult egy kicsit, így egy oldalra rendeződött a szett. Ez annyira nem nagy probléma, a vastag, szív alakúra vágott csirkemell szép barnára pirult a rostlapon. A hanyagul ráhelyezett feta szintén kapott egy kis színt, de hogy őszinte legyek valamivel izgalmasabb kivitelezésre számítottam. A köret, hófehér rizs, amiben a tisztességes adag kukorica igen jól mutat, és remekül passzol a csirkéhez. A másik dobozban a tzatziki, ami jó uborkás, a képen nem látszik, de talán egy kicsit híg.

Vaskos csirke és sajt

Vaskos csirke és sajt

A nézegetést gyorsan befejeztem és neki is estem, első körben csak a csirkének. A csirke zöld fűszeres ízesítést kapott, és finoman megpirították. A vastagságának és a nem túl hosszú hőkezelésnek köszönhetően szaftos maradt, és a feta erőteljes ízével kombinálva remek élmény tudott nyújtani. A tzatziki állaga, nem győzött meg, ha már az elnevezés görög, akkor valami sűrűbb görög joghurttal is készíthették volna. Az ízben talán a fokhagyma túl hangsúlyos volt, de szerencsére az uborkát, azért nem tudta teljesen kiütni a nyeregből. A rizs, sajnos nagyon gyatrán sikerült. Az amúgy jól elkészített húshoz, egy ízetlen, nem rendesen megfőzött rizs érkezett. A kukorica azért nem volt rossz, így köretként is jól tudott funkcionálni.

Jól néz ki, de íze semmi

Jól néz ki, de íze semmi

Gondolom, kiderült számotokra, hogy a köret jelentős részét nem fogyasztottam el. Ennek ellenére nem maradtam éhen, a kukorica illetve az a kevéske rizs ami jött vele, a csirke a sajt és az öntet, aminek a végét kiittam a dobozból elégnek bizonyult. Tehát, ha a rizs rendben lett volna, akkor ez egy kiadós kaja lett volna. De a két volna miatt, inkább csak azt mondom, hogy elégnek bizonyult.

A szállítás, nem volt vészes, 46 perc után meg is érkezett az étel. Ez a tűréshatár közelében van, így nem panaszkodom, de az meglehet, hogy ha szállít a hely szomszédos kerületekbe, az nem megy ilyen flottul. Az 1250 forintos ár alapvetően nem sok, de nem ezért a minőségért. A hús és a sajt rendben volt, de a köretek, azok elmaradtak a várakozásomtól. A rizs, volt már jobb, így azt eseti hibának gondolom, de a tzatzikit, ilyen formában nem nagyon kellene erőltetniük.

Esztétika

Ízvilág

Mennyiség

Ár/érték