Select Page

Lacipecsenye – Sült kolbászos betyár batyu

Lacipecsenye – Sült kolbászos betyár batyu

Elindult a 2013-as év is, amiben ugyanúgy éhes vagyok mint az ezt megelőzőkben így nincs mese idén is robogni fog a blog előre, megállíthatatlanul. Kollégával a tavalyi év vége fele próbáltunk minél többet megtenni azért, hogy a blogteríték ne csak pizza és hamburgerből álljon, ehhez természetesen idén is mindent elkövetünk.

Nagy keresgélés után, egy már tesztelt étteremmel kezdem az új évet. A befutó a Lacipecsenye, ahonnan már kaptam pár igazán finomat, bízom benne hogy most sem lesz máshogy. Sült kolbászos betyár batyu, ez a négy szó szerintem mindenkinek megmozgatja a fantáziáját, futnak a gondolatok miből is állhat össze. Íme az igazság: sült kolbászkarikák, hasábburgonya, saláta, lila káposzta és öntet kenyérlángos batyuban. Az öntet választható ami nálam most fokhagymás tejföl lett, meglátjuk mit tud.

Esztétikai megjelenés: Idén sem tiltották be a hungarocell dobozokat, bár ez még az egészen normálisan mutató példányok közül került ki, melyhez egy áttetsző műanyag tégelyben jött a fokhagymás tejföl, biztató hogy nem csapták bele a kajába, így talán nem ázik pépessé míg kiér a címre az étel. Felnyitás után..BANG ez egy brutálisan nagy pita, bevallom őszintén én körülbelül egy fele ekkora valamira számítottam, de ez szinte teljesen kitölti a dobozt, szép kerek formás. A pita tetejét is megkapjuk, nagy plusz pont hogy nem spórolták ki belőle. Ha kicsit táncoltatjuk a dobozban akkor jobban bepillantást nyerünk, látszik a kolbász és a körülötte található hasábburgonya és saláta vegyese. Számomra eddig ez az idei év új szerelme, nekem nagyon megtetszett.

Pont: 9/10

Ízvilág: Egyik sarkát kiszemelve elkezdtem bedarálni, a krumpli olyan ízcsodát nem hozott, de amint elértem a kolbászkarikákat minden széppé és boldoggá vált körülöttem, rég ettem ilyen finom kolbász, olyan igazi vásári vagy piaci ízek, nagyon telibe találta az étterem. Miután elfogy a kolbász a tetejéről jön egy kis salátázás, ami szinte fel sem tűnik még annyira sokkban vagyok. A saláta szint után jött még egy egy sor karika, mennyország na! A fokhagymás tejfölös öntet nekem gyengécskének tűnik, szerintem sokkal több kraft mehetne bele, elvégre aki ilyet rendel nem fogja bánni ha kicsit üt a lehelete pár órán át. A pita ízre nem tud többet mint kisebb rokonai, ez szerintem így jó ahogy van ennél több nem kell bele.

Pont: 8/10

Mennyiség: Már az elején ledöbbentett mekkora, és ez elfogyasztás után is helytáll. Kétszer van benne a kolbászkarikás szint, ami annyit tesz hogy van benne hús bőségesen, panaszra semmi okom. A burgonya talán egy fél csipettel mehetne több bele, de az lehet kiszorítaná a helyet a fontosabb összetevők elől. A saláta pontosan elég egy centivel se kellene nekem több bele. Az öntet maga elég, csak több fokhagymát kellene belepasszírozni. Bőséges négy órás adagnak lehet titulálni a betyár batyut, szerintem tökéletesen elég ebédre.

Pont: 9/10

Kiszállítási idő: A várható teljesítés idejét 40-80 perc közé saccolja az étterem, ami egész korrektül teljesíthető úgy fest, mivel 64 percet vártam mire csörgött a recepció, hogy megjött az ebédem. A futár meg se várta, hogy leérjek igaz ennek feltétele hogy kártyával fizettem, de hogy nem várta kötelezően a borravalót számomra nagy pluszpont (ritka). Picit túllépte az egy órás limitet, így nem lesz hibátlan a mai teljesítmény, de talán ez nagy duzzogva azért kibírható.

Pont: 6/10

Ár/érték: Viszonylag magyaros kajának mondható szerintem az étel némi nemzetközi modernizációval. Ami biztos, hogy szerintem megérte az árát az étel, ami pontosan 1090 Forintot vont le számlámról. Ennyiért egyre kevesebb helyen kapni rendes ételt, soknak minőségével vagy mennyiségével gond van, itt viszont a két legfontosabb szempont majdnemhogy hibátlanul teljesített nálam. A kiszállításon apró polírozás elfér, de a többi szerintem maradhat. Bátran ajánlom bárkinek, szerintem nem fog benne csalódni!

Pont: 8/10