Select Page

Loch Ness-i szörny ihlette konyhai kellékek

Szerző: | feb 15, 2016 | nemteszt

A hétköznapi megszokott konyhai feladatokat néha egészen apró trükkel tudjuk feldobni és a megunt, szürke pillanatokból sokkal vidámabb perceket varázsolhatunk magunknak. A Loch Ness féle misztikus szörny ihlette a következő két egészen egyszerű kiegészítőt.

Első körben a OTOTO Design egy merőkanállal rukkolt elő, mely kifejezetten hasonlít a Loch Ness-féle szörnyre, ha egyáltalán biztosak lehetünk benne, hogy ilyen formát ölt. A nagy sikerre való tekintettel aztán továbbgondolták és megjelent a merőkanál utódja, ami főleg a teaimádók körében lesz közkedvelt kiegészítő.

Hatalmas fejlesztéseket nem kellett alkalmazni, a merőkanál formát tartották, annyival tekerték meg az egészet, hogy annak fejét zárttá tették, pontosabban csak apró nyílások vannak, melyen keresztül a teafűből könnyedén kiázik minden szükséges elem.

Többfajta színben gyártják, így könnyedén megtalálhatjuk a bögrénkhez színben leginkább illeszkedő kiadást. Ennyivel nincsen vége a történetnek, mivel ugyanezen a formai világon továbbhaladva megjelent kínálatukban egy szűrőkanál is, ami főleg tészták és hasonlók merése során lehet hasznos.

14-17$ közötti áron lehet nagyjából hozzájutni a különböző verziókhoz, ami hatalmas nagy összeggel talán nem terheli tárcánkat, viszont cserébe okoz pár kellemesebb pillanatot főzés közben, de akár vendégeinket is cukkolhatjuk velük.