Mangalica fesztivál

Budapest szívében a hétvégén rendezték meg az idei mangalica fesztivált immár hatodik alkalommal. Úgy éreztem ezt az alkalmat nekem is meg kell ragadnom, így havazás ide-oda fejemre húztam az usankát és irány a Szabadság tér. Rengeteg standot húztak fel körben a téren, vannak élő húsvér mangalicák is így akik még nem láttak sertés húspogácsát, azok most az alapoktól megcsodálhatják őket. Természetesen vannak kevésbé hús vonalon mozgó standok, pár ékszer bodega is befigyel a sorban.

Húsimádóknak igazi Kánaánt nyújt a fesztivál az garantált. Rengeteg helyen kóstolóval csábítják a vendégeket, vagy éppen az orrunk előtt készülnek a jó kis parasztos ételek, melyeknek igazán kevesen képesek csak ellen állni. Én személy szerint két fogást teszteltem, az egyik egy igazi hagyományos magyar lángos, a másik pedig egy görög-magyar mutáció végterméke, melyet a Kolbice névre keresztelt standnál sikerült beszerezni.

Kolbice – Kolbice szendvics

Ránézésre hasonló mintha egy pitába kapnánk a kis kolbászkákat, de a tészta melyből készül teljesen más. Szezámmagos ami szerintem bomba ötlet, viszont olyan száraz hogy nem kis feladat lehet egy gyengébb fogsornak ezt ledarálni. A kolbászkák körülbelül 3-5 centiméter között mozognak és ezekből került bele körülbelül 6-7 példány. A kolbászkák tényleg minőségiek, ezekből két verziót találtam, kb. fele-fele arányban. Kérhetünk hozzá mustár-ketchup-majonéz trióból bármit, vagy akár vegyesen ahogy én is tettem. Adagra nem mondanám elegendőnek, arra tökéletes hogy kicsit felizgassa gyomrunkat a többi jelentkező számára. Az ára pedig fesztiválhoz hűen korrektül túlárazott véleményem szerint, ezért a kolbászkás szendvicsért 1390-et kérnek amiből jobb helyen is ki lehet boltolni két gyrost vagy egy frankó 32-es pizzát.

[thethe-image-slider name=”Slider28″]

 

Tészta Feszítő Kisiparos – Tejfölös-sajtos lángos

Télen lángos, ennél jobb nem is lehet így én is bepróbáltam egy hagyományos lángost. Korrekt sorbaállás után végre én is eljutottam a rendelésig, ami után 3-4 perc városkázást követően már meg is kaptam a lángosom. Semmi extra csodát nem vállaltam most be, pedig a lehetőség adott volt hozzá. Egy ernyő alá behúzódva sikerült is nekilátnom, és a hópelyheken túl kaja is jutott a számba. Az első pár falatnál mást nem éreztem csak azt, hogy ezzel bizony odaégett a szájpadlásom jelentős részét, amiért csak magam okolhatom. Pár perc nyűszülés után kellemes hőmérsékletűre hűlt így neki is láttam. A tészta sajna kissé nyers maradt, egy perc sütés még bőven ráfért volna, így olyan kellemetlenül nyúlós-nyers íze maradt. A fokhagymás opciót kértem, viszont ebből talán csak pár csepp juthatott rá, mert alig érezhető. A tejföl és a sajt feltétekkel nincsen probléma ezek jól vizsgáztak a villámteszten. Pici sózás még ráfért volna, de leginkább a tészta nyerseségén kell változtatni. Adagra korrekt méret és vastagság jellemzi ezzel minden okés. Ezért a lángosért kerek 600 Forintot kértek, amin szintén érződik a fesztivál árrés, de talán a balatoni árak alatt van még továbbra is.

[thethe-image-slider name=”Slider29″]