McDonald’s – Boston BBQ

McDonald’s – Boston BBQ

Kicsit árral szembe közlekedek, mivel a héten már volt hamburger, de úgy gondoltam egy kivétel csak belefér. “Berepültek ám a gépek, amerika megjött”, immár másodjára mivel megjelent a McDonald’s legújabb akciója, mely az Amerikai Kedvencei 2 nevet kapta. Két szendvics került bele, az egyik a Miami Deluxe, mely mézes mustáros szósszal vadítja a csirkehúst.

A másik résztvevő a Boston BBQ hamburger, mely azzal nyert nálam, hogy ilyen szósz került bele. Leírás alapján dupla húspogácsa, Cheddar sajt, kukorica és zöldségek. Köretnek most burgonya chips rendelhető mellé, ezt most passzolom, csupán a hamburgerre koncentrálok. A kép tanulsága szerint lesz benne lilahagyma, ami külön meglepetés, eddig olyan sok burgerükbe nem került bele, ahogy én tudom.

Esztétikai megjelenés: Zöld színben pompázó doboz, apropó tudja valaki, mi szerint kerül kiválasztásra? Hústípus vagy tök random, ahogy puffan a választás? Felnyitva kapásból meglátjuk a szezámmagos zsemlét, egy mély szántással fedelének közepén. Pörgetve-forgatva, sok mindent nem látni az alapanyagokból, pár szem kukorica és pár csík saláta látszódik, illetve egy apró csepp barnás BBQ szósz is kifigyel. Felemelve a fedlapot, kicsit elkámpicsorodtam, egészen lelkes voltam míg megláttam mi lapul a belsejében. A két húspogácsa között egy körömnyi kis sajt van csak, ennél lényegesen többet vártam a kép alapján. A pogik tetején pár csík sali, egy kevéske hagyma és három csepp BBQ szósz, nem igazán feszültek rá erre a konyhában most, eléggé összedobott. A buci tetejébe préselődött még ezekből egy kevés, talán hagymából több is.

Pont: 5/10

Ízvilág: A zsemle és a húspogácsák az itt elvárt ízvilágot remekül képviselik, semmi extra élményt nem biztosítanak. A kukorica és a lilahagyma miatt viszont jár egy piros pont, mivel ezek intenzív kellemes ízzel rendelkeznek, és érezhetően sercegnek még a frissességtől. A Cheddar tökéletesen elveszik, észre sem venni, hogy van benne. A saláta olyan, mint akármelyik saláta, érezni, hogy nem állt napokat a konyhában. A paradicsom benne, közel olyan, mint a sajt, de egy fokkal jobb egy kevéskét hozzá tud tenni az összképhez. A lényeg ami miatt megvettem az a BBQ, ami jól vizsgázik benne, enyhén édeskés szósz, de egyáltalán nem nyomja el a többi feltét ízét, ez jól sikerült benne.

Pont: 6/10

Mennyiség: Már magam unom mikor ide jutok, hiába a dupla hús, ezeket kizárólag menüben szabad venni, ha nem akarunk magunkkal jobban kicseszni azon túl, hogy ilyet eszünk. A krumpli és az üdítő kell mellé, anélkül halovány három órás a szendvics. A feltétekből nyugodtan mehetne bele több, ebbe most egészen kevéske jutott szerintem. A BBQ jó vonal, bátrabban még egy kanállal elférne benne. A sajt és a paradicsom a bújócskaverseny együttes győztese, ezekből nem picivel kellene bele több, hanem sokkal!

Pont: 5/10

Ár/érték: Ezen a ponton szinte mindig elvérzik a meki, 990 magában csak a szendvics, ínyencek plusz százért kérhetnek bele még bacont is. Menüben, ahogy már említettem jobban megéri, akkor 1390, meg merem kockáztatni, hogy az a jobb választás. A burger elképzelése egészen jó, csak az összetevők mennyiségével van probléma, ezekből több lenne, akkor egy egész korrekt hamburgert kapnánk, de így nem győzött meg sajnos. Az akció többi tagját biztosan nem tesztelem, így ha valaki megtette, nyugodtan küldjön róla pár sort vagy képet.

Pont: 6/10