Select Page

Pasta Manufaktura – Fűszeres bolognai, sütőtökkrémleves

Pasta Manufaktura – Fűszeres bolognai, sütőtökkrémleves

Tegnap az Astoria és a Deák között portyáztam, mikor is hasba vágott egy érzés, aki ezt olvassa annak azt hiszem nem kell magyaráznom, megéheztem. Először a sarki törökkel szemeztem, de erőt vettem magamon és tovább sétáltam, amikor is szembe jött a Pasta Manufaktura. Néztem a helyet, és derengett, hogy Gasztrobetyár regélt már valami ilyesmiről, így úgy döntöttem itt az ideje, hogy személyes tapasztalattal gazdagodjak.

Az első benyomásom az volt, hogy valami új helyet fedeztem fel, ami azért hamar kiderült, hogy nem igaz, de szerencsére nem azt választottam, amit anno a kolléga. A rendszer tésztáknál egyszerű, három árkategória van, a legelterjedtebb variációk a középsőben találhatók. Ha megvan milyet akarunk, ki kell még választani a tésztát magát és esetleg a megfelelő sajtot.

Esztétikai,megjelenés: A hely egésze nagyon hangulatos. A színek és formák mennek ehhez a tésztás vonalhoz, a legegyedibb rész az asztal feletti lámpa, ami kísértetiesen hasonlít a logójukra. Rátérve a tésztára a kiválasztott a fűszeres bolognai. A tészta farfalle, méghozzá teljes kiőrlésű lisztből. Mivel ennél a fogásnál választható a sajt, a két opció közül a parmezán lett a befutó ez a képen egyértelműen látható is. A tészta piros színéért a paradicsom a felelős, illetve csomókban felfedezhetitek a másik között a darált marhahúst is. Az összkép pofás, fekete műanyag tányéron, fekete evőeszközökkel pedig egészen egyedi a tálalás. A sütőtökkrémleves pohárban tálalódott, tetején pirított tökmaggal. Sűrű, erősen sárga színű, lazán megáll benne a kanál. A tálca tartalma azt mondatja velem, hogy ez nem csak szép, de finom is.

Pont:8/10

Ízvilág: Fordítok a sorrenden, a levessel kezdem. A sűrű állag akár bajt is jelenthetne, de ezzel a színnel kombinálva a lisztet már ránézésre is elfelejthetjük. Az ízben egyetlen egy dolog a meghatározó, maga a sütőtök. Aki nem az édes sütőtökkrémleveshez van szokva, annak itt az ideje kipróbálni. A pirított tökmagok pörkölt íze kicsit érdekesebbé teszi az egészet, de ez lényegében maga a tök. A tészta teljesen más tészta. Először csak a farfallet ízlelem, megfőztek ahogy kell, csak középen roppan egy leheletnyit. A szósz nagyon intenzív ízű, a paradicsom mellett a zöld fűszerek ügyes kombinációjáról árulkodik. A hús érezhetően nem disznó, sokat számít egy jó bolognainál, hogy minőségi húst használnak. Az ízek mindkét fogásnál rendben vannak, kezdem úgy érezni, hogy ilyen helyeken érdemes igazán tésztát fogyasztani.

Pont:8/10

Mennyiség: A leves ránézésre és érzésre 3 decis, ami egy sűrű, majdnem főzelék állagú krémleves tekintetében szép adag. Aki tökmag megszállott azt sem éri csalódás, nem sajnálják róla, akár minden falathoz juthat belőle. A tésztával hasonló a helyzet. Csalóka, mert a fekete tányérban elsőre elveszik a cucc, de kicsit megmozgatva azért szembesülök a ténnyel, hogy a leves után szép munka lesz lenyomni. Persze a hiteles teszt érdekében az utolsó falatig megettem, és olyan jól is laktam, hogy délután meló közben nagy küzdelmek árán tudtam csak ébren maradni.

Pont:10/10

Ár/érték: A leves 490 forint. Ezért kapunk egy valóban tökből készült, levest, ami igencsak laktató. Nem hasonlítható egy menüs csontleveshez, mert ez minőség. A tészta a középső kategóriából került ki, ez 990 forint ellenértéket jelent. Nálam ez is a megérte kategóriában kap helyet. A szósz elsőre kevéskének tűnhet, de az intenzív íz és a minőségi alapanyagok biztosítják, hogy minden kis masni ízes lesz ami a tányérra kerül. Ha szeretitek a tésztát és errefelé jártok, tökéletes ebéd helyszín lehet.

Pont:9/10