Pizzás – Van Damme pizza (32cm)

Pizzás – Van Damme pizza (32cm)

Réges-rég már próbáltam szerencsét ennél az étteremnél, de mivel már közel három éve volt úgy gondoltam eljött az ideje az emlékek frissítésre. Az étlapról nem igazán lehet négy kötetes regényt írni, mivel csak pizzákat találunk rajta, illetve némi italt, de kizárólag üdítőket. Viszont pizza fronton négy különböző méret közül választhatunk, ami azért egészen egyedinek számít a piacon.

Mix pizzáiknál kicsit elgondolkoztam, az még stimmt, hogy egy alap és tésztavastagság kérhető, de a feltéteknél én nem találtam maximális mennyiséget, így akár egy vagonnyi (26 db) cuccot is rápakolhatunk, elvileg. A másik, amit rohadtul nem értek, hogy egy ilyen pizzát, hogy a bánatba lehet értékelni visszajelzések alapján. Kötve hiszem, hogy ezer pizzából lenne 10 darab egyforma is, amire lehetne statisztikát építeni. Túllépve ezen a pár apróságon elkezdtem nézni az előre definiált pizzák listáját, ahol egészen népszerű színészek vagy mesehősök neveit viselik a különböző összeállítások.

Van Damme – mustáros alap, bacon, hagyma, pepperóni, mozzarella sajt

Igen, hogy a csudába lehetett egy ilyen nevű pizzáról lehagyni a spárgát (akármennyire is nem illik rá)? Ennél nagyobb marketing/poén fogást aligha lehetne kitalálni, na mindegy. Nem tűnik egy gyilkológépnek, egyedül talán a mustáros alap, ami nem számít hétköznapinak.

Esztétikai megjelenés: Hagyományos, tucat dizájnolt doboz. Felnyitva máris meglátjuk magát a pizzát. Széle, akár, mint Van Damme bicója, azaz vastag, mint az állat. A mustáros alapnak köszönhetően, ez nem éppen az a pirosas színben pompázó egyed, sokkal inkább a kissé fakó vonalat képviseli. Uralkodó elem rajta a bacon, amiből történetesen három csíkot kapunk. A mozzarella foltokban szolid barnára pirult, de szerintem ez nagyon patent rajta. A kissé mediterrán színvilágot a pepperóni egycsapásra töri meg élénkzöld árnyalatával. A hagyma fehér szóval emiatt egészen elrejtőzik a pizzánk. Külön pacsi a csapatnak, hogy felszeletelték a pizzát, apróság, de olykor késhiányos időkben nagy segítség.

Pont: 7/10

Ízvilág: A tészta széle akár egy jó vaskos kenyérdarab. A mustáros alap egészen jó, bár nem mondanám rá, hogy prémium minőséggel dolgoznának. Semmilyen extra nincs a mustárban, teljesen alap verzió. A hagyma kifejezetten jól harmonizál vele, eddig teljesen pozitív élményeket nyújt. A bacon rendesen átsült, némi zsiradék kifojt belőle, de nem áztatta át szerencsére a tésztáját a pizzának, bár az igazat megvallva ahhoz talán 2 liter zsír is kevés lenne. Eddig az egész pizzás élmény kicsit ízben hasonlít egy kerti szalonnasütéshez, de persze csak nagy vonalakban. A pepperóni viszont olyan gyorsan csap ránk le, mint Van Damme ökle. Az első pár pillanatig nem csíp, aztán hirtelen befűt nekünk kérdés nélkül. Nem átlagos pizzáról van szó a mustár miatt, de nekem egészen bejön.

Pont: 8/10


Mennyiség: Miközben origamiztam az üres dobozzal megláttam, hogy van rajta egy pár adat, amik között ott szerepel a doboz mérete. 32 centi széles maga a doboz, de a kép tanulsága alapján nem tölti ki faltól-falig. Ellenben a centikkel szerintem ez közel másfél 32-esre való tésztamennyiségből készült, tényleg fájdalmat okozna már ha arcon csapnának vele. A mustáros alap egészen felmászik a kalácsos szél oldaláig, ami így egészen rendben is van. Baconból pofátlanul többet is el tudnék képzelni, de ki nem? Elvégre ez az egyetlen hús rajta. Hagyma és paprika fronton totálisan ki vannak elégítve igényeim. Mocskos adag szénhidrát, ami szó szerint K.O-ra üt minket.

Pont: 9/10

Kiszállítási idő: Azonos kerületben a start és a célvonal, amik között szabályos közlekedés esetén a legrövidebb útvonal 6 kilométeres távolságot jelent körülbelül. Megrendelés megjegyzésébe belevéstem, hogy ha itt a futár, akkor legyen olyan kedves, hogy megcsönget és én lereppenek a portára. A telefon durván korán, mindössze 28 perccel rendelés után csörrent meg. A diszpécser hívott, hogy a futár fél pillanat múlva befut, szóval maximális az ügyféligény kiszolgálás.

Pont: 9/10

Ár/érték: Összegezzük kicsit. A tészta széle tényleg vallatásra alkalmas, itt lehetne akár lazán felezni a vastagságot. Ízre a mustár kicsit megcsavarja az élmény, de az igazi tüzet szánkban a paprika robbantja be. A bacon mennyiségén egy csíkkal lehetne toldani, de így is azért kapunk húst annyira nem kell panaszkodni. A kiszállítás és kérésteljesítés hibátlan. A feltétek közül a spárgát csak poénként tudnám értékelni, önmagában szerinte horror lenne ezen a pizzán. Az árcetli végül 1490 forint, ami a közepes mezőnybe helyezi nálam a Pizzás éttermet. Erősen agyalok, hogy egy hónapon belül bepróbáljam az összes választható feltét kipipálását, hogy akkor ugyan mi fog történni.

Pont: 8/10

[thethe-image-slider name=”Slider600″]