Retro Étterem – Magyaros pizza és eszkimó palacsinta

Retro Étterem – Magyaros pizza és eszkimó palacsinta

Pakson töltöttem az év utolsó jó pár napját, főleg lazsálással, de szemet szúrt, hogy nyitott pár új etető utolsó vizitem óta. Elsőnek a Box Büfé fedőnévre hallgató egységet céloztam meg, ahol a legnagyobb csáberővel a lángos bírt, de sajnos pofára esés lett a vége, mert a szünet jelentős hányadát ők is pihenéssel töltötték így zárva voltak.

Ezután beugrott, hogy novemberben jött egy üzenet történetesen egy másik paksi étteremre hivatkozva. Adott volt egy baráti összeröffenés, szóval irány a Retro Étterem. Facebookon rácsekkoltam gyorsan előtte, hogy mik a lehetőségek és nagy örömmel láttam, hogy burgerrel is dolgoznak. Kész volt a hibátlan haditerv. A második stricifonákot is megkaptam, azaz nem tudtak már burgert adni. Mentségükre szóljon, hogy nem képezte az étteremben található állandó étlap részét ez a fogás.

Magyaros pizza – paradicsomos alap, kolbász, bacon, hagyma, paprika, paradicsom és sajt

Eszkimó palacsinta (fagyival töltött) erdei gyümölcsmártással

Ez lett az újratervezés vége és persze egy kevéske sör, hogy harmonizáljon a desszerttel. A hely maga nem egy hodály, de kisebb társaságok simán elférnek. Galériázott, ahol még pár asztallal bővítik a helykínálatot. Berendezés korrekt, egészen otthonos hangulatot tud teremteni.

Esztétikai megjelenés: Egészen patent a pizza. A sütőforma szabályos kör alakot kölcsönöz neki, akárcsak körzővel dolgoztak volna a konyhában. Tésztája alighanem az eredeti olaszos elvet követi, miszerint a pizza tészta kizárólag vékony, ami itt is egészen érvényesül. Feltétek gazdagon kerültek rá, de a színűk alapján annyira kóstolás nélkül nem győzött meg, kicsit fakó a történet, értem itt főként a paradicsomra. A desszert már sokkal látványosabb. A fagyi gombócot elrejtették a palacsinta belsejébe, amit összehajtogattak. Két oldalról a már említett gyümölcsmártás és tejszínhab határolja. Az egészet megkoronázták némi csokival, külön öröm hisz imádom úgyis!

Pont: 8/10

Ízvilág: A pizza tésztája tetszik. Kellemes ropogós, nincsen agyonsózva és nem is száraz szerencsére. A paradicsomos fronton lehetne kicsit erősíteni, értem itt az alapra és magára a paradicsom feltétre is, ízre sajnos sokat nem tudnak az összképbe dobni. Fűszerezéssel nincs baj, enyhe oregánó íz kíséri végig pizzás kalandunkat. A kolbász karikákban került a pizzára, míg a bacon kockázott kiadásban. Előbbinek íze sokkal intenzívebb és kifejezetten jól passzol a hagyma mellé. A bacont szívem szerint hagytam volna szalmázott verzióban, úgy jobban érvényesülne az íze. A paprikának kellemes, semmilyen víz íze van, itt annyit toldanék bele, hogy magyarosság révén egy csípőssel kísérleteznék. A desszert viszont más világot nyit. A gyümölcsmártás finom, nagyon egyben van. Az ellenpólusa a palacsintában lévő hideg vanília fagyi., amivel ha kicsit elverjük a mártást nagyon harsány ízeket kapunk. Tejszínhab rendben van és szintúgy a palacsinta tésztája is.

Pont: 7/10


Mennyiség: A pizzánál bevallom nem emlékszem, hogy lett-e volna feltüntetve átmérő. Valójában nem is számít, mivel már ezzel is korrektül el lehet csordulni és akkor még ott van mögötte ugyebár a desszert. Bőségesen kerültek rá feltétek, nem spóroltak semmivel. A tészta az így tökéletes, így is laktató nem kell bele még kétszer ennyi szénhidrát, hogy utána talicskában lehessen csak kitolni az utcára. Egy ember számára bőségesen elég, de ha felezzük akkor is rendben van. A desszert felteszi az i-re a bizonyos pontot. Ennek persze nem az a feladata, hogy jól lakasson, pedig nem kis mennyiség akárhogy is nézem. Kajakóma garantált.

Pont: 9/10

Ár/érték: Egy egészen friss statisztika alapján Budaörs után Paks a legjobban költekező város. Ezen infó alapján, itt az emberek akár pénzben is fürödhetnének. Ennek ellenére viszont nem mondanám, hogy földtől elrugaszkodott árakkal találkozna a városban az ember fia. A pizza 1390, míg a desszert 1190 forintot kóstál. Valószínűleg utóbbira kicsit már többen húzzák a szájukat, de íze alapján nekem a megérte kategóriát erősíti. A pizza alapján nem mondanám, hogy az olaszoknak rettegniük kellene, de desszert tényleg rendben van. A burgert továbbra is sajnálom, de majd ha legközelebb erre sodor a sors, bízom már állandóan elérhető lesz.

Pont: 7/10

(ha netán Paksra vet az élet és nem igazodsz ki a metropolisban, akkor KLIKK IDE és megmutatjuk térképen merre van az arra!)