Select Page

Rézangyal Bisztró – Chilis-babos Burger

Rézangyal Bisztró – Chilis-babos Burger

Ha jól számolom most már kerek negyedik hete tart a hamburger hétfő hagyomány, így már ízületeim maguktól diktálják a hétfői posthoz a hamburgerhez vezető útvonalakat. A több ízben dicsért kuponok melyekkel olcsóbban ehetünk különböző éttermekben, most is megjelentek és ki is használtam az ide vonatkozó példányt. A kupon két burgert jelent és hozzá két cigánymeggy pálinkát, utóbbi még inkább vonzóvá tette az ajánlatot.

Az étterem a már tesztelt Hooters didibárral szemben található az étterem soron, ahol 40 méteren körülbelül 300 étterem helyezkedik el. A terasz a zord időjárás miatt nem játszik, így bentre kaptunk asztalt amit előre kellett foglalni is. A hely egészen zegzugos, mi a hátsó szekcióban vertünk tanyát. Hangulatos könnyed lágy spanyol zene szól, nem tudom ebből mennyi lehet a mulatós, de elsőre nincsen vele baj. A pincér végtelenül jópofa, kissé hajaz talán Shrek-re (remélem nem veszi sértésként, pozitív értelem), első rundra kihozta a pálinkákat és megkérdezte melyik burgerre voksolunk a választható kettő közül.

A nedű helyes fogyasztását lépésről-lépésre az asztalon található papírról megtudhatjuk. A rendelés leadása után elegendő időt szolgáltat a konyha, hogy tökéletesen megutáljuk a spanyol dáridót, mivel bő 50 percig vártunk mire megkaptuk a hamburgereket. Mivel rálátásunk volt a konyha kiadó pultjára, láttam hogy nem lustaság miatt tartott eddig, hanem bőven volt rendelés.

Esztétikai megjelenés: A betyárját, ez a buci rohadt nagy. Megaagy feje nincsen ekkora, mint a bucinak a felső fele, nem mellesleg pedig feszesebb mint Kojak feje waxolás után. Leemelve ezt a méretes fedőt, meglátjuk a feltéteket és, hogy valójában mitől chilis-babos ez a hamburger. A húson pár szem bab fityeg és egy kisebb adag darált hús, ebből jutott a bucira is, kissé beleragadt. A hús alatt tanyáznak a legelő versenyzői, egy szép nagy szelet saláta szolgáltatja az alapot, melyre rákerült még két karika paradicsom és némi hagyma. Egészen egyszerű a hamburger nem roskadozik a feltétlista a szavaktól, kissé strandosan egyszerű már szegényke. A burger mellé jár némi nachos chips, ehhez igazán dukálna valamilyen mártogatós szósz azért.

Pont: 8/10

Ízvilág: Legalább 6-7 falatot kell leküzdeni a buciból mire olyan mélységekig jutunk a burgerben, hogy találkozunk az első feltéttel vagy akár a hússal. A buci kissé édeskés, de szerencsére nem az a brutál édes buci fajta. Kellő szénhidrát dózis bevitele után eljutottam a húshoz, melyen finoman érezni a bab és a chilis szószt, viszont maga a hús számomra egy kicsit sós lett. A zöldségek közül minden klappol, minden úgy jó ahogy van. A hamburger mellé járó chips kísértetiesen hasonlít a mozikban és millió más helyen megvehető rágcsákra, így szósz nélkül tökéletesen jó arra, hogy fél liter folyadékot borítsunk rá ha nem akarunk homokot köpni. A hamburger nálam túl egyszerű lett, semmi extra nincsen benne amitől hümmögnék párat, ilyen feltétekkel akármelyik strandon összefuthatunk.

Pont: 6/10

Mennyiség: Az arányokkal komoly problémák vannak sajnos, ekkora buciból két hamburgert is össze lehetne hozni, de akár három kisebbet is. Az ekkora buci képes a csóri vendég lelkesedését is romokba törni annyit kell belőle befalatozni, hogy érdemi részhez jusson végre. A hús szegény elveszik a buciban mint fehér ember a nyóckerben, legalább kétszer ekkora kéne legyen, ha azt szeretnénk, hogy arányaiban stimmeljen. A zöldségek talán túlsúlyban vannak még a hússal is szemben, ezekből is lehetne átalakítani pár grammot a gyengébb versenyző javára. Abban az esetben ha szigorúan arra fókuszálunk, hogy mennyire lett tele a bendő, akkor jól vizsgázna mivel a buci körülbelül 350 gramm “csupán”. Az egészet jó pár nyugdíjas öregasszonyt megszégyenítő sóhajtozással sikerült leküzdeni, a teljes kép legalább 4-5 óra, de az arányokkal komoly bajok vannak.

Pont: 7/10

Ár/érték: Kuponnal jöttem ami két főre szól, egy emberre kivetítve 1250 Forintot jelent melyben benne van a hamburger és a pálinka. A kuponon felül kötelezően kell fizetni szervízdíjat és az italt amit rendeltünk ott tartózkodásunk alatt. A pálinka a legjobb ár-érték szempontot figyelembe véve, ez 4cent minőségi és finom párlat. A hamburger legnagyobb hibája a buci, ami valljuk be egészen meghatározó része egy ilyen ételnek. Hiányzik az egészből egy kis egyedibb, karakteresebb ízvilág ami megfogná a kedves vendéget az ízlelőbimbóin keresztül. A kuponnal még pont azon összeghatárnál járunk, ami még a megéri kategóriát jelenti, de kicsit húzzuk már a szánkat. A Rézangyal Bisztró többi fogása talán jobban muzsikálnak mint a burgerjeik, de a tuti befutó talán a pálinkájuk marad örökké.

Pont: 6/10