Select Page

Sport 7 Söröző és Pizzéria – Dupla húsos-sajtos burger

Sport 7 Söröző és Pizzéria – Dupla húsos-sajtos burger

Egészen pontos terveim voltak a vasárnapi ebédet illetően. Az egészet keresztbe húzta a délben érkező özönvíz, így inkább nekiláttam keresni egy éttermet ami szállít hozzám. Egy ideje már feltűnt, hogy a Ferenc körúton nyitott egy sportkocsma, de arról lövésem se volt, hogy már házhoz is szállítanak onnan, de legalább ismét új étteremről van szó.

Étlapját elnézve leginkább burger és pizza teszi ki nagy részét, de azért találni frissensülteket is és persze salátát. Pizzáikat kétfajta méretben rendelhetjük 32-ben és 40-ben. Hétfőre koncentrálva végül a burger rovat maradt az egyetlen lehetőség, ahol 6 különböző összeállítás közül választhatunk. A legtöbb értékelést a vásárlóktól a “Dupla húsos-sajtos burger” kapta ami nálam eldöntötte a kérdést. Eléggé beszédes neve van így annyira nem is lényeges mit rejt a teljesebb leírás. (dupla marhahúspogácsa, sajt, paradicsom, uborka, saláta és hagyma)

Esztétikai megjelenés: Egyszerű doboz amit alufóliával még jól megtekertek, aminek annyi hátránya a párás, fülledt időben, hogy hamar beizzad belülről és a párát visszaszívja a buci. Első pillantásra igazi strandos élményt varázsol elénk, de abban a viszonylatban azért a felső kategóriát képviseli kinézetre. Hatalmas salátalevél lóg ki belőle, de ez sem tudja elrejteni a két valóban vaskos húspogácsát melyek között ott fityeg a sajt. Mindenképpen érdemes félbevágni, mert akkor sokkal jobban meglátjuk, hogy mi-hol-merre lakik benne úgy, hogy nem kell széttúrnunk az egészet. A buci alaposan összenyomódott, egyrészt vastag benne a hús, ami magas toronnyá építené az egészet, másrészt ott a doboz aminek méretei miatt muszáj volt kicsit összenyomorgatni. Nem a legszebb burger a városban az tény, de azért nem is olyan rusnya béka.

Pont: 7/10

Ízvilág: A zsemle sajnos könnyen szétmállik és pillanatok alatt kicsúszik belőle a két bitang húspogácsa. A húspogácsák nem a legízletesebb marhahúsból készültek és fűszerezésük is hagy némi kívánnivalót maga után, mivel leginkább csak hírből hallottak a sóról vagy borsról. Száraznak viszont egyáltalán nem mondható, kellemes szaftos lett. A zöldségek közül a paradicsom kifejezetten ízletes, ezen bevallom rendesen eldöbbentem. A lilahagyma teljesen randibarát, bár egy sportkocsmában talán több kanbandát találni, mint gerlepárt. A sajt igazi lapkasajt, aminek tényleg szinte semmi íze, de a színe alapján ezt vártam valahogy. A salátalevélnek legjobb tulajdonsága, hogy benga nagy és emiatt a húsból kifakadó zsiradék egy részét megtudja kötni. Összességében közel sem olyan rossz, de a manapság standard kézműves csodaburgereket nem üti meg.

Pont: 7/10


Mennyiség: Az ilyen duplázós dolgok mindig a az eltúlzott arányokra épülnek, ami itt hatványozottan igaz. A buci eltörpül a két vaskos húspogácsa mellett, helyenként félcentisre nyomódik össze a zsemle. A két húspogácsa máshol minim két burgerre oszlik, de gyengém kiadásokban akár hármat is kihoznak ennyiből. Zöldségfronton a salátalevél és az uborka a domináns, sajnos a finom paradicsomból csak egyetlen húsosabb karika került bele. Sajtból két lapka jutott, de feledhető élményt nyújtanak. Annak ellenére, hogy szószból nem került bele semmilyen nem lett száraz, de ez egyedül a hús szaftosságának köszönhető. Köret nélkül is egészen korrekt adag, laza négy órára simán elvagyok egy átlagos éhség után vele.

Pont: 8/10

Kiszállítási idő: Pofátlanul közel vagyok az étteremhez, a 750 méteres távolságot szerintem ráérősebb pillanataikban a futárok gond nélkül gyalog teszik meg. Az e-mail alapján 50 perc lenne az elkészítési idő és a szállítás, de ezt most nálam megoldották 33 perc alatt. A futár a borravaló után bekapcsolta az überkedves és hálás funkciót is, szóval minden frankó.

Pont: 9/10

Ár/érték: És akkor itt jön a sok kérdőjel. A burger 899 forintot kóstál ami pofátlanul kevés. Ennyiért már lassan mirelit húsos szarokat sem lehet kapni, nemhogy ennyi hússal szereltet. Abban az esetben ha olyan ingerküszöbbel rendelkezünk, hogy a Mennyei Bajnokság is kielégíti sport iránti vágyainkat akkor ezzel a burgerrel sem lehet semmi bajunk. Sokkal jobb, mint egy strandos hulladék, de a legtöbb kifejezetten burgerező szintjét azért nem üti meg, igaz ez egy sportkocsma elsősorban. Pizzáik 32-es kiadásban szintén 1000 forint környékén mozognak, a fullosabb példányok súrolják csak az 1100-as szintet. A flyeren ott van, hogy nyitási akciózás, majd kiderül pár hónap múlva milyen mértékben változnak az árak. A minimális rendelés 950 forint, így muszáj voltam dobni egy salátát is a kosárba amiről remélem a hétvégéig sikerül firkantani pár sort.

Pont: 9/10