Street Food Show – Gyradiko – Gyros tál (nagy)

Street Food Show – Gyradiko – Gyros tál (nagy)

Ahogyan azt Gasztrobetyár írásában a hétvégén olvashattátok, mi is kilátogattunk a Street Food Showra.  Mivel azt, hogy mi is ez, hol is volt, és milyen körülmények között lett volna lehetőségeket meglátogatni, már megtudhattátok, így én inkább a rendezvényről más szemszögből ejtenék pár szót. A kezdeményezés remek, jó ötlet megmutatni, hogy milyen ételekkel találkozhatunk Budapest utcáin, de valahogy ez a vásárcsarnok felső szintes megoldás nekem nem tudta azt az élményt adni amiért kimentem.

Bár a vásárcsarnok nem kicsi, a felső karéj, nem olyan széles, hogy a számos “kiállító” kreálmányait kényelmesen megbámulhassuk és a legszimpatikusabbakat meg is kóstolhassuk. Némi türelem a feljutáshoz, még egy cseppnyi, a válogatás közben, és nem kevés a választott étel elkészüléséig. Ha ezen nehézségekkel felvettük már a versenyt, akkor jöhet a következő móka, a helykeresés, nekünk konkrétan a női mosdó mellé elhelyezett asztalt sikerült megcsípnünk. Na de ennyit a panaszkodásról, remélem a negyedik alkalmat valahogy jobban átgondolják, és új helyszínnel és kicsit nagyobb választékkal készülnek majd.

A Bodega által kínált hamburger stoppolta a kolléga, így én úgy döntöttem, hogy a már egyik olvasónk által tesztelt Gyradiko standjánál mérem fel a helyzetet. A kínálatban természetesen a gyros-é volt a főszerep, de aki akart akár grilltálat is választhatott. Az én választásom egy gyros tálra esett, annak a is a kiírás szerint, a nagyobb kiadására. Olvasói posztunk alapján nagy lelkesedéssel vártam, hogy valóban egy csipetnyi Görögország kerül e elém műanyag tányéron, de lássuk mi is lett az eredmény.

Esztétika,megjelenés: Mint bizonyára már tudjátok, nem vagyok éppenséggel a műanyag teríték nagy kedvelője, de a helyszín 100% indokolja ezt, így ezért semmi morcizás, a lényeg, úgyis az ami a tányérra kerül.  Az első szembetűnő és egyben dicséretes tényező a pita. A megszokott liszttől fehér, mikróban frissített pita helyett, egy kicsit pirított, olajtól csillogó változat került a tányér közepére, a többi összetevő tetejére. A pita alatt, nem találtam olyan sok mindent, mint amire elsőre számítottam. Egy nagy adag hús (követendő példa), egy szintén nagy adag hagyma, és egy fél paradicsom, szeletekre vágva, az ami még a tányérra került. Ezen összetevőkön kívül még egy első ránézésre is igencsak étvágygerjesztő, sűrű állagú tzatziki, az ami helyet kapott a tányér negyedik negyedében. Hogy őszinte legyek, elsőre tetszett amit láttam, de némi nézelődés után bizony lett egy kis hiányérzetem. Egy-két plusz zöldség, és némi sült burgonya is elfért volna bizony még ezen a tányéron.

Pont:7/10

Ízvilág: A pita nem a megszokott, ízletesebb, és az állaga is inkább a friss kenyérre emlékeztet, mint hogy, valami mikrózott társára emlékeztetne. A hús omlós, fűszerezése eltér, a körúton megszokott standard gyros fűszerezéstől. Valahogy, ez a más íz nekem kellemes meglepetés, a megannyi sablon gyros között üdítő egy ilyen kivétel. A hagyma csak hagyma, a paradicsom is csak paradicsom, némi káposzta, vagy saláta íze még dobott volna az élményen. Ami viszont valóban kiemelendő része a Gyrakido gyros-ának, az a tzatziki. Sűrű szósz, valódi uborkával, ami olyan érzést keltett bennem, hogy nemcsak hogy görög joghurtból készítették, de talán még némi fetasajttal is gazdagították. A tál összességében finom, némi zöldség és körethiány viszont mutatkozik, ami nekem annyira nem szimpi, de ez a szósz azért némiképp kárpótol.

Pont:7/10

Mennyiség: Ebédelni indultunk a Street Food Showra, de a várakozás miatt ez az ebéd kicsit késeire sikeredett. Ez azért fontos, mert bizony éhesen ültem az asztalhoz, ami sokszor eredményezi azt, hogy semmi sem elég. A tál bár a “nagy” jelzőt a gazdáitól kiérdemelte, én inkább maximum normálnak neveztem volna. Éhes nem maradtam, mert azért a hús mennyiséggel igyekezték pótolni a hasábburgonya hiányát, de azt sem jelenteném ki, hogy jóllaktam. Minden bizonnyal, ahogy azt olvasónk tapasztalatából megtudhattuk, ha hazai pályán kínálják a tálat, az adag is nagyobb lesz, de engem ez nem győzött meg. Ha lesz alkalmam ellátogatok hozzájuk, és megosztom veletek azt is, hogy az éttermükben mit tapasztaltam.

Pont:6/10

Ár/érték: Ahogyan nézegettem a rendes étlapjukat, nem mérik drágán az ételt, de ebben az esetben, ugye egészen más volt a helyzet. A “nagy” gyros tál 1300 forintnak megfelelő jegyért került a kínálatra, ami nem igazán nevezhető kevésnek. Ezért az árért, sok gyrososnál két pitát is kapunk, amivel bizony lényegesen jobban tudunk lakni, mint az általam elfogyasztott adaggal. Nagyon várom azt a napot, amikor belépek az éttermükbe. Egyrészt azért, mert a tzatziki valóban nem lesz könnyen feledhető, és vélhetően egy darabig a máshol elfogyasztottakat csak joghurtos uborkának fogom hívni, másrészt pedig azért, hogy megtudjam, hogy hétköznapi körülmények között mennyiért kapok valami hasonlót, és az adagra mit fog mutatni.

Pont:6/10