Select Page

Sültfogas Hal and Burger – Hekk Orly módra (200-300 g) tzatziki salátával

Sültfogas Hal and Burger – Hekk Orly módra (200-300 g) tzatziki salátával

Úgy alakult, hogy a nagy melegre való tekintettel kitaláltam, hogy bizony valami könnyedebb ebédet fogok csak bevállalni. Nézegettem, ízlelgettem a lehetőségeke, és végül úgy döntöttem, hogy ez bizony valami hal lesz. Az étterem nevek elég beszédesek, és ha már halat akarok enni, akkor miért is ne rendelném olyan helyről, aminek a nevében is benne van.

Bár a Sültfogas Hal and Burger névre hallgató egységet már  egy ideje nézegettem, de rendelni még egyszer sem rendeltem tőlük. Mivel nem vagyunk túlságosan hal orientált népség, így halételt tartalmazó postokban sem vagyunk túl gazdagok, leszámítva a sushikat és a tegnapi csodát. A számomra új hely étlapját végig pörgetve, az az ötlet született meg az elmémbe, hogy nem csapok bele a lecsóba, nézzünk egy egyszerű hekket, méghozzá orly módra, és mellé egy könnyed tzatzikit. Vész esetén a céges menzán mindig találni valami levest, amit szerencsére annyira nem is szoktak elrontani, így éhen biztosan nem maradok.

Esztétika,megjelenés: Szokásos sok tekerésnyi fólia, benne egy mély tányér, aminek az aljában a tzatziki. Mellette egy nagyjából 25 dekás hekk szelet, ami a fólián kívül zsír papír és papír tányér borítást is kapott. Kezdjük a salival. Folyósabb, mint az igazi tzatziki, sajnos állagra a közelében sincs az autentikus görög konyha remek salátájának. Az uborka csíkok vastagak, nem reszelve, egyszerűen apróra vágva vannak a szószban. A hekk bár Orly módra készült, nagyon vékony rajta a borítás. Természetesen az is lehet, hogy én tudom rosszul, de az Orly mód, igazából egy sörös palacsintatészta szerű bundát takarna, ennek nem igazán találtam nyomát. Inkább olyan volt, mintha paprikás lisztbe forgatták volna és olajban hirtelen megsütötték volna. Ránézésre sem egy csoda, na lássuk az ízt.

Pont:5/10

Ízvilág: A sali kicsit foghagymás, nem mondok meglepőt, de uborkás is, de azt hiszem, hogy egy ilyen egyszerű salátát, nem lenne illő ilyen semmilyen ízzel kiadni a kézből. A hal bundája, ízre sem olyan, mint a legutóbb elfogyasztott Orly módra készülő fogas filé bundája. Ha már a hal bundájára panaszkodtam egy kicsit, akkor nem tudok elmenni a hal húsa mellett sem szó nélkül. Gondolom, nem vagyok egyedül, aki evett már a Balaton parton hekket, kovászos uborkával és friss fehér kenyérrel. Ha a Magyar Tenger partján veszünk ilyesmit, akkor a hal húsa omlós, nem pépes, ahogyan letörünk egy darabot, szinte darabokra esik szét a hal a kezünkben. Érzésem szerint ettől érezzük, hogy friss a hekk, már amennyire egy Dél-Amerikából ide hurcolt hal friss lehet. Ehhez képest ez, amit nekem kiszállítottak, bizony helyenként elég pépes volt, kicsit olyan érzésem volt, mintha egyszer már újrafagyasztották volna.

Pont:4/10

Mennyiség: Hát ebből bizony bőven elég volt annyi, amennyit kaptam. Amúgy egy közepes étvágyú nyugdíjas is éhes maradt volna ettől az adagtól. Természetesen én ezt tudtam előre, de nem kívántam mellé a köretet, így a menzás leves opciót választottam, ami szintén csúnya bukó volt ezen a napon. Ha esetleg, úgy döntötök, hogy megkockáztattok egy ilyet, akkor javaslom, hogy kérjetek hozzá valami köretet, mondjuk némi hasábot, ha a hal nálatok sem lesz az igazi, még mindig tudtok majd tzatzikis hasábburgonyát enni.

Pont:5/10

Kiszállítási idő: Gondos, jó munkásember lévén, időmet remekül beosztva töltöm a munkanapjaimat. Mi sem egyszerűbb, ha ennivalót akar rendelni az ember, akkor megrendeli időpontra. Amikor valamit nagyon csinálsz, és már harmadszor csörögnek a telefonok, hogy itt a futár nagyjából 15 perccel korábban, akkor azért eszedbe jut, hogy bizony most várni fog az embered. Valószínűleg ha valaki mondjuk délre kéri a kaját, akkor biztos, hogy azért teszi így, mert előbb nem lesz ideje enni. Nálam nagyobb hiba előbb kihozni egy ilyen rendelést, mint mondjuk 5-10 percet késni vele.

Pont:4/10

Ár/érték: Itt a csattanó a végére, természetesen, ha már valami nem jó, akkor legalább legyen drága.  Tehát Hekk “majdnem” Orly módra, tzatziki salátával 990 forint, kiszállítás 300 forint, azaz 1290 forint. Na ez az, ami tuti nem éri meg. Ennyi pénzért, inkább rendeljetek valami egyszerű csirke fogást, egy jó pizzát, vagy egy jó hamburgert. Tuti fogok még tőlük rendelni, mert nem hiszem el, hogy egy halas étterem nem tud jó halat tenni az asztalra. A következő kiszemeltem a harcsapaprikásuk, amit ha a terveim nem változnak, akkor egy két héten belül prezentálok is nektek. Ami tuti, hogy a hekk az totálisan rossz választás.

Pont:4/10