YoGastro | Mit ettem ma

Select Page

YoGastro

Szerző: | 2017. jan. 16. | Vega/Vegán

Nos, valljuk be az újévi fogadalmak között egyelőre egészen ritkán hallunk olyat, hogy valaki azzal rukkol elő, hogy vegán lesz. Ellenben tagadhatatlan, hogy a 2016-os év után várhatóan még nagyobb lendülettel fog hódítani ez az életviteli irányzat. Nem messze a Kálvin tértől sikerült rátalálni a YoGastro nevezetű helyre, ami egyszerre egy yoga terem és egy vega/vegán kajálda.

Természetesen nem egy légtérben osztozik a két egység, emeleten a yoga, míg a földszinten az étterem rész funkcionál. Bevallom először napi menü táblázatuk szúrt szemet, mely elsőre meglepően gazdag. Vegán fogásaik sokszor egyszerre gluténmentesek is. A belső barátságos, persze ehhez kell a sárgás félhomályban úszó elképzelés is, ami olyan, mint egy kis közösségi nappali.

belső

A’la carte kínálatuk rendszerint nyitvatartási időben elérhető, persze ne lepődjünk meg, ha foghíjas a pult zárás előtt pár perccel. Nem tartozom a vegán életmódot követők közé, de ilyenkor mindig extra kíváncsiság hajt, hogy minél több fogást megkóstoljak. Ennek eredményeképpen egy igazi terülj-terülj asztalkám lett a végeredmény, ami számtalan fogást és kiegészítőt jelentett.

bőségtál

A menza hangulatot idéző tálcát sikerült rogyásig pakolni. Került rá indiai dahl, ami tulajdonképpen egy lencseleves. Ez a verzió vegyes zöldségekkel lett spékelve, ami jelent sárgarépát, karalábét és sok minden mást is. Állagra én egy picivel töményebb élményt vártam, ez kifejezetten “klasszikus” leveses hatást ébresztett. Ízre hibátlan, a számtalan zöldség frissítően hat, az indiai intenzív fűszerezéssel pedig végtelenül jól harmonizál. A sort sikerült vadítani némi kukorica főzelékkel és brokkoli krémmel, melyek remekül hozzák a tőlük elvárt ízvilágot.

saslik

A főfogás mondhatni a vegán saslik lett a sok közül. A felépítése ugyanolyan, mint a többség által ismert sasliknak, annyi eltéréssel, hogy a pálcára kizárólag édes-savanyú zöldségek kerültek. Köretként igazi vegyes vágott került mellé, amiben a répától a rizsig szinte mindent megtalálni. Ízre rendben van, a zöldségek tökéletesen passzolnak az édes-savanyú ízvilághoz, állaguk pedig ideális. A köretek közül a répát egy kicsit már pépesnek találtam, de a többivel nem volt probléma. Az egész étel sokkal könnyedebb hús nélkül, közel nem telít el olyan nehezen minket.

chia magos desszert

Akárhogyan is nézzük, lakomát lezárni tisztességesen csakis desszerttel lehet, amiből egyből kettőhöz is volt szerencsém. Az egyik kókusztejes chia mag pohár desszert, amit kivivel bolondítottak meg. A chia mag magába szívta a tejet, amitől olyan állaga lett, mintha mini bubble teát fogyasztanánk. Ahogy megnyomjuk szánkban a szemeket egy picike folyadék szabadul ki belőlük. A kivi izét nem kell különösebben senkinek bemutatni, harmonizál az előző kettővel.

nyers torta

A második desszertfogás egy nyers torta, ami citromot és banánt tartalmazott, melyeket a vanília lágy ízével egészítettek ki. Felettébb érdekes élményt nyújt, főleg annak tudatában, hogy ezt leginkább a sütő közelébe sem tehetik, annyira nyers desszertként készül. Íze könnyed, a banán uralkodik benne, de ez mindenre igaz szinte, ahol banán van a hozzávalók között. Állagra laza, picit más, mint a hagyományos értelembe vett torták.

pult

Árban széles spektrumon mozog a fenti kollekció, de többnyire elmondható, hogy normális, földön ragadt árszabással dolgoznak a YoGastronál. Érdemes őket követni, mivel héten más-más fogás kerül a menübe, mely húsfogyasztók számára is csábítóak lehetnek.

YoGastro – 1085, Budapest, Üllői út 6. – Facebook

Esztétika

Ízvilág

Mennyiség

Ár/érték