Select Page

Yummy Noodles – Pirított tészta lazaccal + Kaliforniai sake maki

Yummy Noodles – Pirított tészta lazaccal + Kaliforniai sake maki

Többször kerekeztem át a Vámház körúton, és felkeltette a figyelmem egy zöld logós kis kiülős étkezde, ami teljesen szemben van az aranymogul Klapka, üzletházával. Nagy győzködés árán végül el is fajult a dolog tettlegességig, így a mai post a Yummy Noodles nevű étteremről szól. A hely maga igazán kicsit, egy sütőlappal egybekötött pult vár minket odabenn. Inkább a négy asztalból álló teraszra csaptunk rá, fokkal jobb úgy étkezni, hogy elfér az ember, nem pedig bent az ilyen könyöklős csodánál nyomorogni.

Nem a lehetőségek tárháza ez az étkezde, mindössze 7 tésztából és 7 sushiból csemegézhetünk, ha az étlapra támaszkodunk, viszont a kinti táblán több fogás szerepel, mindenesetre érdekes rejtély. Pirított tészta lazaccal a főfogás, és desszertként egy kis sushi, hátha az első nem lenne elég adagra. Az orrunk előtt készül a tészta, egy sütőlapon a szorgos kínai kezek pakolják, jobbra-balra a tészta csíkokat, melyek zöldséges kíséretben lépnek fel. Pár perccel később pár szelet lazac is csatlakozik a bulihoz, melyek pillanatok alatt megpirulnak. Az egész folyamat maximum öt perc és máris benne van a csodaszép dobozban. A sushi a színfalak mögött készül, ez egyszer csak megjelent és kész vihettem is.

Esztétikai megjelenés: Ejj nagyon csecse tüzes sárkányos piros doboz, melyen ott egy igazán biztató felirat, “feel the china”. Az esetek többségében szerintem egy ilyen sugallat az emberekből nem biztos, hogy bizalmat vált ki, de bátrakén a szerencse. Felnyitva a doboz látjuk, hogy nem egy fotogén ételről van szó, a fenti lazac szeletek egészen jól takarják az alját, azaz a tésztát. A haluci finoman szezámmaggal került behintésre, illetve foltokban látszik rajta a sütőlapon való pihegés is, ott kicsit besötétült. A tészta ránézésre olyan, mint amit a kínai büfék 99%-a alkalmaz, semmi csicsa nincsen vele. Sokkal tetszetősebb fogás viszont a sushi, mely egy áttetsző dobozban érkezik, amihez egyből kapunk pálcát és szójaszószt, igaz ebből van az asztalon is. Felbontva itt is feltűnik a szezámmagos lazac, illetve alatta a rizs. Sarokban ahogy az lenni szokott, gyömbér és wasabi párosa van, enélkül nincs sushizás az biztos.

Pont: 8/10

Ízvilág: Hátulról előre! Kezdtem a sushival, ami meglepett finoman. Sosem tartoztam a nagy fanatikusok közé, de ez igazán ízletes volt, és ami egyből feltűnt, hogy sokkal jobban csúszik lefele,  mint az eddigi alanyok, ez “nedvesebb”. A lazac friss és jó, a rizs pedig tapad ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A wasabi legjobb légúttiszttó cukorkákat is kenterbe veri, imádom ahogy segít pár mély lélegzetet venni. A tésztához érve, a lazac itt kicsit omlósabb, viszont ízre nagyon hasonlít az előzőre. A tészta csak látszatra olyan, mint a többi helyen, itt nem olyan átázott mállós, kicsit hajaz a halászlétésztára állagilag. A zöldségek a pirítás után sok ízzel már nem bírnak, ezeket egy kicsit kellene maximum tákolni. Kellemes meglepetés, egy egészen jó kombót sikerült így kifogni.

Pont: 8/10

Mennyiség: A két fogásra hülyeség lenne egyformán tekinteni, a tésztás opció egyértelmű kiütéssel nyer, a sushi tényleg desszertként van csupán adagilag jelen. A tészta mennyiségéhez egy kicsivel több lazac dukálna, így nagyon hamar elfogy és utána már csak az üres tészta pörög a villán. Vagy több lazac, vagy kevesebb tészta, mondjuk költséget figyelembe véve, eléggé egyértelmű melyik irányba indulna bármelyik étterem. A hat darab maki egy nagyon könnyed ebédre lenne elegendő, két adaggal már jobban lehet lakni az biztos, és talán elég is lenne. Az egészet leharcolva viszont kellemesen “dugig vagyok” érzés kipipálva, ez legalább egy bő öt órás adag, de finoman lehet már hat is megvan.

Pont: 10/10

Ár/érték: A főfogás 1280forint, míg a hat darab kaliforniai sake maki 980 forint. Az utóbbi kicsit talán picivel az átlag felett van, vannak más éttermek melyek igaz nagyobb boxokban, de jobb ár/érték aránnyal kínálnak hasonló összeállításokat. A tészta ebben a formában a legdrágább az étlapon, egy alap illatos-omlós csirke azért ezer alatt van itt is. Sokkal nem kerül többe, de ízre sokkal egzotikusabb és különlegesebb. A végösszeg két ezer forint felett van, amit ha átgondolok akkor rájövök, hogy ez azért sok egy ebédért/vacsoráért, szóval nem jövök be minden egyes nap majd. Az ártól eltekintve egy pillanatra mégis úgy érzem, hogy megérte, minőségibb és igényesebb, mint a legtöbb kínai büfé, szóval azért nem volt rossz kör na!

Pont: 6/10