Select Page

Yun Étterem és Kávézó – Szezámmagos csirke pirotott tésztával

Yun Étterem és Kávézó – Szezámmagos csirke pirotott tésztával

Próbáltuk elkerülni a tucat kínai postokat, mert különösebben nagy csodát nem lehet velük művelni. A sors persze közbeszólt, így a mai tesztalany a távol-keleti konyha egyik remeke. Az ok amiért ide betértem jó pár évvel ezelőtt kezdődött. Anno mikor még a XIII. kerületben volt a cég ahol koptattam a billentyűzetet napról-napra, sokszor a rendelést mellőzve inkább a közeli Yun Lai kínait látogattam meg. A hely maga nem volt egy csoda, sokszor a dohos, párás levegő arra kényszerített, hogy inkább elvitelre kérjem az ételt minthogy odabenn próbáljam elfogyasztani.

A cég pár éve felcsomagolt és átnyergelt egészen a XI. kerület szélére, emiatt ez a kínai is kiesett a perifériámból. Egyik langyos téli estén battyogtam a Baross utcán mikor egy ismerős hang rám köszönt. Bizony ugyanaz az apró kínai telivigyor csaj volt aki anno lapátolta nekem a XIII-ban az ebédet. Kedvesen beinvitált, de inkább valami idióta indokkal továbbálltam, hirtelen nem tudtam mit kezdeni a ténnyel, hogy egy kínaiba csak úgy behívnak, aztán a végén úgy végzem, mint a szomszéd macskája.

A történetet tovább tarkítja, hogy nem is oly rég a Baross utca 3. alatt egy olasz fagyizó működött, ami gyanús hirtelenséggel az egyik napról a másikra be is zárt. Nem sokkal később helyén pedig megnyitott a Yun Gyorsétterem, pontosabban átköltözött Angyalföldről a nyóckerbe. Minden bátorságomat összegyűjtve végül ellátogattam egy tesztre. Belépve kicsit meglepődtem, egyrészt a szokványos tucat kínaihoz képest ez olyan akár egy palota, kulturált és tiszta mindenhol. Tovább bogarászva sikerült megfejteni, hogy a fagyizó berendezése szinte egy az egyben maradt és azt vette át a keleti csapat.

Esztétikai megjelenés: Természetesen az ezerszer próbált szezámmagos csirkénél maradtam amihez köretként csakis a tészta dukál szerintem. Miután a pultban csak 2-3 falat volt már a húsból rákérdeztem, hogy mennyit kellene rá várni, amire jött az automata válasz ékes magyarsággal, hogy “hááááom nééégy pec”. Megérkezett hát a kért adag, amit mikor megláttam, hogy mekkora egyből tudatosult bennem, hogy a kicsi is tökéletesen megfelelt volna. Púpozott tálca, nem tudom van-e benne némi protekció az előzetes ismeretség miatt, de ahogy figyeltem a többi vendéget, ők is hasonló megadagot kaptak. Átlagos kinézet, de egy ilyen fogással valljuk be nehéz csodát művelni.

Pont: 7/10

Ízvilág: A legtöbb kínai nem képes belőlem ujjongást kiváltani, ehető kaják mi tagadás, de azért nem bírnám minden nap ezekkel “kényeztetni” gyomrom. A tészta jó puha és meglepően kevés hagymát tartalmaz, pedig sok helyen legalább egy fél fejet beleaprítanak, hogy tutira meglegyen a szájszag. A húst aki ismeri, hogy milyen édes, mézes és mennyire szeret minden apró zugba beleragadni a szánkban, ez erre is tökéletesen illik. Néhol valamiféle keserű íz meglep, lehet valami kisebb malőr (megszökött egy macska) volt a konyhában mikor éppen ezeket a falatokat készítették. Az ajándékba adott szerencsesüti ízre továbbra is felejtős.

Pont: 6/10

Mennyiség: Ez tipikusan az a rész amiben szinte lehetetlen lenyomni egy kínait. A nagy adagok igazi birkózóbajnokoknak van kitalálva legalább egy milliárd kalória és olyan laktató, hogy rendesen odaláncol minket a székhez/kanapéhoz pár órára. Egyaránt bőséges mennyiséget kapunk tésztából és a húsból is. Átlagos halandó számára a kisebb adag is megfelel, nem lesz csurig, de nem is marad mellette éhes. Ez a nagy dózis gond nélkül osztható lenne két részre akár. Bőséges öt óra és a kajakóma garantált.

Pont: 9/10

Ár/érték: Annak ellenére, hogy a belvároshoz közeli egy sétálóutcás szakaszán van a Barossnak kicsit sem szálltak el az árak. A kis adag 500 forint, míg a nagy csupán 700 amiért ma már tényleg szinte semmi nem kapni, sőt máshol többe kerül egy korsó átlagos sör is. A Yun remek példája mi történik akkor ha egy kínai beköltözik egy olasz fagyizó helyére. Felkerülnek a kihagyhatatlan irritáló piros ledszalagok az ablakra illetve a méretes villogó undorító OPEN/NYITVA tábla. Ezen túljutva viszont potom pénzért dugig zabálhatjuk magunkat. Ha kifejezetten azt nézzük, hogy mennyiért kaptunk mekkora adagot akkor erősen a megéri kategóriába kerül.

Pont: 9/10