Select Page

Zoska – Ham and eggs menü

Zoska – Ham and eggs menü

Kevés hangulatgyilkosabb pillanat van, mint amikor az ember reggel kinyitja a szemét és a beszűrődő hangok alapján megállapítja, hogy bizony kint zuhog az eső. Ilyenkor egy rejtélyes extra gravitációs erő nehezedik vállunkra, ami mindent elkövet, hogy az ágyban maradjunk. Ilyenkor általában győz mégiscsak a munka utáni “imádatunk” és megindulunk. Az ilyen egész napos rémálmok ellen csupán egyetlen megoldás létezik, mégpedig egy zsivány jó reggeli, amit lehetőség szerint csak nézzünk, miként készül el.

Augusztus elején nyitott meg a Zoska pár lépésre az Astoriától. Hatalmas hype és dicsérő szavak hada kísérte végig az immár közel 4 hónapos karrierjüket. Egy cimborával megérezve a reggeli esőzést, úgy döntöttünk, hogy a gyárazás előtt, náluk indítjuk meg a napunkat. Egészen meseszerű élmény, ahogy a színtelen szürkeségből az ember belép a Zoska birodalmában, ahol lágy sárga fényben úszik minden, mintha sütne a nap.

A hatalmas üvegfelülettel rendelkező kávézó igazi kis kuckóként szolgál, a kinti cudar időjárás elől. A személyzet előtt emelem a kalapom, én személy szerint 7 órakor képtelen lennék olyan szélesen mosolyogni, ahogy azt ők teszik! A háttérben kellemes zene, mint például a The Beatles – Here Comes The Sun slágere (véletlen lenne?). Az étlapon különböző szendvicsek és menük találhatóak, sajnos a reggeli álom annyira még bírt lassítani, hogy mire eljutottam oda, hogy lőjek róla egy fotót már a személyzet el is vitte előlem az étlapot, persze közben rendelést sikerült leadni.

Esztétikai megjelenés: Egy ilyen reggelin igazán nagyot alkotni nem egyszerű, mivel leginkább csak tojás és két csík bacon alkotja. Tárul mellé a tányérra egy darab kifli és ennek árnyékában meghúzódó madársaláta. Jól megsütött bacon csíkok osztják el a tojások között elterülő teret, patent látvány hajnalban. Az evőeszközöket szalvétába tekerik, amit egy spárgával kötnek össze, ez nekem személy szerint nagyon “vintage” hangulatot ébreszt álmos elmémben. A menühöz tartozó üdítő lehet akár kávé is, de én maradtam egy házi limonádénál, bár bevallom mikor megláttam, hogy került bele jég és kinéztem az ablakon…, hát megbántam döntésem. Ízlésünk szerint só-bors-paprika triója közül bármelyikkel tuningolhatjuk a reggelinket. Nincsen túlbonyolítva, egyszerű és szép.

Pont: 9/10

Ízvilág: A tojás jól átsült, ez a sárgájánál is kiderül, mikor belevágunk, nem akar vízként szétfolyni. A bacon kellemes enyhén ropogós, egy picit meghintjük sóval akkor lesz teljes az összkép. A pékáru iskolapélda lehetne, még enyhén meleg és érezni rajta, hogy nemrég hagyhatta el a sütőt. Ízre átlagos kifli, semmi mag vagy sós kiadásról nincsen szó a’la natúr az egész. A madársaláta friss, de én tudnék képzelni egy gerezd paradicsomot is az összképbe vagy éppen paprikát. Mindenképpen érdemes fűszerezni, mert alapesetben a csapat nem tesz rá semmit. Az üdítő kellemes citrusos és valóban remek frissítő lenne, ha kint 30 fok várna és nem egy esős “látszikalehelettemcsak9fokvan” nap.

Pont: 9/10


Mennyiség: Három tojás, két csík bacon, egy kifli és egy kicsi madársaláta. Ennyiből kimerül a ham and eggs rész, amihez jön a három decis üdítő. Ránézésre nem az a tipikus zsírban gazdag ültetős reggeli, sokkal könnyedebb és emészthető. Arányaiban ez így tökéletes és bevallom nekem elegendő is. Pár perccel nyitás után sikerült bejutni és egészen délig nem éreztem különösebb jelét az éhenhalásnak. Akik laktatóbb reggelire vágynak, azok is tudnak szemezni a különböző szendvicsek közül például. Órában ezt nem fejtegetném, korrekt adag a végítélet. Saláta fronton kicsit lehetne erősíteni, de ez már nagyon a kukacoskodás része már.

Pont: 8/10

Ár/érték: A hely hangulata kétségtelenül varázslatos. Valahogy segít beindítani az olykor rémesen rosszul induló napunkat is. A családias kiszolgálás és hangulat rabul ejti az embert. Az árszabás nem éppen a filléres kategória, a menü így kerek-perec pontosan 1190 forintot jelent, amire gondolom, most sokan rávágják, hogy “ennyiért ebédelni is lehet”. Persze lehet, meg nem is. Én sem tervezem minden napomat itt indítani, de havi egyszer kijár a jóból és el kell a léleksimogatás, legyen akárhány csajos Natasha Bedingfield szám az aktuális playlisten. A színes, meleg belső és az alacsony szaturációval szerelt esős külvilág között csupán az ablak a válaszfal, aminek jelképes áttöréséhez nagy elszántság kell reggel 7-kor… A Zoska nagy előnye, hogy korán nyit és akár egész nap beülhetünk reggelizni!

Pont: 8/10

(ha nem tudod merre az arra, akkor KLIKK IDE és megmutatjuk merre menj az Astoriánál!)